Frissítve:

Ittas vezetésért vették őrizetbe John Stamost

John Stamos John Stamos - © Fotó: Getty Images
Los Angeles, 2015. június 15., hétfő (MTI) – Ittas vezetésért őrizetbe vették a hétvégén John Stamos amerikai színészt Los Angelesben – írja a BBC.

hiba beküldése

A Bír-lak című, Magyarországon 1995 és 1999 között vetített amerikai televíziós sorozat egyik főszereplőjét alakító színészt azután tartóztatták fel a Beverly Hills-i rendőrök, hogy bejelentés érkezett hozzájuk egy feltételezhetően részegen vezető autósról.

Az 51 éves Stamos egyedül tartózkodott gépjárművében, amikor megállították. A hírességet kórházba szállították, onnan azonban nem sokkal később hazatérhetett, és másnap reggel a Twitteren köszönte meg rajongóinak az aggódást, valamint az egészségügyi dolgozók és a rendőrök munkáját.

John Stamos számos televíziós sorozatban és filmben játszott eddigi pályafutása során, többek között a Vészhelyzetben is feltűnt, valamint szerepet kapott például a Küzdelmes élet (2008) című filmdrámában és a Van, aki melegen szereti (2006) című vígjátékban.
A színész a Fox televízió ősszel debütáló Grandfathered című vígjátéksorozatában főszerepben lesz látható, emellett a Netflix internetes műsorszóró rendelésére a Fuller House című sorozaton is dolgozik, amely a Bír-lak folytatásaként készül.

http://www.bbc.co.uk/news/entertainment-arts-33126874

– MTI –



További hírek a Bulvár kategóriából
Videó: Itt egy új trükk a játékos foghúzáshoz
A klasszikus ajtós módszert mindenki ismeri, ugye? Cérna egyik vége a fogra, másik a kilincsre, aztán egy [...] tovább »
Hercegi esküvő – Nyilvánosságra hozták a hivatalos esküvői fotókat
London - Nyilvánosságra hozták hétfőn Harry sussexi herceg és amerikai felesége, Meghan hercegnő hivatalos [...] tovább »
Videó: Balhé a levegőben – 10 dolog, amit soha, de soha ne csinálj egy repülőn!
Az emberek szeretik azt gondolni, hogy a nyaralásért kifizetett rengeteg pénzért cserébe bármit megtehetnek, és [...] tovább »
Videó: Yanni vagy Laurel? Íme a hang, amit minden ember másként hall
Valóságos netes szenzáció lett egy audio fájlból, amit mindenki másképp hall - a Yanni vs. Laurel kérdés több [...] tovább »
Videó: Egy egyszerű trükk segít távol tartani a medvét a háztól
USA - Egy amerikai család megelégelte, hogy egy medve rendszeres a házuk elé kitett szemeteshez jár élelmet [...] tovább »
Videó: A lehető legrosszabb helyen pottyant le a dinnyeszállítmány
Tajvan - Óriási szerencse, hogy nem lett belőle komolyabb baleset. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Premier League – Manuel Pellegrini lett a West Ham United vezetőedzője
London - Manuel Pellegrini lett az angol labdarúgó-élvonalban szereplő West Ham United vezetőedzője. tovább »
DVSC: vasárnap a kupadöntős az ellenfél
Debrecen - A DVSC labdarúgócsapata május 27-én, vasárnap 17 órától játssza az idény utolsó hazai bajnoki [...] tovább »
Puskás Akadémia vs. Mezőkövesd – Zsinórban harmadszor mezőkövesdi győzelem
Mezőkövesd - Újabb sikerével már szinte bizonyosan bennmarad az élvonalban a sárga-kékek gárdája. tovább »
Videó: Az egykori DVSC-kapusé lett a szezon védése Angliában
Stoke-on-Trent - Deczki Máté dupla hárítását választották meg az U18-as Premier League 2017–2018-as [...] tovább »
DVTK vs. Paks – Kiállítás, öngól: kapura lövés nélkül hozták a pontokat
Miskolc - A labdarúgó NB I hét­végi fordulójában a Paks volt a Diósgyőr vendége. tovább »
BVSC vs. MVLC – Büntetők döntöttek a kupaindulásról
Miskolc - Utolsó szezonbeli meccsét szombaton idegenben játszotta a PannErgy-MVLC. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása