Frissítve:

Ingyenes környezetvédelmi tanórákat tart az IKSZ

Budapest, 2014. szeptember 11., csütörtök (MTI) – Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) szeptemberben induló programjában játékos feladatokkal, élménypedagógiai módszerekkel tanulhatja meg 45 budapesti iskola mintegy 15 000 diákja, hogy milyen módon lehet újrahasznosítani a szelektíven gyűjtött hulladékot, italos kartont.

hiba beküldése

A kezdeményezés célja, hogy fejlessze az általános iskolás korosztály környezeti érzékenységét és szelektív hulladékgyűjtésre nevelje őket. A programot Budapest V., XI., XIV. kerületeiben indítja el az idén 10 éves non-profit szervezet, januárjától pedig várhatóan további iskolák is csatlakoznak majd – olvasható az IKSZ csütörtöki közleményében.

Az öt blokkból álló tanórák keretében a diákok megtudhatják, miként lehet megelőzni a hulladékképződést, mi történik a lerakókra kerülő hulladékokkal vagy az italos kartonok újrahasznosításakor. Ezen felül egy kisfilm segítségével szemléltetik, milyenné válhat Magyarország klímája 2050-re, ha az emberek nem figyelnek oda a környezetünkre.

Az IKSZ 2004-es megalakulása óta hirdeti, hogy az átlagosan 75 százalékban papírból készülő tejes- és gyümölcsleves dobozok szelektíven gyűjthetők, a bennük lévő papír pedig újrahasznosítható. Ennek köszönhetően az elmúlt tíz év során 14 ezer tonna italos kartonból mintegy 10 400 tonna “újrapapír” készülhetett. Manapság az egy év alatt hulladékká váló, tejes és gyümölcsleves doboz 22 százalékát gyűjtik az emberek szelektíven, az IKSZ ezzel szemben 2020-ra 50 százalékos szelektív visszagyűjtési arányt kíván elérni – hangsúlyozzák az MTI-hez eljuttatott közleményben.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Hol vannak a méhek?
Hiába is legyintenek most jó nagyokat a magukat bennfentesnek titulálók, ismét kénytelen vagyok a néhai Hofi [...] tovább »
FM: megkérdőjelezhetetlen a méhészkedés jelentősége
Budapest - A méhészkedés jelentősége megkérdőjelezhetetlen, a közvetlen gazdasági hatása milliárdokban [...] tovább »
Magomed
Szándékoltan félelemkeltő video-összeállítás járta be a – többségében orosz – médiát, a különböző [...] tovább »
A választott ábra alapján egy pillanat alatt kiderül, hogy milyen a személyisége
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Pip Wilson, a híres brit pszichológus alkotta meg azt a tesztet, amely néhány [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Német lapok az Európai Néppárt elnökségi üléséről
Berlin - Németországban több lap foglalkozott Magyarországgal az Európai Néppárt (EPP) szombati brüsszeli [...] tovább »
Halálos baleset történt Fertődön
Budapest - Egy kerékpáros verseny egyik résztvevője személyautóval ütközött vasárnap Fertődön eddig [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi vízilabda ob I – Ünnepnapon kezdődik a Szolnok-Eger döntő
Budapest - A hétfői ünnepnapon megkezdődik a férfi vízilabda ob I döntője, amelyet akárcsak tavaly, a Szolnoki [...] tovább »
Aranyat hoztak Ausztriából a miskolciak
Bruck, Miskolc - Az osztrák fekve nyomó kupán, Bruck-ban nyertek a miskolciak. tovább »
Továbbra is Szalay Ferenc irányítja a Nemzetközi Sporthorgász Szövetséget
Budapest, Prága - Újabb négy évre Szalay Ferencet választották a Nemzetközi Sporthorgász Szövetség (CIPS) [...] tovább »
Tizenkét tiszaújvárosi érem az ob-ról
Tiszaújváros - A Tisza-parti klub versenyzői a duatlon országos bajnokságon szerepeltek. tovább »
Fotók: Az eredménytől is a föld felett jártak a debreceni fiatalok
Budapest, Debrecen - Remekül szerepeltek a debreceniek a Magyar Diáksport Szövetség szervezte Országos Döntő [...] tovább »
Alsóházi rangadón győzött a Balmazújváros
Balmazújváros - A kezdeti bizonytalanság után elkapták a fonalat, és magabiztos sikert aratta. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása