Frissítve:

Izraeli választások – A Likud ünnepel, a baloldalnál zavarodottak az exit pollok eredményei nyomán

Jeruzsálem, 2015. március 17., kedd (MTI) – Az izraeli parlamenti választások befejezését követően, kedd késő este a jobbközép Likud párt választási központjában ünnepeltek, a balközép Cionista Tábornál viszont zavarodott hangulat uralkodott az exit pollok eredményeinek nyilvánosságra hozása után, az izraeli média szerint.

hiba beküldése

A végleges részvételi adatok szerint a választáson a szavazásra jogosultak 71,8 százaléka ment el voksolni, ez 1999 óta a legmagasabb arány.

A kormánypártnál ünneplő tömeg fogadta a Likud választási sikerét, mert – ha a szavazófülkéket elhagyók megkérdezése alapján készült felmérések eredményei beigazolódnak – az utolsó napokban sikerült ledolgoznia az előzetes közvélemény-kutatások szerinti négy mandátumos hátrányát.

A Likud “természetes szövetségeseivel”, a telepeseket támogató jobboldali Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) párttal, Avigdor Liberman jobboldali nacionalista Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) pártjával, a keleti vallásosok Sasz pártjával, valamint az askenázi ultraortodoxok Egységes Tóra pártjával és a centrista Kulánu (Együtt) párttal viszonylag egyszerűen tető alá hozhat egy jobboldali vallásos kormánykoalíciót hatvannégy parlamenti hely birtokában a százhúsz tagú kneszetben.

Netanjahu az exit poll-eredmény kihirdetése után azonnal telefonált is Naftali Bennetnek, a Bájt Hajehudi vezetőjének, amint azt győzelme esetére kilátásba helyezte. Felhívta már a Jiszráél Béténu és a Kulánu képviselőit is, de a Kulánu és az Egyesült Tóra párt arra kérte, hogy várjon szerdáig a koalíció megalakítását célzó erőfeszítéseivel.

A közös arab lista vezetői szintén ünnepeltek, hiszen pártjuk – az arab lakosság 1999 óta legmagasabb részvételével – minden bizonnyal a harmadik legnagyobb politikai erő lett tizenhárom képviselővel a kneszetben. “Történelmi pillanatban vagyunk” – jelentette ki a listát vezető Ájmán Ode. “Meg fogjuk akadályozni, hogy Netanjahu alakítson kormányt” – tette hozzá.

A Cionista Tábor főhadiszállásán ugyanakkor elbizonytalanodtak a párt támogatói. A pártot vezető Jichák Hercog is megkísérli egy koalíció megteremtését, de a Kulánut vezető Móse Kahlon őt is elutasította, és arra kérte, hogy a végleges eredmények csütörtöki kihirdetéséig ne kezdjenek tárgyalásokat.

A Cionista Tábor egyik politikusa, Ámosz Jedlin szerint “semmi sem zárult le”. Ő is azt kérte, hogy várják meg a végeredményt. “Döntetlen született, és Móse Kahlon kezében van a helyzet megoldásának kulcsa”- nyilatkozott.

– MTI, Shiri Zsuzsa –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Négy év elteltével is véd a mogyoróallergia ellen egy új kezelés
London - Négy évvel a kezelés befejezése után is védelmet nyújt a mogyoróallergiával szemben egy új módszer, [...] tovább »
Tonnaszámra lopták az üzemanyagot a magyar gázolaj-vezetékből
Ukrajna - Az ukrán hatóságok elfogták a tetteseket, akik Kárpátalja területén legalább 18 tonna üzemanyagot [...] tovább »
Amerikai rasszista weboldalt kapcsolt le Oroszország
Moszkva - Oroszország lekapcsolta a The Daily Stormer című, fehér felsőbbrendűséget hirdető amerikai weboldalt, [...] tovább »
A tengerbe fulladt egy magyar nő Bulgáriában
Szófia - A tengerbe fulladt egy 28 éves magyar nő a kelet-bolgár Pomorie város partjainál - közölte [...] tovább »
Egy cornwalli halvendéglő lett az Egyesült Királyság legjobb étterme
London - Öt év után letaszította trónjáról az Egyesült Királyság legjobb éttermét egy cornwalli halvendéglő. tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. augusztus 17.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Victor Valdés visszavonult
Madrid - Bejelentette visszavonulását Victor Valdés, az FC Barcelona történetének egyik legeredményesebb kapusa - [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Két zártkapus meccs Újpesten
Budapest - Következő két hazai mérkőzését is nézők nélkül, zárt kapuk mögött kell megvívnia a labdarúgó [...] tovább »
Nem igazol új játékost Aron Pálmarsson helyére a Veszprém
Veszprém - Nem igazol új játékost Aron Pálmarsson helyére a Telekom Veszprém férfi kézilabdaklub - közölte a [...] tovább »
Torna-vb – Három magyar versenyző indulása már biztos
Budapest - Három magyar versenyző indulása már biztos az október 2. és 8. közötti montreali torna-világbajnokságon. tovább »
Az olimpiai bajnok szerbekkel játszik a Szolnok vízilabdacsapata
Budapest - Szeptember 2-án az olimpiai bajnok szerb válogatott ellen játszik gálamérkőzést a Bajnokok [...] tovább »
Kajak-kenu vb – Hüttner Csaba szerint a vb is csak egy állomás az építkezés útján
Budapest - Hüttner Csaba szövetségi kapitány bízik benne, hogy minden szakág olimpiai számaiban sikerül érmet [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása