Frissítve:

Ismét Magyarországon a Kiev City Ballet

Budapest, 2013. november 2., szombat (MTI) – A Diótörő és Hattyúk tava című előadással ismét Magyarországra érkezik a Kiev City Ballet. A november végén induló turnén csaknem 40 alkalommal lép fel a társulat.

hiba beküldése

A tavalyi magyarországi turné után az idén a Diótörő mellett Csajkovszkij másik népszerű művét, a Hattyúk tavát is bemutatja a több mint 40 főből álló társulat, amely Budapest, Miskolc, Eger, Százhalombatta, Győr, Székesfehérvár, Kecskemét, Cegléd, Szeged, Szombathely, Tatabánya, Keszthely, Kaposvár, Szekszárd, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Pápa, Nagykanizsa, Vác, Salgótarján és Veszprém színpadain lép a közönség elé – áll a szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Budapesten november 23-án, szombaton a Hattyúk tava című produkció a RAM Colosseumban, december 23-án és 25-én a Diótörő a MOM Kulturális Központban látható.

Mint a közleményben írják, a Kiev City Ballet társulatát Oroszország és Ukrajna legjobb mestereinek tanítványai alkotják. Az ukrán szólisták mellett külföldi táncosok is közreműködnek az együttesben. Az együttes Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Svájc, Nagy-Britannia, Szlovénia, Románia, Japán, Kanada színpadai után lép fel ismét Magyarországon.

A Hattyúk tava Pjotr Iljics Csajkovszkij első balettje, amelyet 1874-1876 között írt romantikus balettszövegek mintájára egy régi orosz népmese alapján. A művet, amely a balettirodalom egyik legtöbbet játszott darabja, először 1877-ben mutatták be a moszkvai Nagyszínházban.

A Diótörő Csajkovszkij utolsó balettje, amelynek története E. T. A. Hoffmann A diótörő és az egérkirály című meséje alapján született. A mű ősbemutatója 1892 decemberében volt, azóta az egész világon nem múlik el karácsony a Diótörő nélkül.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Nehezen felismerhető kór
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A betegség jellemzően felnőttkorban alakul ki, és többnyire nőknél. tovább »
A fiatalok nehezen tartják a lépést a fellendüléssel
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Csökkent az első lakást vásárlók száma, mikor jöhet a fordulat? tovább »
Kalcium a csontokért, a memóriáért
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Már a gyermekek körében is határérték alatti az elfogyasztott kalcium mennyisége. tovább »
A fiatalok pénzért letennék a mobiljukat
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A fiatalok fele lerakná a telefont vezetés közben, ha egy év után 1000 [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. május 20.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 20. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Lehetetlen küldetés volt számunkra a mai mérkőzés”
Hajdú-Bihar - Mutatjuk a megyei első osztályban valamint az NB III.-ban játszott meccsek eredményeit, és [...] tovább »
BBC: “késik” a Chelsea orosz tulajdonosának új brit vízuma
London - A BBC vasárnapi értesülése szerint egyelőre "késik" a Premier League-ben játszó londoni Chelsea [...] tovább »
“Úgy meghajtottuk őket az első félidőben, mint hegyi pásztort a lavina”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Nyírerdő-csoport 27. fordulójának mérkőzéseit [...] tovább »
Kriszt Botond és Mátó Sára az összetett bajnok
Budapest, Győr - A férfiaknál Kriszt Botond, a nőknél Mátó Sára nyerte meg az atléták összetett bajnokságát [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Kilencgólos mérkőzésen győzte le a kiesőjelölt ZTE a bajnok MTK-t
Budapest - A kiesés ellen harcoló ZTE hazai pályán egy rendkívül látványos mérkőzésen 5-4-re legyőzte a már [...] tovább »
Nyolcgólos döntetlen Mérken
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország-csoport 27. fordulójának [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása