Frissítve:

Iszlám Állam – Propagandavideón toboroz Kínában egy imám a dzsihadistáknak

Peking, 2015. július 13., hétfő (MTI) – Propagandavideón szólította fel a kínai muszlimokat az Iszlám Állam szélsőséges szervezethez való csatlakozásra és a “hitetlenek” elleni harcra egy 80 éves volt hszincsiangi imám, aki az után ment Szíriába, hogy megtudta, a fia már életét áldozta ott a harcmezőkön – számolt be a South China Morning Post című hongkongi lap hétfőn.

hiba beküldése

A videón az ujgur nyelven beszélő, idős, hosszú és ősz szakállú Muhammed Amin beszél, miközben vállán az Iszlám Állam fekete-fehér zászlóját hordozza, kezében pedig kalasnyikovot tart. Mögötte a távolba tekint az IÁ egyik álarcos katonája, akinek fegyvere szintén látható. A képsorokon feltűnik egy osztályterem is, amely tele van ujgur fiúkkal. Fejfedőjüket az Iszlám Állam logója díszíti. Az egyik fiú az IÁ zászlójára mutatva tesz fogadalmat: “kínai hitetlenek,… eljövünk és felvonjuk Turkesztán zászlóját”.

Az idős Amin elmondta, hogy négy unokájával, lányával és a feleségével utazott Szíriába, mert olyan helyre vágyott, ahol gyakorolják az iszlámot és harcolhat az iszlám ügyért. Egy táborban harci kiképzést is kapott, s bár kérte, hogy őt magát is vessék be, korára való tekintettel ezt nem engedték meg neki.

Felidézte a hszincsiangi muszlimok zaklatását és azt állította, hogy vallásukat csak magánúton tanulhatják, a nők pedig nyilvánosan nem viselhetik az arcukat elfedő fátylat. Gyakran őrizetbe veszik és megverik őket – hangoztatta. Ő maga – mint elmondta – körülbelül 20 éve hagyta ott a mecsetjét és költözött elhagyatott vidékre, ahol gyerekeket tanított. Száműzték, amikor diákjai a hatóságoknak elmesélték egy kínai meggyilkolását és azt, hogy ha elveszítik életüket, miként válnak mártírokká.

A 80 éves férfi “turkesztáni testvérei” között külön is felkérte az orvosokat, mérnököket és a tanárokat, hogy szolgálják az iszlámot az Iszlám Állam földjén. A 21 perces felvételt még a múlt hónapban töltötték fel az internetre, a jelek szerint a szíriai Aleppóban készült.

Elsősorban az ujgur diákokra utalóan Rohan Gunaratna, a hongkongi lap szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelek szerint a terrorizmus veszélye “a terroristák jelenlegi generációját követően is” fenn fog maradni Kínában.

A South China Morning Post egy másik írása arról számolt be, hogy az ujgurokat a szélsőséges vallási csoportok “ágyútölteléknek” használják. A kínai hatóságok szerint Délkelet-Ázsiában török diplomaták török útlevéllel látják el a határon átszökött, a törökkel rokon nyelvet beszélő ujgurokat. Törökországba érkezvén sokan közülük például a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom (ETIM) vagy más terrorista csoportok hálójába kerülnek és előbb vagy utóbb a határ másik oldalán, Szíriában vagy Irakban találják magukat. A harcoló csoportok 2 ezer dollárt fizetnek egy-egy emberért, toborzott katonáért – állították biztonsági források Pekingben újságíróknak.

Az elmúlt napokban az ujgurok ügye azért került a nemzetközi figyelem középpontjába, mert Thaiföld körülbelül száz olyan ujgurt toloncolt vissza Kínába, akiket tavaly óta fogtak el az országban.

Ankara hevesen bírálta Bangkokot, Washington pedig a menedéket kérők jogait biztosító nemzetközi törvényekbe ütközőnek nevezte a lépést. Peking emiatt tiltakozott és visszautasította Washington “politikai előítéletektől” vezérelt megnyilatkozását, amellyel – úgy vélte -, mintegy szemet huny az illegális migráció és a csempészet nemzetközileg is üldözendő bűncselekményei felett.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Hatan vesztették életüket egy angliai közlekedési balesetben
London - Hatan vesztették életüket vasárnap egy angliai közlekedési balesetben. tovább »
Ericsson: a technológia emberi arcot ölt 2018-ban
Budapest - Az okos eszközök hanggal és érintéssel történő irányítását átveszi a testbeszéddel, [...] tovább »
Ukrajnában az államnyelv ismeretéhez kötnék a személyi igazolvány igénylését
Ukrajna - Az ukrán kormány megbízást adott egy komplex nyelvvizsga kidolgozására, amelynek eredményes [...] tovább »
A frászt hozta Putyinra egy orosz újságírónő
Oroszország - Az orosz államfő elsápadt és keresztet vetett, miután az egyik újságíró hölgy bejelentette, [...] tovább »
Ki mondta, hogy a Mikulás nem ijesztő? Nézze csak ezeket a fotókat!
A jóságos, nagy szakállú bácsi láttán nem egy gyerek fakad sírva. Nos, tudhatnak valamit, mert az garantált, [...] tovább »
Tündérmese kel életre a bécsi vásáron
Bécs - A varázslat a zenével együtt születik meg és válik teljessé. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Rövidpályás úszó Eb – Cseh, Kenderesi és Kapás is döntős
Koppenhága - Cseh László és Kenderesi Tamás 200 méteres pillangóúszásban, Kapás Boglárka pedig 400 gyorson a [...] tovább »
Medgyesi Fruzsina 2., Tóth Ivett 3. a Négy nemzet műkorcsolya-bajnokságon
Budapest, Kassa - Medgyesi Fruzsina második, Tóth Ivett harmadik helyen zárt a kassai Négy nemzet [...] tovább »
Ózdi KC vs. Mezőkövesdi KC – Remek csata, hazai siker a megyei rangadón
Ózd - Háromgólos ózdi sikerrel zárult a megyei kézilabda-csata a férfi NB I/B-ben. tovább »
Versenyek versenye – Nem jutottak a négy közé a Top 12 bajnokai
Budapest - A szerdán zárult Top 12-bajnokság győztesei - Szita Márton és Nagyváradi Mercédesz - nem jutottak be [...] tovább »
Kisvárda Master Good – A győzelmek kovácsolták a csapatot
Kisvárda - Nincs titok Kisvárdán, de megelégedettség sem, hiszen a feljutásért tavasszal még meg kell harcolnia [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Sopronban nyert a Zalaegerszeg
Budapest - A Zalaegerszeg idegenben hét ponttal verte a Sopront szombaton a férfi kosárlabda NB I-ben. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása