Frissítve:

ITM-államtitkár: már több mint kétezer elektromos autóra kértek támogatást

ITM-államtitkár: már több mint kétezer elektromos autóra kértek támogatást © Illusztráció: Car Talk
Budapest – Népszerű az elektromos autók megvásárlását támogató pályázat, meghirdetése óta több mint kétezer ilyen gépjármű beszerzéséhez kapcsolódó igény érkezett, minden második esetben már a kifizetés is megtörtént – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.

hiba beküldése


Weingartner Balázs közleménye szerint a pályázat 2018 nyarán lezárt első részében a 2,3 milliárd forintos keret terhére mintegy 1600 autóra érkezett támogatási kérelem. A december végi adatok szerint ebből csaknem ezerre már ki is fizették az igényelt támogatást. Az első ütemben leadott eredményes pályázatokra utófinanszírozási konstrukcióban kapják meg a támogatást a nyertesek. A tárca annak érdekében, hogy minél többen vásárolhassák meg a környezetkímélő gépjárműveket, az elszámolás benyújtásának végső határidejét június 30-áig meghosszabbította.

Weingartner Balázs a 2018 októberében újranyitott kiírással kapcsolatban közölte: eddig 414 autóhoz igényelt támogatást 368 pályázó. A második ütemben a már hárommilliárd forintos támogatási keret terhére beérkezett igények közül mostanáig 183 pályázatról született döntés. Fontos különbség, hogy az új pályázati rendszerben a legfeljebb 1,5 millió forintos összeget előfinanszírozás keretében kapja meg a pályázó, ezzel is segítve a mielőbbi autóvásárlásokat.

A fenntarthatóságért felelős államtitkár kiemelte: a pályázat célja, hogy a minisztérium hozzájáruljon a környezetkímélő járművek elterjedéséhez Magyarországon. A kormány számára fontos, hogy olyan programokkal támogassa a családokat, amelyeknek köszönhetően nemcsak az anyagi terheik csökkennek, hanem mérséklődik a környezetszennyezés is. A program sikerességét mutatja, hogy a régióban hazánkban értékesítik a legtöbb elektromos járművet. A jelenleg is nyitott pályázatban a bruttó vételár 21 százalékára lehet legfeljebb 1,5 millió forint támogatást igényelni. A maximális bruttó vételárat a minisztérium a korábbi 15 millióról 20 millió forintra emelte – emlékeztetett.

Folyamatosan épül ki az elektromos autózás térnyerését támogató infrastruktúra is, a töltőhelyek telepítéséhez önkormányzatok igényelhettek támogatást, és közülük 23 tavaly év végéig mintegy ötvenet létesített – írta.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Hitelminősítés – Felminősítette Magyarországot a Fitch Ratings
London - Felminősítette Magyarországot a Fitch Ratings, egyebek mellett a magyar külső adósságpozíció gyors [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2019. február 23.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Májusban két hétre lezárják a Keleti pályaudvart
Budapest - Májusban két hétre lezárják a Keleti pályaudvart karbantartás miatt - közölte a MÁV pénteken [...] tovább »
RMDSZ-kongresszus – Az EU-s együttműködésről írtak alá Kárpát-medencei Nyilatkozatot
Kolozsvár - Nyilatkozatot írtak alá Kolozsváron az Európai Unióban való közös néppárti fellépésről Semjén [...] tovább »
Szijjártó: Norvégia fontos partner a védelempolitikában és az energetikában
Budapest - Norvégia nagyon fontos partnere Magyarországnak a védelempolitikai és az energetikai együttműködésben [...] tovább »
Borsodi kórház: biztonságos a betegellátás
Miskolc - Biztonságos és biztosított a betegellátás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szpari – A legfontosabb a győzelem
Nyíregyháza - A sereghajtó monoriak vendégeskednek vasárnap a Szparinál. tovább »
Aluinvent-DVTK: A második pozíció megőrzéséért
Miskolc - A Vasas meccs után legközelebb áprilisban játszik hazai bajnokit a DVTK. tovább »
Kisvárda Master Good – Közelíthetnek a Kövesdhez
Kisvárda - A Kisvárda Master Good idegenben nyújthatja tovább a veretlenségi szériát. tovább »
Mezőkövesd Zsóry FC: Győzelemmel nagyot dobnának
Mezőkövesd - Szombaton hazai környezetben küzd a bajnoki pontokért a mezőkövesdiek labdarúgócsapata. tovább »
Magyar Ring Gála – Szellő Imre és Kis Máté is kiütéssel győzött a budakalászi bokszgálán
Budakalász - Szellő Imre és Kis Máté is kiütéssel győzött a Budakalászon rendezett péntek esti telt házas [...] tovább »
Férfi kosárlabda vb-selejtező – Vereség Olaszországban, nem juthat ki a válogatott
Budapest, Varese - A magyar férfi kosárlabda-válogatott kikapott Olaszországban a világbajnoki selejtezősorozat [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása