Frissítve:

Iránban letartóztattak három amerikait, köztük a The Washington Post tudósítóját

Teherán – 2014. július 25., péntek (MTI) – Iránban minden jel szerint őrizetbe vettek három amerikai állampolgárt, köztük a The Washington Post című napilap teheráni tudósítóját – közölte honlapján az újság, amely gyanúját megerősíti egy amerikai külügyi szóvivő szűkszavú tájékoztatója az esetről.

Douglas Jelh, a The Washington Post külpolitikai szerkesztőségének vezetője arról tájékoztatott a lap internetes kiadásában, hogy “hitelt érdemlő” jelentések birtokában jutott, amelyek szerint a lap tudósítóját, Jason Rezaiant és feleléségét, illetve velük együtt két szabadúszó amerikai fotoriportert kedd este vették őrizetbe Teheránban.

Jelh közölte, hogy a szerkesztőség mélyen aggódik a történtek miatt.
Rezaian 2012 óta teheráni tudósítója a lapnak, Jelh szerint tapasztalt és intelligens riporter, aki oltalmat és munkájáért megbecsülést érdemel.

A 38 éves Rezaian kettős, amerikai-iráni állampolgár, míg felesége csupán iráni, de már benyújtotta az amerikai hatóságokhoz a letelepedési kérelmet.

Marie Harf amerikai külügyi szóvivő csak annyit közölt a lap megkeresésére, hogy tudnak a három amerikai állampolgár őrizetbe vételével kapcsolatos jelentésekről. Részletekbe nem bocsátkozva azt mondta, hogy az amerikai kormányzat számára elsődleges fontosságú a külföldön tartózkodó amerikai állampolgárok biztonsága és oltalma.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb [...] tovább »
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton kedden és szerdán; a tenger elöntötte [...] tovább »
Harminc éve döntötték le a berlini falat
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája [...] tovább »
Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására horvát archeológusok
Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, [...] tovább »
Bolgár kamion – Rendőrség: valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú [...] tovább »
Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása