Frissítve:

Iráni atomprogram – Washington keretmegállapodás nélkül nem vár június 30-ig, de kész szerdán tovább tárgyalni

Washington, 2015. március 31., kedd (MTI) – Az amerikai tárgyalók otthagyják az Iránnal folytatott nukleáris tárgyalásokat, ha nem sikerül dűlőre jutni a keretmegállapodás ügyében, ám haladás esetén készek szerdán is folyatni az egyeztetést – derült ki keddi washingtoni kormányzati nyilatkozatokból.

“Ha nem leszünk képesek politikai megállapodásra jutni, akkor nem fogunk június 30-ig várni azzal, hogy elmenjünk (a tárgyalásokról)” – mondta a szóvivő – jelentette ki Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.

Earnest ugyanakkor leszögezte, amennyiben a tárgyalások produktívak lesznek, akkor Washington kész meghosszabbítani a keretmegállapodás elérésének határidejét.
Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium szóvivője a keretmegállapodás kedd éjféli határidejével kapcsolatban kijelentette: “Elegendő haladást tettünk meg az elmúlt napokban ahhoz, hogy megérje szerdáig maradnunk” – mondta. Néhány nehéz kérdés megoldása még hátra van – tette hozzá.

A “hatoknak” (az ENSZ BT öt állandó tagjának és Németországnak) valamint Iránnak június 30-ig kellene tető alá hozniuk az iráni nukleáris programról tíz évre szóló, átfogó megállapodást.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Dízelbotrány – Kötelezettségszegési eljárást indított hét tagállam ellen a Volkswagen-botránnyal összefüggésben az Európai Bizottság
Brüsszel - Az Európai Bizottság jogi lépéseket tesz hét uniós tagállammal szemben, mivel azok a [...] tovább »
Elhunyt Greg Lake, az ELP és a King Crimson egykori frontembere
London - Tragikus év ez a progresszív rockzene szerelmeseinek: Keith Emerson billentyűs márciusi öngyilkossága [...] tovább »
Minden hatodik munkavállaló tartozott az alacsony keresetűek közé az EU-ban
Luxembourg - A munkavállalók 17,2 százaléka, nagyjából minden hatodik alkalmazott az alacsony keresetűek közé [...] tovább »
A Kaliforniai álom két sztárja otthagyta kéz- és lábnyomát Hollywoodban
Los Angeles - Az Oscar-esélyes Kaliforniai álom két sztárja, Emma Stone és Ryan Gosling otthagyta kéz- és [...] tovább »
Fotók: Száz évvel ezelőtt még tényleg várták a karácsonyt
Mielőtt fogjuk magunkat és fél óra alatt lezavarjuk az idei karácsonyi nagybevásárlást a neten, tekintsünk [...] tovább »
Videó: Meteorrobbanást rögzítettek a kocsik fedélzeti kamerái Oroszországban
Látványosra sikerült a kedd este az oroszországi Sayanogorsk közelében. Este hat után nem sokkal egy meteor [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kosárlabda EK – Moszkvai győzelmével továbbjutott a Cegléd
Moszkva - A Cegléd csapata 13 ponttal győzött a Szpartak Moszkva vendégeként csütörtökön a női kosárlabda [...] tovább »
Csak a szülinapos DVTK drukker örülhetett Athénban
Athén, Miskolc - Nem történt meglepetés, a diósgyőri kosárlabdacsapat simán kikapott Görögországban. [...] tovább »
MLSZ – A Ferencvárost 400 ezer forintra büntették
Budapest - Az élvonalban címvédő Ferencvárost 400 ezer forintra megbüntette csütörtöki ülésén a Magyar [...] tovább »
Könnyekkel is felavatták a megszépült tekecsarnokot
Nyíregyháza - A város saját beruházásának köszönhetően tovább csinosodott a nyíregyházi stadion tekecsarnoka. tovább »
Téli sportolás okosan, az intelmeket megfogadva
Nyíregyháza - A hideg, a tél nem lehet akadálya a rendszeres sportolásnak. Ez persze nem gond a [...] tovább »
Diamondos sikerek a Magya Kupában
Debrecen - A fitnesz Magyar Kupának Budaörs adott otthont, ahol a debreceni Diamond Fitness SE ifjú versenyzői is [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása