Frissítve:

Iráni nukleáris program – Netanjahu: egy rossz megegyezés háborúhoz vezethet

Washington, 2013. november 17., vasárnap (MTI) – Háborúhoz vezethet, ha a hatok csoportja rossz megállapodást köt Teheránnal az iráni nukleáris programról – figyelmeztetett vasárnap a CNN-nek nyilatkozva Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

hiba beküldése

Netanjahu a Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország alkotta csoport, valamint Irán között a tervek szerint szerdán folytatódó tárgyalásokkal kapcsolatban azt állította, hogy ő is előnyben részesítené a békés megoldást, de úgy vélekedett, hogy nem fog működni az a megállapodás, amelynek megkötése felé most közelednek a felek. Az alku keretében a nagyhatalmak enyhítenének az iszlám köztársaságot sújtó nemzetközi szankciókon, cserébe azért, ha az felfüggesztené nukleáris programjának egyes elemeit.

“Ez egy rossz megállapodás. És igazából, ha valaki rossz megállapodást köt, eljuthat ahhoz a ponthoz, amikor az egyetlen megoldás a katonai megoldás lehet. Vagyis egy rossz megoldás valójában pontosan oda vezethet, ahová nem szeretnénk eljutni” – fogalmazott az izraeli kormányfő.

Netanjahu úgy látja, a békés megoldás érdekében a gazdasági büntetőintézkedéseken kellene inkább szigorítani. Véleménye szerint Irán az alku keretében csak kisebb és néhány héten belül visszafordítható engedményeket tenne, amivel veszélybe sodorná az ellene évek alatt létrehozott szankciórendszert, amely hatékonynak bizonyult abban, hogy megakadályozza Teherán atomfegyverhez jutását.

Az izraeli miniszterelnök szerint a fokozott nyomásgyakorlás hatására Irán feladná nukleáris ambícióit. Azzal kapcsolatban, hogy Barack Obama amerikai elnök ellenzi az újabb szankciók bevezetését, Netanjahu kijelentette: a legjobb barátok között lehetnek nézetkülönbségek.

“Mi mind ugyanazt akarjuk” – tette hozzá.

Egy, a CNN-nek név nélkül nyilatkozó kormányzati illetékes kijelentette, hogy az Egyesült Államok a másik öt partnerországgal “közel került” ahhoz, hogy egy olyan átmeneti megállapodást kössön Teheránnal, amely megakadályozná az iráni nukleáris program haladását, és egyes kulcsterületeken visszafordítaná azt. Az amerikai-izraeli nézetkülönbségek áthidalásának szándékával John Kerry külügyminiszter pénteken Jeruzsálembe utazik majd.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Michelangelo két fennmaradt bronzszobrát sikerült azonosítani egy nemzetközi kutatócsoportnak
London - Michelangelo két fennmaradt bronzszobrát sikerült azonosítania egy nemzetközi kutatócsoportnak az [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Szijjártó: támogatni kell a nyugat-balkáni országokat a migráció megállításában
Belgrád/Pristina - Az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Európai Bizottság a migrációs folyamatokat támogatja, [...] tovább »
Szijjártó: Magyarország növeli katonái számát a KFOR-ban
Belgrád/Pristina - Magyarország növeli katonái számát a KFOR-ban, vagyis a NATO parancsnoksága alatt működő [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Gál Kinga: felháborító, hogy a baloldal ismét az EP elé tudja hozni a migránsvízumok ügyét
Brüsszel/Strasbourg - Felháborító, hogy a baloldal eljárási hibákra hivatkozva egy újabb jelentés [...] tovább »
Az Érzékszervek kertjében
Lengyelország - A „Sto Lat” Lengyel-Magyar Baráti Társaság feltöltődött a lengyelországi portya során. tovább »
Brexit – Theresa May: “vagy ez a megállapodástervezet lesz, vagy nem lesz megállapodás, esetleg Brexit sem”
London - A brit miniszterelnök szerint csak a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Sényő: Korábban érkezik a Mikulás
Sényő - Sényőn ünnep lesz a Ferencváros érkezése, és az egész ország láthatja. tovább »
Lesz egy kis lámpaláza Tóvizi Petrának
Debrecen - A debreceni Tóvizi Petra – Kovács Annával egyetemben – ott lesz a franciaországi Eb-n. tovább »
Az ideiglenes után öt évre kapta meg a DFC Kft. a Diósgyőri stadiont
Miskolc - A jövőben is a DFC Kft. üzemelteti a Diósgyőri stadiont. tovább »
A vaspapucsosok viadalai
Nagyhalász - Három rangos nemzetközi versenynek és két hazai bajnoki futamnak volt remek házigazdája a [...] tovább »
Profi K-1 világbajnok tartott edzést a küzdősportgálára készülő TEK-eseknek
Budapest - Remy Bonjasky háromszoros szupernehézsúlyú profi K-1 világbajnok holland versenyző tartott [...] tovább »
Sztankovics is utazhat a vb-re
Miskolc - A Miskolc Városi Sportiskola színeit képviselő Sztankovics Anna is tagja a decemberi kínai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása