Frissítve:

Iszlám Állam – A Pentagon szerint morális és hadvezetési problémák vannak az iraki hadseregben

Washington, 2015. május 26., kedd (MTI) – Az iraki hadsereg egységeinek Ramádiból történt kivonása egyszerre utal alacsony harci morálra és a hadvezetési problémákra – jelentette ki kedden Washingtonban Steve Warren ezredes, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.

Warren szerint több tényező is közrejátszott Ramádinál abban a döntésben, hogy a csapatok feladták a várost, holott jelentős túlerőben voltak az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyvereseivel szemben.

A szóvivő hozzátette: nem volt hasznos döntés az iraki síita milícia részéről, hogy nyíltan megosztó nevet választott a város visszavételéért indított hadműveletnek. (A “Labaik ja Husszein” kódnév Mohamed próféta unokájára utal, akit megöltek egy 7. századi csatában, ami elmélyítette az ellentéteket a síiták és a szunniták között.)

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője ugyancsak kedden kijelentette: Washington pozitív választ adott arra a bagdadi igényre, hogy hatékonyabb páncéltörő eszközökkel szereljék fel az iraki kormányerőket, az IÁ által bevetett, robbanóanyaggal megrakott páncélozott járművek ellen. Mint mondta, az Egyesült Államok együtt fog működni Irakkal abban, hogy olyan katonai eszközöket kapjon, amilyenekre szüksége van.

Earnest ugyanakkor védelmébe vette Ash Carter amerikai védelmi miniszternek a CNN televíziónak tett hétvégi kijelentését, miszerint az iraki erőkből “hiányzik a harci kedv”, amire erős bizonyíték az IÁ Ramádinál aratott harci sikere. A szóvivő rámutatott: az iraki kormány is elismerte, hogy a ramádi kudarchoz hadvezetési és tervezési hibák vezettek. Earnest szerint az iraki erők nem hasznosították azt, amit az amerikai vagy szövetséges kiképzésen elsajátítottak.

Josh Earnest méltatta a keddi iraki bejelentést az IÁ ellen el-Anbár tartomány nyugati részén indított offenzíváról.

– MTI, Pogár Demeter –


hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb [...] tovább »
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton kedden és szerdán; a tenger elöntötte [...] tovább »
Harminc éve döntötték le a berlini falat
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája [...] tovább »
Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására horvát archeológusok
Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, [...] tovább »
Bolgár kamion – Rendőrség: valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú [...] tovább »
Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása