Frissítve:

Ismét sertéstetemeket találtak Kína egy nagy folyójában

Peking, 2014. március 19., szerda (MTI) – Több mint 130 sertéstetemet találtak Kelet-Kína egyik nagy folyójában, Csianghszi tartomány székvárosának ivóvízgyűjtő területén – számolt be a helyi illetékesek tájékoztatása nyomán a kínai média szerdán.

hiba beküldése

Nancsang város szomszédságában, a 758 kilométer hosszú Kancsang folyó egy szakaszán először a múlt hét végén fedezték fel az elhullott állatokat. A Jangce mellékfolyójának vizéből kedd estig 131 darab tetemet halásztak ki, amelyeket a híradások szerint körültekintően megsemmisítettek. A kutatást folytatják.

A szakemberek szerint a szennyeződés a folyó felső szakaszán keletkezett. A vezetékes ivóvíz vizsgálatát folyamatosan végzik, annak minőségét eddig biztonságosnak ítélték.

Egy évvel ezelőtt, 2013 márciusában elhullott sertések ezreit találták Sanghaj Huangpu folyójában, ami pánikot keltett a metropolisz lakóinak körében. A nyomozás akkor megállapította, hogy a betegségben elhullott állatok a sertéstelepeiről ismert Csöcsiang tartományi Csiahszing városban kerültek a folyóba.

A kínai média akkoriban feltárta, hogy az elpusztult állatoktól bevett gyakorlatként szabadulnak meg úgy, hogy a folyóba dobják őket. Mint kiderült, akkoriban sertések tízezrei pusztultak el a tenyésztés és tartás hiányosságai, betegségek és a rossz időjárás miatt. A gyanú szerint járvány tizedelte az állatállományt. Az esetet követően a média azt közölte, hogy megszigorították az állategészségügyi ellenőrzéseket és szigorították az elhullott állatok kezelésének rendjét.

– MTI –

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Brexit – Merkel: nem lehet megváltoztatni a Brexit-feltételekről szóló megállapodást
Berlin - Nem lehet megváltoztatni a brit uniós tagság megszüntetéséről (Brexit) szóló megállapodást, ez a [...] tovább »
Klímaegyezmény – ENSZ-szakértők “klímaútlevél” bevezetését szorgalmazzák
Varsó - Az éghajlatváltozás miatt lakhelyüket elhagyó emberek számára "klímaútlevél" bevezetését [...] tovább »
Az Európai Parlament jóváhagyta az EU-Japán szabadkereskedelmi szerződést
Brüsszel/Strasbourg - Jóváhagyta az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi szerződést szerdán az [...] tovább »
Kovács Zoltán: Brüsszelben megkísérlik elnyomni a bevándorlásellenes hangokat
Brüsszel - Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán [...] tovább »
Strasbourgi lövöldözés – Kovács Zoltán: a terror a migrációval beköltözött Európába
Brüsszel - Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán [...] tovább »
Brexit – Szakértő: Theresa May megbuktatása nem segít
Budapest - Nem segít a Brexit folyamaton, ha Theresa May brit miniszterelnök elbukik a bizalmatlansági szavazáson, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ezúttal kikaptak a Kazincbarcikai Ördögök
Kazincbarcika- Férfi futsal NB II, Keleti csoport, 15. fordulójában vereséget szenvedett a Kazincbarcikai Ördögök. tovább »
Rövidpályás úszó-vb – Bejelentette visszavonulását Cameron van der Burgh
Hangcsou - Befejezi pályafutását Cameron van der Burgh, olimpiai bajnok dél-afrikai úszó. tovább »
Akár az SSC Napoli is továbbjuthatott volna
Debrecen - Herczeg András szerint a nápolyiak is megütik azt a szintet, mint amilyet a BL-csoportbeli riválisaik [...] tovább »
A jégkorongot népszerűsítették Sátoraljaújhelyen
Sátoraljaújhely - Újra Sátor­aljaújhelyen népszerűsítette nemrégiben a jégkorongot a Magyar Jégkorong [...] tovább »
Rövidpályás úszó-vb – Hosszú: nagy küzdő vagyok
Hangcsou - A hangcsoui rövidpályás úszó-világbajnokság szerdai döntőiben óriási csatát vívott Hosszú [...] tovább »
Női kosárlabda Eb – Törökország, Olaszország és Szlovénia lesz a magyarok csoportellenfele
Budapest/Belgrád, 2018. december 12., szerda (MTI) - A török, az olasz és a szlovén nemzeti csapat lesz a magyar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása