Frissítve:

Izraelben keddtől csökken a családi segély összege

Jeruzsálem, 2013. augusztus 20., kedd(MTI) – Az izraeli kormány gazdasági megszorító intézkedéseinek keretében Izraelben keddtől csökken a gyermekek után járó családi segély összege – írta az izraeli Háárec című napilap.

hiba beküldése

A zsidó államban minden hónapban huszadikán utalják át a családi segélyt. Ezentúl a 2003 után született első öt gyermek után egységes összeget, havi 140 sékelt (nagyjából 8000 forint) ad az államkassza, amely eddig különböző összegeket utalt a születés sorrendjében: az első gyermek után 176 sékelt, a második, a harmadik és a negyedik után pedig 263 sékelt (körülbelül 15 000 forint).

Az izraeli Nemzeti Társadalombiztosítás elítélte a megszorító intézkedést, amelynek következtében közleményük szerint mintegy 40 ezer újabb gyermek él majd a szegénységi küszöb alatt.

Jair Lapid pénzügyminiszter facebook-oldalán azt írta, hogy pártja, a centrista Jes Atíd egyik központi választási ígéretének végrehajtásáról van szó, amely „történelmi lépés a segélyek kultúrájától a munka kultúrája felé”.

Seli Jahimovics, az ellenzéki szociáldemokrata Munkapárt vezetője szintén a facebookon azt válaszolta Lapidnak, hogy régóta nem látott ennyire gonosz és a valóságtól elrugaszkodott bejegyzést.

Jahimovics hibásnak nevezte Lapid politikáját és hangsúlyozta, hogy a szegény családok 65 százaléka dolgozik.

„Az átlagos, normális család is évente több ezer sékelt veszít a megszorítás nyomán” – írta.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A világ egyik legősibb madárfajának maradványait fedezték fel Új-Zélandon
A világ egyik legősibb madárfajának maradványait fedezték fel az új-zélandi Waiparában. tovább »
Ellopták az 1,8 milliárdot érő aranyvécét
Maurizio Cattelan alkotását, a 18 karátos aranyból készült vécékagylót alig két nappal azután lopták el, [...] tovább »
Facebook nélkül öt napig
Öt napig kapcsolódhat ki ingyenesen 2000 méteres magasságban az a tíz ember, akit egy nemzetközi pályázaton [...] tovább »
A Dorian hurrikán várhatóan példátlan áradásokkal csap le az amerikai keleti partokon
Várhatóan minden eddiginél nagyobb áradásokkal csap le a Dorian hurrikán csütörtökön az Egyesült Államok [...] tovább »
Romokban a Bahamák több szigete, humanitárius válság fenyeget
A meggyengült Dorian hurrikán már Florida felé halad, de a Bahamák több szigetén helyi tisztségviselők és [...] tovább »
Németország is segítséget ajánl az amazóniai erdőtüzek oltásához
Németország is felajánlja segítségét Brazíliának az Amazonas-medencében pusztító erdőtüzek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása