Frissítve:

Iráni atomprogram – Irán: ha novemberig lesz is megállapodás, a részleteket utána kell kidolgozni

Teherán, 2014. augusztus 16., szombat (MTI/Hszinhua) – Ha a novemberig meghosszabbított határidőig születik is általános megállapodás az iráni atomprogramról Teherán és a vele tárgyaló nagyhatalmak között, a részletek kidolgozásához még idő kell utána – jelentette ki Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter, akit az Iran Daily című angol nyelvű napilap idézett szombaton.

hiba beküldése

Így nem valószínű, hogy lesz végső megállapodás november 24-éig – tette hozzá.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagját és Németországot tömörítő hatok képviselői egy nappal a július 20-i határidő lejárta előtt megegyeztek Iránnal abban, hogy négy hónappal meghosszabbítják az utóbbi vitatott atomprogramjáról folyó tárgyalásokat.

A feleknek a genfi ideiglenes megegyezést kell felváltaniuk egy végleges megállapodással, és bár sikerült “kézzelfogható eredményeket” elérniük – például az araki nehézvizes reaktor tekintetében -, John Kerry amerikai és Zarif iráni külügyminiszter, valamint Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője úgy fogalmazott akkor: az álláspontok között még mindig vannak lényeges különbségek. Ashton szóvivője augusztus elején közölte, hogy a tárgyalások még az ENSZ Közgyűlésének szeptember 16-án kezdődő ülésszaka előtt folytatódnak.

Vasárnap Teheránba érkezik Amano Jukija, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, hogy az ügynökség és Irán közötti együttműködés folytatásáról tárgyaljon a teheráni vezetőkkel. A NAÜ augusztus 25-éig adott határidőt Iránnak arra, hogy atomprogramjáról bizonyos további információkat adjon.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Egy évszázadra lesz szükség a leégett szibériai erdők regenerálódásához
Legalább 60 évre, de egyes területeken egy egész évszázadra lesz szükség ahhoz, hogy regenerálódjanak a [...] tovább »
Sikeresen szétválasztották a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket
Sikeresen szétválasztották a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai a fejüknél összenőtt [...] tovább »
Kitört a vulkán Stromboli szigetén, a turistákat evakuálják
Egy ember meghalt, egy másik megsérült az olaszországi Stromboli vulkán kitörésében - közölték az olasz [...] tovább »
Egyre több német városban hirdetnek klímavédelmi szükséghelyzetet
Egyre több német városban hirdetnek környezeti és éghajlatváltozási szükséghelyzetet, aminek révén a [...] tovább »
Elhunyt Franco Zeffirelli
Február 12-én volt 96 éves a szombaton elhunyt Franco Zeffirelli olasz rendező, aki a film, a színház és az opera [...] tovább »
Notre-Dame: A leomlott huszártorony eredeti formában történő helyreállítását javasolja a főépítész
Az áprilisi tűzvészben megrongálódott párizsi Notre-Dame felújításáért felelős építész, Philippe [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása