Frissítve:

Informatikai rendszer a fogyatékkal élők sportjának segítésére

Budapest, 2013. május 5., vasárnap (MTI) – A Sportexpo szakmai kiállításon vasárnap bemutatták azt az informatikai rendszert, amely a fogyatékkal élőknek segít megtalálni a lakóhelyükhöz legközelebb elérhető sportolási lehetőséget.

“Bár kis ország vagyunk, mégis megdöbbentő, mennyi fehér folt van hazánkban, sok helyen akár 60-80 kilométert is kell utaznia egy fogyatékkal élőnek, ha sportolni szeretne” – mondta Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke a Sportexpón, sajtótájékoztatón. “Az adatokat tartalmazó gépet rehabilitációs intézetekben helyezzük ki, összesen tíz készülék lesz elérhető az országban.”

Králik György, a fejlesztő Orgware Kft. ügyvezető igazgatója közölte, látva az MPB rengeteg feladatát, és az ehhez képest alacsony anyagi támogatását, számukra lelkiismereti kérdés volt, hogy a maguk eszközeivel segítsenek.

Tóth Tamás, a londoni paralimpián két ezüstérmet szerzett úszó elmondta, sokan kérnek tőle segítséget sportolási lehetőséget keresve. “Hetente kapok megkereséseket a különböző közösségi oldalakon ilyen témában, de én csak az úszóklubokat ismerem” – hangsúlyozta Tóth, hozzátéve: óriási szükség volt már egy ilyen adatbázisra.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Vesztegetés elfogadása miatt két év börtönre ítéltek egy orvost Budapesten
Budapest - Vesztegetés elfogadása miatt két év végrehajtandó börtönbüntetésre ítéltek első fokon egy [...] tovább »
Videó: Drogkereskedő hálózatot számoltak fel a hajdú-bihari rendőrök
Budapest, Hajdúszovát, Tiszafüred - A hajdú-bihari nyomozók összehangolt akcióban fogtak el hat [...] tovább »
Lovász László: a büdzsé elfogadása után folytatódhatnak a tárgyalások az ITM-mel
Budapest - A 2019-es költségvetési törvény elfogadása után folytatódhatnak az egyeztetések a Magyar Tudományos [...] tovább »
Az első elszívott cigaretta után jön a következő, aztán kialakul a függőség
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az első szál cigit serdülőkorban szívják el, onnantól nehéz róla lemondani. tovább »
Allergológus: nyaralás előtt érdemes tájékozódni a környezetről
Budapest - Az allergiásoknak érdemes a nyaralás előtt tájékozódniuk arról, hogy milyen pollenek és ételek [...] tovább »
Magyar Hírlap – Hornung Ágnes: kiegyensúlyozott a növekedés
Budapest - Kiemelkedőnek tartja a bruttó hazai termék (GDP) bővülésének mértékét a Pénzügyminisztérium [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Világbajnokságon képviselte hazánkat Kovács Attila Gábor
Debrecen - Negyvenöt ország közel ötezer versenyzőjét vonultatta fel a július 6. és 13. között megrendezett [...] tovább »
Női kézilabda junior-vb – Súlyosnak bizonyult a magyar csapatkapitány sérülése
Budapest - Súlyosnak bizonyult a kézilabdázó Lakatos Rita szájsérülése, a világbajnok magyar juniorválogatott [...] tovább »
Férfi tenisz-világranglista – Djokovic újra az első tízben
Budapest - A volt világelső Novak Djokovic wimbledoni győzelmének köszönhetően újra bekerült a top tízbe a [...] tovább »
Vb-2018 – Horvát lapok: bár Horvátország elveszítette a döntőt, de büszkévé tette a nemzetet és elnyerte a világ szívét
Zágráb - Büszkévé tettétek a nemzetet, veszítettetek, de bátor szívvel, és elnyertétek a világ szívét - [...] tovább »
Női tenisz-világranglista – Babos a páros-rangsor élén
Budapest - A várakozásoknak megfelelően hétfőtől Babos Tímea vezeti a női teniszezők páros-világranglistáját. tovább »
Az umagi salakon jön a harmadik találkozójuk
Nyíregyháza - Fucsovics Márton szerint Joó György mindig is több volt az életében, mint egy menedzser. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása