Frissítve:

ITM-államtitkár: az EU tavaly 4,4 milliárd eurót utalt fejlesztésre Magyarországnak

Budapest – Az Európai Bizottság 2018-ban 4,4 milliárd eurót, azaz több mint 1400 milliárd forint fejlesztési forrást utalt Magyarországnak – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára hétfőn újságíróknak.

hiba beküldése

Hozzátette: ez nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő eredmény, ezzel a teljesítménnyel Magyarország a V4-eket és a régió többi országát is megelőzi.

Magyarország a 2014-2020-as fejlesztési időszakban rendelkezésre álló 9000 milliárd forintos keretének 31 százalékát már lehívta, és ezzel messze túlteljesíti a tagországok 27 százalékos átlagát – mondta Schanda Tamás.

Az államtitkár úgy fogalmazott: sikeres évet zárt a magyar fejlesztéspolitika 2018-ban, és az Európai Bizottság is így látja.

Hangsúlyozta, hogy Magyarországon az európai uniós fejlesztések gyorsan és jó minőségben haladnak.

A kormány fejlesztéspolitikájának sikerességét mutatja az is, hogy a 2014-2020-as időszakban rendelkezésre álló 9000 milliárd forint 110 százalékára a pályázatokat már kiírták, 107 százalékáról már döntés született, 65 százalékát pedig már kifizették a projekt megvalósítójának – tette hozzá.

Az ITM államtitkára kiemelte, a fejlesztéspolitikai eredmények azért valósulhattak meg 2018-ban, mert a magyar gazdaság erős, és a magyar költségvetés helyzete stabil.

Kérdésre válaszolva Schanda Tamás közölte, hogy decemberben 1,7 milliárd euró érkezett az Európai Bizottságtól Magyarországra. Elmondta, hogy a 2018-ban Magyarországra utalt 4,4 milliárd euró uniós fejlesztési forrásból 1 milliárd euró a 2007-2013-as időszak fejlesztéseit érinti. Ezzel megérkezett Magyarországra a 2007-2013-ban rendelkezésre álló források szinte 100 százaléka.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Emelkedik a gázolaj ára
Budapest - A Mol bruttó 3 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a 95-ös benzin [...] tovább »
Kiszolgáltatott fogyasztók megtévesztéséért büntetett meg három céget a GVH
Budapest - A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a legmagasabb, összesen 49 millió forint versenyfelügyeleti bírságot [...] tovább »
Varga Mihály: egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója
Budapest - Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója (kata), január elsején több mint 315 ezer vállalkozás [...] tovább »
Az OTP Bank Nyrt. nyerte a Deloitte Zöld Béka Díjat
Budapest - Az OTP Bank Nyrt. nyerte a legjobb fenntarthatósági jelentésért járó Deloitte Zöld Béka Díjat, [...] tovább »
Brexit – Román államfő: az EU-ban maradó országok nem tárgyalják újra a megállapodást
Bukarest - A Nagy-Britannia tervezett európai uniós kiválása (Brexit) után az EU-ban maradó országok egységesek [...] tovább »
Brexit – Barnier: soha nem volt még ekkora a veszélye a rendezetlen kiválásnak
Brüsszel/Strasbourg - Soha nem volt még ekkora a veszélye az Egyesült Királyság rendezetlen európai uniós [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Már csak Pergel küzd a főtábláért női egyesben
Budapest - Pergel Szandra nyert, Nagyváradi Mercédesz viszont kikapott az egyes selejtezőjének második [...] tovább »
Pályán a kézis utánpótlás Ózdon
Ózd - Januárban az Ózdi Kézilabda Club több hétvégén is utánpótlás-tornákkal indítja az évet. tovább »
Ezüstérem Krakkóból
Balmazújváros - Jó kis felkészülési tornával indult az év a Focisulinál. tovább »
Szép eredmények tornában
Debrecen - Remekül szolgálta a fiatalok felkészülését a torna. tovább »
Női vízilabda világliga – Az olaszok tartják előnyüket a magyarok előtt
Budapest - Az olasz válogatott legyőzte Hollandiát, így továbbra is hibátlan mérleggel, négy pont előnnyel [...] tovább »
Fucsovics Marci a spanyol ellenfelét és a forróságot is legyőzte
Melbourne - Sikerrel vette az Australian Open első akadályát, Babos Tímea is drukkolt neki. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása