Frissítve:

ITM: az innováció nem kerülheti el a bányászatot sem

Pécs – Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára szerint a jövőben az innováció nem kerülheti el a magyar bányászatot sem, az ágazat nem maradhat le a fejlődésben.

hiba beküldése

Kaderják Péter erről a 68. Központi Bányásznap csütörtöki ünnepségén, Pécsen beszélt, ahol kifejtette: kiemelt kormányzati cél, hogy Magyarországot dinamikus és minőségi gazdasági növekedés jellemezze, amiben a magas hozzáadott értéket biztosító, innovációra támaszkodó tevékenységeknek kell vezető szerepet játszaniuk.

A tárca jó ideje azon dolgozik, hogy minél korszerűbbé, olcsóbbá és takarékosabbá, ugyanakkor biztonságosabbá tegye a magyar energetikai rendszer működését, aminek a bányászat is része – hangsúlyozta. Úgy fogalmazott, az ország ellátásbiztonságát leginkább garantáló energiamixet kell kialakítani: a nukleáris, a megújuló és a rendszernek rugalmasságot és biztonsági tartalékot is jelentő fosszilis energiaforrásokból.

A klímavédelem leginkább a fosszilis energiatermeléstől követel a korábbiaknál jóval nagyobb alkalmazkodást – mondta.

Hangsúlyozta: a magyar energiafüggőség csökkentésének része, hogy a kormány évről évre meghirdet bányászati koncessziókat, az utóbbi években a hazai szénhidrogén-kitermelés újra növekedésnek indult, és a jövőben reális esélye van a további növekedésnek.

A kormány az ország energiaellátásának egyik fontos biztosítékaként tekint a geotermikus energia bányászati koncesszió keretében történő kutatására, kinyerésére és hasznosítására. Ezért a meglévő bányászati szakmai tudásnak ezen a területen is nagy értéke lesz – jegyezte meg az államtitkár.

Kaderják Péter utalt arra is, hogy a nyáron kormányhatározatban rögzített ásványvagyon-hasznosítás és készletgazdálkodási cselekvési terv keretében a baranyai megyeszékhelyen innovációs központ létrehozását kezdeményezik. “Pécs azért is ideális választás a központ számára, mert az utóbbi két-három évtizedben ebben a térségben zajlottak a legnagyobb földtani kutatások” – magyarázta a politikus.

Süli János, a Paks II. beruházásért felelős tárca nélküli miniszter az eseményen mondott köszöntőjében a többi között az atomenergetika és bányászat kapcsolatának fontosságáról beszélt, kiemelve, hogy a kormány kiemelten támogatja az ágazatot. Fónagy János, a Miniszterelnöki Kormányiroda nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkára beszédében meggyőződésének adott hangot, hogy a magyar bányásztársadalom nem csupán egy műszaki-gazdasági közösség, hanem értékteremtő, értékmegtartó közösség is, amely “a társadalom szövedékének egyik összetartó ereje”.

Az ágazatban dolgozókat méltatva kijelentette: “a bánya fegyelmet, munkát és szaktudást követel”.

A kormány továbbra is a nemzeti vagyon nagyon fontos elemének tartja a magyar szén-, érc- és ásványkincset, illetve azok hasznosításához szükséges szaktudás, szakképzés és munkaerő meglétét – összegzett az államtitkár, aki az új bányászati technológiákban rejlő lehetőségek alkalmazásának szerepét is hangsúlyozta.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Ne váltson le egy robot!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Elengedhetetlen, hogy képesek legyünk önálló döntéshozatalra, és tudjunk [...] tovább »
Öntözzünk, vagy már ne?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nagy fagyok még nincsenek, viszont rend­kívül aszályos volt a nyár vége és az ősz. tovább »
Illegális bevándorlás – Nem szavazta meg az EP az európai humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést
Brüsszel/Strasbourg - Nem lett meg az abszolút többség a humanitárius célú vízumok bevezetését kezdeményező [...] tovább »
Egyelőre nem kaptak tulajdonrészt a DVTK szurkolói
Miskolc - Egyelőre nem kapnak tulajdonrészt a DVTK labdarúgócsapatának szurkolói a klubot működtető társaságban. tovább »
Megnyitotta új gyáregységét a Teva
Debrecen - Új üzemet avatott fel szerda délután a Teva Gyógyszergyár Debrecenben. A csaknem 5 milliárd forintos [...] tovább »
Energia-nagykövet Kazincbarcikán
Kazincbarcika - A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szupertanára és Duba Gergely [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szlovák jégkorongliga – Otthon nyert a DVTK, idegenben a MAC
Gyetva/Miskolc - A DVTK Jegesmedvék saját közönsége előtt, a MAC Újbuda pedig idegenben győzött a Tipsport Liga [...] tovább »
Női röplabda Közép-európai Liga – Kétszettes előnyről kapott ki a Békéscsaba
Budapest/Békéscsaba - A Békéscsaba kétszettes előnyről kapott ki a vendég KBM Branik Maribor együttesétől a [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Hazai pályán nyert a Szolnok
Szolnok - A Szolnoki Olaj hazai pályán 13 ponttal, 87-74-re nyert a hozzá hasonlóan már szintén továbbjutott [...] tovább »
Női röplabda Challenge Kupa – Bravúros Vasas-továbbjutás
Budapest - A Vasas bravúros győzelmet aratva a legjobb 32 közé jutott a női röplabda Challenge Kupában. tovább »
Férfi kosárlabda EK – Fölényes fehérvári siker Bulgáriában
Budapest - A már továbbjutott Alba Fehérvár magabiztos, 21 pontos győzelmet aratott a bolgár Rilszki Szportiszt [...] tovább »
Magyar-észt – A túlélésért harcol Budapesten a vendégcsapat
Budapest - A szövetségi kapitány szerint elsődleges célja az észt labdarúgó-válogatottnak, hogy csütörtök [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása