Frissítve:

Iohannis: alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett a parlament és az igazságszolgáltatás között

Bukarest, 2015. március 26., csütörtök (MTI) – Klaus Iohannis román államfő szerint alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett a román parlament és az igazságszolgáltatás között amiatt, hogy a román szenátus házszabályát elmulasztották hozzáigazítani egy korábbi alkotmánybírósági döntéshez.

hiba beküldése

A román elnök ezért csütörtökön keresettel fordult a taláros testülethez, amelyben a konfliktus megállapítását kérte. Iohannis azt kifogásolja, hogy míg a román képviselőházban egyszerű többséggel is lehet dönteni egy képviselő őrizetbe vételéről – ahogyan azt egy korábbi alkotmánybírósági döntés kimondta -, addig a szenátusban csak minősített többséggel lehet határozni.

Romániában az egyszerű többség a jelen lévő honatyák felét plusz egy szavazatot, a minősített többség viszont az összlétszám felét plusz egy voksot jelent.
A román szenátus szerdán elutasította az ügyészségnek a szociáldemokrata Dan Sova szenátor előzetes letartóztatására vonatkozó kérelmét, ami tiltakozást váltott ki. A letartóztatáshoz való hozzájárulást támogató szavazatok ugyan többségben voltak, de nem volt meg a minősített többség.

Sovát – aki a tavalyi elnökválasztáson az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta miniszterelnök választási kampányfőnöke volt – hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség két olténiai hőerőművel kötött ügyvédi szerződései miatt.

Az ügyben az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Hollandia bukaresti nagykövetsége jelezte: elvárják, hogy a parlament ne akadályozza az igazságszolgáltatást. A legfelső bírói tanács pedig csütörtökön azt kérte a parlamenttől, tartsa tiszteletben a hatalmi ágak szétválasztásának elvét.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A Star Wars producerei cáfolták a Carrie Fisher digitális szerepeltetéséről terjedő pletykákat
Los Angeles - A Star Wars-filmsorozat producerei cáfolták, hogy a történetben Leia hercegnőt alakító, [...] tovább »
Elsötétült a Piccadilly híres fényreklámja
London - Sötétbe borult hétfőn London egyik leghíresebb látványossága, a Piccadilly Circus háznyi méretű [...] tovább »
Videó: Ha hiszi, ha nem, ez lesz a következő tél férfi divatja – A tervezők szerint…
Milánó - A Milánói divathéten a nagy divatházak felvonultatták a következő tél nagydobásait. Az alábbi [...] tovább »
Iszlám Állam – Elfogták egy terrorista sejt feltételezett vezetőjét San Sebastiánban
Madrid - Elfogták az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet egyik sejtjének feltételezett vezetőjét a [...] tovább »
Sárkányotthont készített macskájának egy férfi
A kartonból készült ház szerkezete bonyolultabb, mint gondolnánk, több rámpa és tolóajtó található benne. tovább »
Videó: Csajok, akik nagyon szexik akartak lenni, aztán nagy esés lett a vége
Nem mindig jön össze a dolog, de van amikor ennyire látványosan nem. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Búcsúzott a DVTK-Vénusz a Magyar Kupában
Miskolc – A női futsal Magyar Kupában a Kiskun­félegy­házát fogadta a DVTK-Vénusz, a tét a 4 közé jutás volt. tovább »
MKC: Fölényes siker és egy súlyos sérülés
Mezőkövesd – A férfi kézilabda Ligakupa B-csoport 4. fordulójában a mezőkövesdiek Füzesabonyban fogadták a [...] tovább »
Aluinvent DVTK U23: Sikerült a bravúr
Miskolc – A női kosárlabda NB I/B Keleti csoportjának 13. fordulójában a Vasas Akadémia csapatát fogadta az [...] tovább »
MEAFC: Gyenge támadójáték
Miskolc – A Miskolci EAFC férfi kosárlabdacsapata az NB I/B Keleti csoport, 12. fordulójában Egerben lépett pályára. tovább »
Mészárost kinézte magának a Haladás
Debrecen - Sajtóhírek szerint a szombathelyiek a huszonhárom esztendős debreceni szélsővel pótolnák Gaál Bálintot. tovább »
DVSE: arra figyeltek, akire kellett
Debrecen - Szőke Szabolcs szerint a támadásaik az elején kicsit akadoztak, de ezt kompenzálni tudták hátul. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása