Frissítve:

Iráni atomprogram – Szaúdi külügyminiszter: Irán nem használhatja katonai “kalandokra” a szankciók feloldását

Washington, 2015. július 16., csütörtök (MTI) – Iránnak gazdasága fejlesztésére, nem pedig közel-keleti katonai “kalandokra” kell felhasználnia azokat a többletbevételeit, amelyekhez az atomprogramja miatt rá kivetett gazdasági szankciók feloldásával juthat – jelentette ki Adel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter csütörtökön.

hiba beküldése

A síita Irán legfőbb térségbeli riválisának számító szunnita Szaúd-Arábia külügyminisztere Washingtonban, John Kerry amerikai kollégájával való találkozója előtt úgy nyilatkozott: határozottan szembe fognak szállni Iránnal, ha Teherán “megpróbálna felfordulást okozni térségünkben”.

Adel al-Dzsubeir az amerikai fővárosban az Irán atomprogramjáról szóló, kedden megkötött nemzetközi megállapodásról tárgyalt Kerryvel. Rijád és az Egyesült Államok többi szunnita arab szövetségese attól tart, hogy ha a megállapodás értelmében – atomprogramjának korlátozásáért és nemzetközi felügyeletéért cserébe – feloldják az Iránra kivetett gazdasági szankciókat, akkor a teheráni vezetés a hatalmi rivalizálás fokozására fogja felhasználni az így szerzett, nagyságrendileg 100 milliárd dollárra becsült többletbevételeit.

Al-Dzsubeir nyilatkozata az első hivatalos szaúdi reakció a megállapodásra. A külügyminiszter azt nem mondta ki egyértelműen, hogy támogatja vagy ellenzi-e az egyezményt, mindazonáltal azt leszögezte: kulcsfontosságú a megállapodás betartásának szoros ellenőrzése, és ha Teherán megpróbál kibújni vállalásai alól, azonnal újra életbe kell léptetni vele szemben a szigorú gazdasági büntetőintézkedéseket.

“Reméljük, hogy ha végrehajtják ezt a megállapodást, az irániak arra fogják használni, hogy javítsák a gazdasági helyzetüket és az emberek megélhetését (…) nem pedig térségbeli kalandokra” – fogalmazott a szaúdi külügyminiszter.

Kerry a találkozó után azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok arab partnerei továbbra is elkötelezettek az iránt, hogy szembeszálljanak a szélsőséges elemekkel, köztük Teherán tevékenységével a Közel-Keleten. Azt is bejelentette, hogy augusztus 3-án Katarba utazik, ahol tájékoztatja a hat arab országot tömörítő Öböl menti Együttműködési Tanácsot (GCC) az Iránnal kötött megállapodásról.

Amerikai elemzők szerint Washington számára komoly kihívásnak ígérkezik, hogy meggyőzze a megállapodás támogatásáról Perzsa-öböl menti arab partnereit és a paktumot különösen élesen bíráló Izraelt. Utóbbi országba a jövő héten Ashton Carter védelmi miniszter látogat el, hogy megpróbálja csillapítani a kedélyeket.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Illegális bevándorlás – Elkészült a második kerítés a magyar-szerb határon
Röszke - Elkészült a kétsoros kerítésrendszer második kerítése a magyar-szerb határ teljes, 155 kilométeres [...] tovább »
Riasztották a magyar Gripeneket egy utasszállító gép miatt
Budapest - Riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit pénteken délelőtt egy Münchenből Nagyszebenbe tartó [...] tovább »
Halálos fenyegetéseket kapott egy Urbán András rendezte előadás Koszovóban
Belgrád/Pristina - Halálosan megfenyegették az egykori Koszovói Felszabadítási Hadseregnek (UCK) és a háborús [...] tovább »
Everest-expedíció – Klein Dávid és Suhajda Szilárd túl van a második akklimatizációs körön
Budapest - Túl van a második akklimatizációs körön Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászó, akik a Magyar [...] tovább »
Videó: “Ó istenem, jöttél megnézni a szenvedést” – Megjelent Jézus a tömegkatasztrófa helyszínén?
Kolumbia - Elképesztő videó került fel az internetre, amire egyszerűen nincs magyarázat. 17 ember halt meg a [...] tovább »
Megtiltotta az arcot takaró öltözetek viselését a német állami alkalmazottaknak a Bundestag
Berlin - Megtiltotta az arcot takaró öltözetek viselését az állami alkalmazottaknak a német törvényhozás [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Becsületbeli ügy vár a balmazújvárosi kézisekre
Balmazújváros - Már csak a csoda segíthet rajtuk, most visszavághatnak a gyöngyösieknek. tovább »
Szombat lett a Kapufa Napja Perecesen: Fradi-verés 70 éve
Miskolc - Egy héttel halasztani kellett a perecesi sportfesztivál fő programját, az öregfiúk-meccseket meg még [...] tovább »
Hetente kétszer, átlagosan 4,3 kilométert futnak a magyarok
Budapest - Legalább hetente kétszer, átlagosan 4,3 kilométert futnak a magyarok, háromnegyedük egyedül indul [...] tovább »
Női futsal NB I: a Böszörménynek áll a zászló
Hajdúböszörmény - A Hajdúböszörmény a Brandmission Tolna-Mözs otthonában vendégeskedik a női futsal NB I. [...] tovább »
Orosz Nagydíj – Räikkönené az első szabadedzés
Budapest/Szocsi - Kimi Räikkönen autózta a leggyorsabb időt a Forma-1-es Orosz Nagydíj első szabadedzésén, pénteken. tovább »
Hétvégén újra Árpád Kupa Hajdúszoboszlón
Hajdúszoboszló - A Hajdúszoboszlói Árpád S.E. április 29-30-án rendezi meg az Árpád Kupa úszóversenyét. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása