Frissítve:

Iráni atomprogram – Szakértő: Irán és nagyvállalatok is profitálhatnak a helyzetből

Budapest, 2015. augusztus 5., szerda (MTI) – A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint az iráni atomprogramról szóló megállapodás után egy korábban kiaknázatlan piac nyílik meg, amelyből a világon több nagyvállalat és Irán egyaránt profitálhat.

N. Rózsa Erzsébet az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában azt mondta: korábban az iráni szankciók komoly hatással voltak az országra, de Irán nem volt “bezárva”. Bár sokszoros áron, de minden kapható volt. Ugyanakkor hozzátette: Iránban az elmúlt 30 évben nem volt komoly tőkebefektetés az iparba.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy Észak-Koreán kívül kevés olyan hely van még a világon, amely ennyire el lenne zárva a nyugati tőkebefektetések elől. Most egy “otthagyott terület”, egy 80 milliós piac nyílik meg a világ előtt, és erre már régóta készülnek a nagyvállalatok – tette hozzá N. Rózsa Erzsébet.

Irán és a hatok – az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország – között július közepén jött létre történelmi jelentőségű átfogó megállapodás, amellyel a nemzetközi közösség azt igyekszik szavatolni, hogy az iráni atomprogram kizárólag békés célokat szolgáljon, amiért cserébe fokozatosan feloldják a perzsa állam elleni szankciókat.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: 11 hónapra elvették a jogosítványát emiatt a felvétel miatt
Norvégiában nem viccelnek, ha a biztonság a téma! Az alábbi Mini vezetőjének 11 hónapra bevonták a [...] tovább »
Olasz lavina – Szünet nélkül keresik a túlélőket a betemetett szállodában
Róma - A péntekre virradó éjszaka is folytatódott a túlélők utáni kutatás a közép-olaszországi Rigopiano [...] tovább »
Meg tudja nevezni a 20 ikonikus embert a popkultúrából?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Egy fénykép alapján kell felismernie a hírességeket. Menni fog? Sok sikert! tovább »
Fotók: Meg merne szállni a motelben, ahol mindenhonnan bohócok figyelik?
USA - Az már csak apróság, hogy a szálló közvetlenül egy temető mellett található.  tovább »
Egykilós ezüstérmét bocsátottak ki Oroszországban Trump tiszteletére
Oroszország - Egy díszfegyvereket előállító oroszországi vállalat ritkaságszámba menő emlékérméket [...] tovább »
Videó: 1700 óra a pokolban – Belga pedofilok kínozták halálra és erőszakolták meg a gyerekeket, íme egy túlélő vallomása (18+)
Belgium - A most 53 éves Anneke Lucas felfoghatatlan borzalmakról számolt be: mindössze 6 éves volt, amikor [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A Diósgyőrrel kezdi a Balmaz az edzőmeccsek sorát
Balmazújváros - A Merkantil Bank NB II-ben vitézkedő Balmaz Kamilla Gyógyfürdő is elkezdi a felkészülési [...] tovább »
Nehéz csaták előtt az egyetemi csapatok
Debrecen - Idegenben játszik a DEAC női futsal csapata pénteken, Sólyom Attila együttese már a rájátszást [...] tovább »
Asztalitenisz World Tour – Pótáék és Szudiék elődöntősök párosban
Budapest - Póta Georgina a svéd Matilda Ekholm oldalán, valamint kellemes meglepetésre az Ecseki Nándor, Szudi [...] tovább »
Olimpia 2024 – BOM: a magyar pályázat lényegesen megalapozottabb, mint az athéni volt
Budapest - Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) alapítója szerint a 2024-es olimpia [...] tovább »
Jégre Debrecen!
Debrecen - A Magyar Jégkorong Szövetség tavalyi kezdeményezésére január 21-én (szombat) ismét megrendezik a [...] tovább »
Női vízilabda világliga – Tizenhét játékos az olaszok elleni keretben
Budapest - Bíró Attila szövetségi kapitány kihirdette keretét a magyar női vízilabda-válogatott jövő keddi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása