Frissítve:

Iraki lázadás – Obama: nincs szükségem kongresszusi felhatalmazásra

Washington, 2014. június 19., csütörtök (MTI) – Barack Obama amerikai elnök szerdán közölte az amerikai törvényhozás demokrata és republikánus vezetőivel, hogy nincs szüksége új kongresszusi felhatalmazásra egy esetleges iraki katonai beavatkozáshoz, amelynek módjáról még nem döntött.

hiba beküldése

A Fehér Ház közleménye szerint az elnök ismertette a képviselőház és a szenátus vezetőivel azokat az amerikai erőfeszítéseket, amelyek arra irányulnak hogy “megerősítsék” az iraki biztonsági erőknek az ILIÁ (az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű szélsőséges iszlamista csoport) harcosai jelentette “fenyegetéssel való szembeszállásra való képességét”, beleértve “a megnövelt biztonsági támogatást”.
Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője a nap folyamán korábban kijelentette, hogy az elnök a harcoló alakulatok Irakba küldésén kívül nem zárt ki semmilyen lehetőséget.

Noha a fehér házi közlemény hangsúlyozta, hogy Obama folytatni fogja a kongresszussal kezdett konzultációt, a törvényhozás több tagja, aki részt vett a vele folytatott találkozón, úgy érezte, hogy megbeszélés célja pusztán az volt, hogy az elnök ismertesse velük az Irakban kialakult helyzetet és közölje: a cselekvéshez nincs szüksége további kongresszusi határozatokra. Barack Obama ugyanakkor nem bocsátkozott részletekbe azzal kapcsolatban, hogy konkrétan mit kíván tenni.

A találkozót megelőzően Chuck Hagel védelmi miniszter és Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke egy szenátus meghallgatáson arról számolt be, hogy a Pentagonnál lehetséges amerikai lépések sorának részleteit dolgozzák ki Irak stabilizálása érdekében. Ezek közé tartozik, hogy légi csapást mérjenek az ország északi és nyugati területein jelentős harci sikereket elért szunnita militánsokra.
Hagel és Dempsey egyaránt leszögezte, hogy az iraki kormány által sürgetett légicsapáshoz több hírszerzési adatra lenne szükség az ILIÁ-ról. Mindketten egyetértettek azzal, hogy az iraki válság fenyegetést jelent az amerikai regionális érdekekre és az Egyesült Államok területét is érintő fenyegetés alakulhat ki abban az esetben, ha az al-Kaidával szövetséges iszlamisták megvetik a lábukat Észak-Irakban és Szíriában.
Joe Biden alelnök a Fehér Ház közleménye szerint szerdán telefonon tárgyalt Núri al-Máliki iraki elnökkel, Oszama al-Nudzsaifi parlamenti elnökkel és a kurdisztáni régió elnökével, Maszúd Barzanival. Biden mindhárom megbeszélés során hangsúlyozta a nemzeti egység fontosságát az ILIÁ-val szembeni fellépésben, valamint kitért arra, hogy koordinációra van szükség a biztonsági kérdésekben és hogy az iraki alkotmány égisze alatt sürgősen új kormányt kell alakítani.
Biden kijelentette, hogy az Egyesült Államok kész növelni támogatását az ILIÁ elleni harcban, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Málikinak és a többi iraki vezetőnek befogadó módon kell kormányoznia. Az amerikai alelnök méltatta, hogy Bagdadban a nemzeti közösségek vezetői egyhangúlag elfogadott határozatban szögezték le: az ILIÁ minden iraki ellensége és minden önkéntesnek a meglévő törvényekre és biztonsági struktúrákra támaszkodva részt vennie a helyi közösségek védelmében.
A CNN úgy értesült, hogy amerikai repülőgépek felderítő tevékenyégbe kezdtek Irak felett. A drónokkal történő légi felderítés már napok óta folyik.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Balogh F. András: Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója
Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója - mondta el az MTI-nek Balogh F. András, az Eötvös Loránd [...] tovább »
Újabb esküvő készül a brit királyi családban: eljegyezték Beatrix hercegnőt
Újabb esküvő készül a brit királyi családban: Beatrix hercegnő, II. Erzsébet királynő 31 esztendős unokája [...] tovább »
Meghalt Jacques Chirac volt francia államfő
Elhunyt csütörtök reggel 86 éves korában Jacques Chirac egykori francia államfő, aki 1995 és 2007 között volt [...] tovább »
Csődbe ment a Thomas Cook, a legrégibb brit utazási iroda
Csődbe ment hétfőn és azonnali hatállyal beszüntette tevékenységét a legrégibb brit utazási iroda, a Thomas [...] tovább »
Több mint ezer embert evakuáltak vagy kimentettek a trópusi vihar által sújtott Houstonból
Több mint ezer embert evakuáltak vagy mentettek ki csütörtökön az Egyesült Államokban a texasi Houston [...] tovább »
Az internet szabályozásáról tárgyalt Trump és Zuckerberg
Az internet szabályozása volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása