Frissítve:

Iráni atomprogram – Az amerikai külügyminiszter nagyon nyugtalanítónak nevezte Hamenei nyilatkozatát

Dubai/Washington, 2015. július 21., kedd (MTI) – Nagyon nyugtalanítónak nevezte John Kerry amerikai külügyminiszter kedden egy szaúdi tévécsatornának nyilatkozva Ali Hamenei ajatolláhnak, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének az Egyesült Államokat ostorozó minapi beszédét.

hiba beküldése

“Nem tudom, hogyan értsem mindezt, hacsak nem szó szerint” – mondta Kerry az al-Arabíja tévének.
“Ugyanakkor azt is tudom, hogy a nyilvános beszédek tartalma és a dolgok alakulása eltérhetnek egymástól” – tette hozzá az amerikai külügyminiszter.

Hamenei szombaton egy teheráni mecsetben azt ecsetelte, hogy a hatokkal Irán atomprogramjáról kötött megállapodás nem változtat az Egyesült Államok “arroganciáját” elítélő teheráni állásponton, és Irán Washington közel-keleti politikájának homlokegyenest ellentmondó álláspontot képvisel.

“Az amerikaiak azt mondják, megakadályozták Iránt abban, hogy atomfegyverhez jusson, pedig tudják, hogy ez nem igaz. Van olyan fatvánk (vallási rendelet), amely a nukleáris fegyvert tiltottnak nyilvánítja az iszlám jog értelmében. Ennek pedig semmi köze a nukleáris tárgyalásokhoz” – mutatott rá Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.

Irán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) között július 14-én jött létre az egyesek által máris történelmi jelentőségűnek mondott átfogó megállapodás, amellyel a nemzetközi közösség azt igyekszik szavatolni, hogy az iráni atomprogram kizárólag békés célokat szolgáljon, cserébe pedig fokozatosan feloldják a perzsa állam elleni szankciókat. Az egyezséget még az amerikai kongresszusnak és az iráni nemzetbiztonsági tanácsnak is jóvá kell hagynia. Iránban Hameneié az utolsó szó minden fontos döntést illetően.

Kerry az amerikai NPR közszolgálati rádiónak adott, a többi sajtóorgánum által kedden ismertetett interjújában az amerikai-iráni diplomáciai kapcsolatok normalizálásának feltételeként azt nevezte meg, hogy Teherán konstruktív módon csatlakozzon a nemzetközi közösséghez és tegye egyértelművé: abbahagyja a terrorizmus támogatását és nem szállít fegyvereket terroristáknak.
Az amerikai diplomácia vezetője rámutatott, hogy a megállapodás nyomán Izrael is nagyobb biztonságot élvez, mert amíg az iszlám köztársaságnak a tárgyalások megkezdése előtt még két hónapra lett volna szükség a nukleáris “áttöréshez”, addig mostanra ez az időszak egy évre növekedett. (A “áttörési idő” kifejezés arra az időre utal, amelyre a nukleáris fegyverhez elegendő, 90 százalékos dúsítottságú 235-ös uránizotóp előállításához lenne szükség, ha Teherán úgy döntene, hogy mégis a nukleáris fegyverkezés útjára lép.)

Kerry visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint az amerikai kormány és személy szerint Barack Obama annyira akarta a megállapodást, hogy túl sok engedményt tett Iránnak. Az amerikai diplomácia vezetője elmondta, hogy három alkalommal is felállt a tárgyalóasztaltól és az amerikai küldöttség kész lett volna a végső szakaszban is hátat fordítani az egyezkedésnek. (A külügyminiszter konkrétan Londont és Lausanne-t nevezte meg olyan helyszínként, ahol faképnél hagyta az irániakat.)
Hangsúlyozta, hogy a megállapodás korlátozás alá helyezte Irán tömegpusztító fegyvereit, és arra figyelmeztetett, hogy ha a kongresszus “megöli” ezt az alkut, akkor a korlátok megszűnnek, és az Egyesült Államok is elveszti szavahihetőségét.

Megismételte, hogy nem bízik meg Teheránban, de a megállapodás nem is a bizalmon, hanem az ellenőrzésen alapszik.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A szénhidrátban túl alacsony és túl magas étrend egyaránt káros az egészségre
London - A szénhidrátban túl alacsony vagy túl magas étrend megemeli a korai halálozás kockázatát a Lancet [...] tovább »
Merkel: állandó párbeszédet kell folytatni Oroszországgal
Berlin - Németországnak állandó párbeszédet kell folytatnia Oroszországgal - mondta Angela Merkel német [...] tovább »
Videó: Ilyen az, amikor a sors nem kérdez, csak büntet
London - Egy szürke autós férfi képében látogatott el a karma a két bűnözőhöz. tovább »
Belgium veszi át szeptembertől a balti országok légtérvédelmének vezetését
Brüsszel - Szeptembertől a belga légierő veszi át a NATO kötelékében működő, a balti országok [...] tovább »
Már több mint száz éve figyelmeztettek a globális felmelegedésre
Washington - A Föld felmelegedésének veszélyére figyelmeztetett egy 106 éve megjelent új-zélandi újságcikk, [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. augusztus 17.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Le a kalappal a játékosok és a közönség előtt”
Debrecen - A DVSC vs. MTK (3-3) OTP Bank Liga-mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Feczkó Tamás [...] tovább »
Labdarúgó NB I – A hosszabbításban mentett pontot a Debrecen
Debrecen - Továbbra is veretlen a DVSC, miután hazai pályán 3-3-as döntetlent játszott az újonc MTK Budapest [...] tovább »
Nagy István: a magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg Szilvásváradon
Szilvásvárad - A magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg a Szilvásváradi Lipicai [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC vs. MTK 3-3 (1-2)
Debrecen - A labdarúgó OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonjának 5. fordulójában a Debreceni VSC csapata az MTK [...] tovább »
Fotók: Izompacsirta zsaruk emelgették a tonnákat
Hajdúszoboszló – A XII. Magyarország Legerősebb Rendőre versenyt rendezték meg pénteken délután [...] tovább »
Tour de Hongrie – Bratascsuk százötven kilométeres szökésből “ért haza”
Hajdúszoboszló - Andrij Bratascsuk nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása