Frissítve:

Indul az új Vitara gyártása a Magyar Suzukinál januárban

Budapest, 2014. november 18., kedd (MTI) – Megkezdik a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában az új terepjáró, a Vitara sorozatgyártását januárban – jelentette be Oura Rjoicsi vezérigazgató kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

hiba beküldése

A csúcstechnológiájú, alacsony károsanyag-kibocsátású, négykerék-meghajtású modell értékesítése a jövő év tavaszán indul, az anyavállalat valamennyi piacára exportálják majd világszerte. A tervezett darabszámot egyelőre nem közölték, azonban annyit elmondtak, hogy nagy reményeket fűznek az terepjáróhoz.

Oura Rjoicsi közölte azt is: az anyavállalat terve, hogy a következőkben évente új modellel álljon elő. Ez a Magyar Suzuki számára 2-2,5 évente egy-egy új modell gyártását eredményezheti.

A sajtótájékoztatón elhangzott, az esztergomi gyárban az év során előkészítették az átállást az új terepjáró gyártására, egyidejűleg két modell, a Splash és az SX4 gyártását leállították. Jelenleg S-Cross és Swift készül Esztergomban.

A Magyar Suzuki terve változatlanul az, hogy az idén mintegy 150 ezer gépkocsit gyárt.

Az átállás miatt az ősszel egy műszakra tértek át a gyárban, decemberben azonban visszaáll a két műszak – mondták el a cég vezetői. Az új Vitara gyártásának előkészítése több mint két évvel ezelőtt kezdődött, azóta erre 150-160 millió eurót fordított a cég.

Krisztián Róbert értékesítési vezető beszámolt arról, hogy a magyarországi gyár termékeit mintegy 60 országba exportálják, fő piaca azonban az Európai Unió. A tervek szerint középtávon több mint 100 országba fognak exportálni, és 2018-ban az itt gyártott járműveknek már mintegy 30 százalékát Európán kívüli országba viszik.

Kitért arra is, hogy a magyarországi újautó-piacon az idén mintegy 5000 Suzukit adtak el a márkakereskedők, 27 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, miközben maga a piac mintegy 20 százalékkal bővült eddig. A márka részesedése a piacon 7,4 százalék. A Suzuki értékesítésében 70-30 százaléka a flotta-, illetve a magáneladások aránya.

A Suzuki márkakereskedői hálózata a válság óta már újra bővül, jelenleg 75 tagja van.

A Magyar Suzuki Zrt. értékesítésből származó bevétele a cég júniusi közlése szerint 2013-ban elérte az 1567 millió eurót, 11,6 százalékkal nőtt 2012-höz képest.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szakértő: történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban
Budapest - Történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban, mivel az építőipari teljesítmény értéke még [...] tovább »
Az EU-ban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma januárban
Budapest - Az Európai Unióban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma januárban az egy évvel korábbihoz [...] tovább »
Javuló kerékpárutakat ígér a kezelő
Hajdú-Bihar - Nem nyüzsögnek a biciklisek a Debrecen környéki kerékpárutakon még ezekben a napokban sem. tovább »
Az idén február 21-én nyílik az Utazás 2019 kiállítás
Budapest - Az idén február 21. és 24. között rendezik meg az ország és a régió legjelentősebb nemzetközi [...] tovább »
Felméri a munkavállalók sztrájkkészségét az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság
Budapest - A követelések megfogalmazása után megkezdte a munkavállalók sztrájkkészségének felmérését a [...] tovább »
Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkja épül a győri Audiban
Győr - Az Audi Hungaria Zrt. két logisztikai központjának tetején alakítja ki az E.on Hungária Zrt. Európa [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
BOON-ÉLŐ – DVTK vs. Bp. Honvéd
Budapest, Miskolc – A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 21. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Budapest Honvéd [...] tovább »
“A játékosok kitették a lelküket”
Debrecen – A DVSC vs. FTC (2-1) OTP Bank Liga-mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Szergej Rebrov [...] tovább »
Rasovszky Kristóf második lett Dohában
Budapest - Rasovszky Kristóf második lett a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA [...] tovább »
Férfi röplabda Magyar Kupa – A Kazincbarcika nyerte a bronzérmet
Érd - A tavalyi győztes Vegyész RC Kazincbarcika szerezte meg a férfi röplabda Magyar Kupa bronzérmét, miután a [...] tovább »
Blue Sharks – Ezüsttel bővült az éremkollekció
Nyíregyháza - A nyíregyházi kosarasok húsz percig jól tartották magukat a Hepp-kupa döntőjében, de a második [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC vs. Ferencvárosi TC 2-1 (0-1)
Debrecen - A labdarúgó OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonjának 21. fordulójában a Debreceni VSC csapata az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása