Frissítve:

Iszlám Állam – A dzsihadisták elvesztették az olajmezők feletti ellenőrzést, új iraki offenzíva

Iszlám Állam – A dzsihadisták elvesztették az olajmezők feletti ellenőrzést, új iraki offenzíva
Bagdad/München, 2015. április 8., szerda (MTI) – A német hírszerző szolgálat (BND) szerint az Iszlám Állam (IÁ) elvesztette egyik legfontosabb bevételi forrását Irakban, miután a kurd önvédelmi erők és az iraki hadsereg az utóbbi hetekben az összes fontos iraki olajmezőt felszabadították a dzsihadista szervezet uralma alól – írta a Süddeutsche Zeitung című német lap honlapján. Eközben Haider al-Abádi iraki miniszterelnök bejelentette: szerdán az iraki erők el-Anbár tartományban indítottak újabb offenzívát az IÁ ellen.

A német lap a BND jelentésére hivatkozva azt írta, hogy mostanra az IÁ kezén egyetlen, napi kétezer hordó kitermelésére alkalmas olajmező maradt Irak területén. Ez az IÁ által korábban birtokolt mezők kapacitásának mindössze öt százaléka.

A BND szerint a terrorcsoport már nem tud említésre méltó olajexportot folytatni, sőt az általa uralt területek ellátása is gondot okoz.

Az utóbbi hetekben a kurd önvédelmi erők északi irányból, az iraki hadsereg és a szövetséges síita milíciák pedig délről, Tikrít városának környékén szorították vissza az IÁ-t, aminek során három fontos olajmezőt foglaltak vissza szervezettől. Ebből kettőt a visszavonuló dzsihadisták felgyújtottak, ami a BND szerint annak a jele, hogy nem tervezik azok közeljövőbeli visszafoglalását.

A német szolgálat értékelése szerint az iraki veszteségeket a terrorszervezet által uralt szíriai olajmezők sem tudják ellentételezni. Ezek nagyjából napi 15 ezer hordós kapacitással bírnak, de az ottani létesítmények a négy éve tartó polgárháború miatt elhanyagolt állapotban vannak, és a kitermelést a szakemberek hiánya is nehezíti.

Mindazonáltal a Süddeutsche Zeitung jelentése szerint az IÁ továbbra is a világ leggazdagabb terrorszervezete, a német külügyminisztérium becslése szerint egy és kétmilliárd dollár közötti vagyonnal bír.

Haider al-Abádi iraki miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy a tikríti győzelem után az iraki erők a szunnita többségű, az ország nyugati részén lévő el-Anbár tartományban indítottak újabb offenzívát az IÁ ellen. Ezt követően ostromolhatják majd meg Irak második legnépesebb városát, Moszult, amely a dzsihadisták ellenőrzése alatt van.

http://www.sueddeutsche.de/politik/versorgungsengpaesse-fuer-terrormiliz-der-is-sitzt-auf-dem-trockenen-1.2425961

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Áprilisban érkezik Katalin hercegnő és Vilmos herceg harmadik gyermeke
London - Áprilisra várja harmadik gyermekét Katalin cambridge-i hercegnő, Vilmos herceg felesége. tovább »
Bányaomlás történt Délkelet-Törökországban, halottak
Ankara - Omlás következett be kedden egy magántulajdonban lévő szénbányában a főként kurdok lakta [...] tovább »
Franciaországban törvény készül az utcai szexuális zaklatás büntetésére
Párizs - Nők százezrei emeltek szót Franciaországban a közösségi oldalakon a szexualitás zaklatás és erőszak [...] tovább »
Katalán népszavazás – Tiltakozások Katalóniában két szakadár vezető vizsgálati őrizetbe vétele ellen
Madrid - Több ezren tiltakoztak Katalónia-szerte kedden amiatt, hogy a spanyol központi büntetőbíróság [...] tovább »
Már nem fenyegetnek lakott területeket az erdőtüzek Galíciában
Madrid - Már nem fenyegetnek lakott területeket az erdőtüzek Galíciában - közölték a hatóságok kedden. tovább »
Fotók: 15 vicces állat, akik nem túl fotogének
Nem csak az emberekkel esik meg, hogy előnytelen képek születnek róluk. Összegyűjtöttünk pár igazán mókás [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – A Vasas nyerte a pótolt mérkőzést
Budapest - A Vasas 1-0-ra legyőzte a Haladás csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának [...] tovább »
Női röplabda BL – Sima vereséggel kezdett a Békéscsaba
Békéscsaba - A bajnoki címvédő Linamar-Békéscsabai RSE sima, 3-0-s vereséget szenvedett a Bajnokok [...] tovább »
MLSZ – Eltiltották Thomas Dollt
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - Thomas Dollt, a Ferencváros vezetőedzőjét egy mérkőzésre [...] tovább »
Hiánypótló sporttudományi képzés indul Debrecenben
Debrecen - Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen (DE) indul sportanalitikus szakirányú továbbképzés, [...] tovább »
Nyíregyházi SN – Kupán vágták a kövesdieket
Nyíregyháza - Két osztálytárs feszült egymásnak kedden a Continental Arénában a férfi kézilabda Magyar Kupa [...] tovább »
Magyar labdarúgó-válogatott – Közös megegyezéssel távozott Storck
Budapest - Bernd Storck és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közös megegyezéssel szerződést bontott, így a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása