Frissítve:

Ismét több ezren tüntettek Hongkongban

Peking/Hongkong, 2015. február 1., vasárnap (MTI) – Ezrek vonultak az utcára vasárnap Hongkongban, hogy emlékeztessék a városvezetést, továbbra is ki akarják fejezni véleményüket a választási reform kiszélesítéséről – számolt be a megmozdulásról helyszíni tudósításában a South China Morning Post (SCMP) című lap online változata.

hiba beküldése

A Polgári Emberi Jogok Frontja nevű szervezet, amely a tiltakozó felvonulást meghirdette, 13 ezerre tette a Victoria parkból indult demonstrálók számát, míg a rendőrség 6600-ra, illetve a csúcsponton 8000-re.

Daisy Csan a szervezők képviseletében úgy nyilatkozott, hogy a vártnál kevesebben jöttek el, és ez számára azt jelzi, hogy az embereket már nem elégíti ki a tiltakozás “hagyományos formája”. Mint mondta, megvizsgálják, hogy milyen új, “kreatív” módon mozgósíthatják majd a kormányzati politikával elégedetleneket. Ugyanakkor közölte, nem készülnek a polgári engedetlenség kezdeményezésére. A tavalyi területfoglaló tüntetéssorozatot meghirdető, az általános választójog kiterjesztését, vagyis a választhatóság szabadságát követelő Foglald el a központot! mozgalom alapítói vasárnap ugyancsak ott voltak a tömegben.

Az esti órákban a Néphatalom elnevezésű szerveződés képviselői a kormányzati épülethez vonultak, ahol “valódi általános választójogot” követelve.

A hongkongi összefoglalókban megszólaltak olyanok is, elsősorban üzlettulajdonosok, akik kifejezték, nem fogadják egyértelmű lelkesedéssel az újabb megmozdulásokat. Éttermek, kiskereskedések, szállodák, a luxuscikkek eladói és az ingatlanpiac szereplői is arra panaszkodtak, hogy a tavaly őszi területfoglalások miatt jelentős bevételkiesést voltak kénytelenek elkönyvelni.

Az SCMP úgy tudja, körülbelül kétezer rendőrt mozgósítottak a demonstráció idejére, a felvonulók megfigyelésére, de nem kellett sehol sem intézkedniük. A felvonulók nem inzultálták az egyenruhásokat, nem skandáltak semmiféle jelszavakat.

A kínai különleges közigazgatási övezet kormányzata a tüntetéssel kapcsolatos közleményében arra kért mindenkit, hogy racionális, pragmatikus megközelítéssel, befogadó hozzáállással fejezze ki a véleményét és jusson konszenzusra, hogy a város 5 millió választópolgára 2017-ben az “egy ember egy szavazat” elve alapján megválaszthassa a város kormányzóját.

A hongkongi tüntetők, csakúgy, mint a Foglald el a központot! mozgalom, annak elérését tűzték ki célul, a 2017-es kormányzóválasztáson a tervvel ellentétben ne egy 1200 fős reprezentatívnak mondott választási bizottság dönthessen a jelöltállításról.

Hongkong vezetése és Peking azonban nem mutatott készséget kompromisszumra. Arra hivatkoztak, hogy az alaptörvény és a kínai törvényhozás döntése értelmében a demokráciát csak fokozatosan lehet kiszélesíteni, vagyis 2017-ben már minden választópolgár szavazhat ugyan, de a 2-3 jelölt személyéről a jelölőbizottság fog határozni, s e bizottság tagjainak kiválasztásáról társadalmi konzultációkat fognak majd tartani.

A megválasztott kormányzó személyét minden esetben végül Peking nevezi ki a 1997-ben több mint 150 év brit gyarmati státus után anyaországához visszakerült Hongkong élére.

– Trebitsch Péter, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Hamis hangok, aranyló visszhang
Debrecen - Váró Kata Anna: egyszerű, érthető történet, mely mélyen megérint. tovább »
Fotók: 15 modell, aki ugyanúgy néz ki, mint egy Disney-hősnő
Elképzelte már valaha, hogyan festenének a mesehősök, ha emberek volnának? A következő manökenek pontosan úgy [...] tovább »
Izrael válasz-légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben
Jeruzsálem - Az izraeli légierő öt légicsapást hajtott végre a Gázai övezetben hétfő délután, válaszul a [...] tovább »
Terrorizmus – Olasz titkosszolgálat: Olaszországot konkrét terrorveszély fenyegeti
Róma - Olaszország az Iszlám Állam harcosainak menekülési útvonala lehet Európa felé, és egyre konkrétabb a [...] tovább »
Fotók: Imádjuk a nagyikat, de ezeket a vérciki ajándékokat át kellett volna gondolniuk
A nagymamákat mindenki szereti, csak nem mindig tudják eldönteni, hogy mi lenne a legideálisabb ajándék, amivel [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. február 27.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Második helyen zárták az alapszakaszt a csengeri futsalosok
Csenger - Erősen benne volt a pakliban, hogy Majoros Péter, vagyis a műsorvezető-rapper, Majka, illetve a hűséges [...] tovább »
Horváth Ferenccel kezdte a hetet a DVTK
Miskolc - A Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapatának bajnoki évkezdete után nem repesnek a piros-fehérek. tovább »
Jégkorong MOL Liga – Az Újpesttel küzdenek a miskolciak az elődöntőben
Budapest/Debrecen/Miskolc, 2017. február 27., hétfő (MTI) - A címvédő és alapszakaszgyőztes DVTK Jegesmedvék [...] tovább »
Jól halad a veszprémi Palmarsson felépülése
Budapest - Jól halad a Telekom Veszprém izlandi kézilabdázója, Aron Palmarsson felépülése. tovább »
Tolnai Tibor remekelt a bowlingdöntőben, meg is nyerte
Debrecen - Országos versenyeken képviselte Debrecen színeit a Cívis Egyesület két versenyzője. Ábrók Andrea a [...] tovább »
Benkó Barbara harmadik lett egy kiemelt hegyikerékpáros versenyen
Budapest - A hegyikerékpáros Benkó Barbara szakaszgyőzelme után harmadikként zárt összetettben a ciprusi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása