Frissítve:

Ismét Ágh Pétert választották a Fidelitas elnökének

hiba beküldése

Budapest, 2013. július 14., vasárnap (MTI) – Ágh Pétert, a Fidesz Vas megyei országgyűlési képviselőjét választották meg ismét a Fidelitas elnökének a szervezet hétvégi kongresszusán – közölte a Fidesz-frakció vasárnap az MTI-vel.

Ágh Péter 2009 óta vezeti a Fidesz ifjúsági társszervezetét. A 269 szavazatból 256 voksot kapott.

Ügyvezető alelnök lett Böröcz László (Budapest), alelnök lett Balogh Gergely (Fejér megye), Borbély Ádám (Budapest), Falusi Vajk Zsolt (Jász-Nagykun-Szolnok megye), Henter Lilla (Budapest), Jakab Jácint (Nógrád megye), Karácsony Ádám (Pest megye), Koncz Zsófia (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Losonczi-Tóth József (Csongrád megye), Magera Tibor (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), Mihalovics Péter (Veszprém megye), Nemcsik Mátyás (Bács-Kiskun megye), Tardi Tamás (Somogy megye), Várfi András (Békés megye), Vincze Ágnes (Budapest) és Vincze Géza (Pest megye).

A most megválasztott elnökség mandátuma 2015-ig tart, így az is fontos feladata, hogy a Fidesz szövetségeseként részt vegyen a 2014-ben tartandó európai parlamenti, országgyűlési és önkormányzati választásokra történő felkészülésben – írták a közleményben.

A Fidelitas hétvégi kongresszusának központi témája a fiatalok foglalkoztatásának bővítése volt, így áttekintették azokat a programokat, amelyeket eddig az új nemzedék munkavállalási lehetőségeinek érdekében indítottak.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása