Frissítve:

ITM: az okosváros-fejlesztéseket a kormány kiemelten kezeli

Budapest – A kormány kiemelten kezeli az okosváros-fejlesztéseket, hogy Magyarország nyertese legyen a globális folyamatoknak – mondta Szigeti Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára kedden egy budapesti konferencián.

hiba beküldése

Szigeti Ádám, a Napi.hu és a Lounge Communication “Smart City Forum 2018” című okosváros-konferenciáján az állami szerepvállalás a városi infrastruktúra-fejlesztésekben című előadásában elmondta: a világ népességének 80 százaléka városokban fog lakni 2050-re, élhető életteret kell létrehozni számukra. Az okosváros-fejlesztésekben az államnak részt kell vállalnia, ami alapvetően önkormányzati feladatokat érint.

A Digitális Jólét Program (DJP) 2.0 határozza meg az okosváros-modellel kapcsolatos feladatokat – tette hozzá.

Szigeti Ádám elmondta: a korábbi e-Magyarország pontok most alakulnak át országszerte Digitális Jólét Pontokká, ahol helyben koordinálják az okos területfejlesztéseket. Az okosváros program nem csak nagyvárosi méretekben valósítható meg, ugyanakkor nincs egységes, mindenhol alkalmazható modell, mindenhol egyedi megoldást kell kidolgozni. Kitért arra, hogy a DJP a Civitas Sapiens műhellyel együttműködésben valósít meg a fejlesztéseket, a mintaprojektek 2019-ben indulhatnak el.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes tájékoztatott arról, hogy Budapest Kelet-Közép-Európa legélhetőbb városa, a régióból egyedüliként szerepel nemzetközi rangsorban, amit az Economist Intelligence Unit készített. A Budapest okos város jövőképe alapján élhető, fenntartható város gazdaság és társadalmi szempontból is. A fejlesztések között kiemelte a Duna menti területek fejlesztését, ennek célja a belvárosi rakpart megújítása, 75 kilométer hosszan, ennek egyes részei már a FINA vizes vb-hez kapcsoltan elkészültek. Reményét fejezte ki, hogy a fővárosi fejlesztési tanács felgyorsítja a fejlesztések megvalósítását. A Milleniumi földalatti vasút korszerűsítéséről elmondta: új korszerű járművek beszerzését tervezik, új állomások lesznek a vonal meghosszabbításával. A következő jelentős fejlesztésnek nevezte az M2-es metróvonal és a gödöllői Hév összekapcsolását. Az M3-as metró felújítása 2022-re befejeződik – mondta. Az új Duna híd építése pedig 3 éven belül elkezdődhet, a Lánchíd és a Váralagút felújítására engedélyes terv van, 2019-ben elindulhat ez a fejlesztés. A Gellért-hegyet érintően fél éven belül döntés születhet fejlesztésekről – válaszolta kérdésre.

Monszpart Zsolt, a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke szerint az okosváros-fejlesztések a lakosság kényelmét szolgálják, az unió kiemelten finanszírozza ezeket. Magyarország nemzetközi összehasonlításban az internethasználatban uniós átlag feletti eredményt ért el, ugyanakkor a vállalatok és az állami szféra digitalizáltságában lemaradásban van. A legtöbb teendő a digitális közszolgáltatások, és az egészségügy digitalizálása terén van – mondta. Az okos város területen megvalósult exportképes hazai fejlesztések között kiemelte a Fővárosi Vízművek okosmegoldásait, vagy a szenzoros led lámpasort a Boráros tér-Lechner Ödön fasoron, ami Európában egyedülállónak számít, biztonsági kamerákkal, érzékelőkkel felszereltek, és wifi-szolgáltatást nyújtanak.

-MTI-



További hírek a Magyarország kategóriából
Mindenkinek jobban oda kellene figyelnie a gyerekekre
Debrecen - A gyerekeket leggyakrabban saját környezetükben érik a bűncselekmények. Átélni egy rablást, vagy egy [...] tovább »
Elhunyt Andy Vajna
Budapest - Életének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a [...] tovább »
16 meglepő dolog, amire használhatod a sót
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A só az egyik legszélesebb körben használt és legrégebb óta ismert [...] tovább »
A stressz a májat rombolja
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Mi okozhatja az alvászavart? Munkahelyi stressz, szorongás, betegség, tudatalatti [...] tovább »
Benkő: a magyar gazdaság erősödésével a honvédelemre is több pénz jutott
Budapest - Az elmúlt években a magyar gazdaság erősödésével a honvédelemre is több pénz jutott - hangsúlyozta [...] tovább »
Jöhet a ritkító metszés
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Január végén, február elején jön el az ideje a tél végi metszésnek. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Báloztak a játékvezetők – Bók a szeretőknek is
Miskolc - Remek hangulatban báloztak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei labdarúgó-játékvezetők: a Miskolci Egyetemen [...] tovább »
Esélyük sem volt Boriszov nélkül a debrecenieknek
Debecen - Tízpontos vereséget szenvedett a DEAC az NBI A-csoportos kosárlabda bajnokság 16. fordulójában [...] tovább »
Győzött a DVTK-Eger
Mezőkövesd - Férfi kézilabda Ligakupa A-csoport, 3. fordulójában otthonában fogata a MKC a DVTK-Eger csapatát. tovább »
MEAFC-Miskolc: „Az ottani vendégjáték egyik gárda számára sem életbiztosítás”
Miskolc - Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport, Piros csoport, 15.fordulójában mind a két borsodi csapat idegenben [...] tovább »
DVTK-Fux: „Szeretnénk előrelépni, fejlődni”
Miskolc - Női röplabda NB I Liga, 15. fordulójában Miskolcon fogadja a Diósgyőri VTK-Fux a Budaörsi DSE-t. tovább »
Kék Cápák – A kupa még messze van
Nyíregyháza - A nyíregyháziak a következő feladatra koncentrálnak. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása