Frissítve:

Indul a Szabad a gazdi program

Budapest, 2013. december 8., vasárnap (MTI) – A felelős állattartás ösztönzése, az állatok örökbefogadásának népszerűsítése érdekében hosszú távú programot indít Szabad a gazdi elnevezéssel a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – jelentette be a tárca élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.

hiba beküldése

Kardeván Endre a Fővárosi Önkormányzat rendészeti igazgatósága Illatos úti állat-egészségügyi szolgálatának telepén külön is felhívta a figyelmet a kedvtelésből tartott ebek ivartalanításának fontosságára.

Hozzátette: e területen szemléletváltásra van szükség, a kedvtelésből tartott állatokkal kapcsolatban ugyanis “még nincs rend a fejekben”.

Kardeván Endre kitért arra, hogy Magyarországon jelenleg mintegy tízezer ebről gondoskodnak állatmenhelyen. Az ebrendészeti telepekre került kutyák száma viszont tavaly meghaladta a 28 ezret. Ezek csak valamivel több mint a fele talál gazdára, míg a menhelyre kerülők 80 százalékát fogadják örökbe. További problémának nevezte az államtitkár, hogy a kutyák mintegy 20 százalékától a gazdáik válnak meg.

Jelezte ugyanakkor, hogy a kutyák chipezésének bevezetése nem okozott akkora gondot, mint ahogyan többen vélelmezték. Semmivel nincs ugyanis több kóbor kutya ma Magyarországon, mint a chipjelölés kötelezővé tétele előtt. Kardeván Endre szerint Magyarországon jelenleg 26-30 ezer kutya kóborolhat – becslések alapján – közterületen.

Az államtitkár utalt arra, hogy a nem kívánt ebszaporulat megelőzésének egyetlen biztos eszköze az állatok ivartalanítása. Ezért a VM és a Nébih közösen 10 millió forintot ajánlott fel nemrégiben a Szent István Egyetem állatorvos-tudományi karának azért, hogy ebből a pénzből menhelyről származó kutyákat lehessen ivartalanítani.

A kóbor ebek problémájának megoldását társadalmi érdeknek nevezte az államtitkár, mivel az közegészségügyi, természetvédelmi és vadgazdálkodási gondokat is felvet. Emellett az önkormányzatoknak is jelentős feladatot adnak a kóbor kutyák. Az ezzel járó költségek önkormányzatonként milliós nagyságrendűek, az országban évente összességében 2-3 milliárd forintot is kitesznek.

György István főpolgármester-helyettes emlékeztetett: a fővárosi önkormányzat 2011-ben 23 millió forintot biztosított az Illatos úti ebrendészeti telep fejlesztésére. Jelezte ugyanakkor, hogy a telepet bővíteni kellene, de erre nincs lehetőség, ezért a fővárosnak el kell gondolkodnia egy új, a 21. század követelményeinek megfelelő ebrendészeti telep létesítésén. A főpolgármester-helyettes szerint az új telep építésére rövid időn belül Budapestnek nem lesz anyagi lehetősége.

Kozma Tamás, az Illatos úti állat-egészségügyi szolgálat vezető állatorvosa többek között arról szólt, hogy 2001-ben az Illatos úti telepre mintegy ötezer állat került be, és ebből négyezer nem hagyta el élve a telepet. A múlt évben viszont már a telepre kerülő mintegy 3100 állatból 3000 állat gazdára talált. Ezt óriási eredménynek nevezte a vezető állatorvos.

Megemlítette, hogy a 94 férőhelyes telepen évente 3000-3500 állatot kell elhelyezni. Mindez azt mutatja, hogy a telep lehetőségei szűkösek. Rámutatott: tavaly augusztus óta nem altattak el kutyát helyhiány miatt. Fontosnak mondta az örökbefogadás népszerűsítését, ennek érdekében vasárnap is nyílt napot szerveztek a telepen.

Schell Judit színművész, a program nagykövete is fontosnak tartotta a felelős állattartás népszerűsítését. Felhívta a figyelmet arra, hogy egy kutya 15 évig is élhet, a felelős kutyatartónak erre tekintettel kell megszerveznie az életét, ha kutyatartás mellett dönt.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Az online számlaadat-szolgáltatási kötelezettség betartását ellenőrzi a NAV
Budapest - Az adóhatóság megyei (fővárosi) igazgatóságai január 21-től kockázatelemzés alapján [...] tovább »
Orbán Viktor a bajor CSU új elnökének: továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására
Budapest - Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Markus Södernek, a Bajor Keresztényszociális Unió [...] tovább »
Kiadta Hollik Istvánnak az NVB Hirt Ferenc mandátumát
Budapest - A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfőn kiadta a Fidesz-KDNP közös listájáról Hollik Istvánnak [...] tovább »
Menczer Tamás: amit az ellenzék csinál, az bevándorláspárti seftelés
Budapest - A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi [...] tovább »
Európai Bizottság: az idén télen nem várhatók problémák a kontinens gázellátásában
Brüsszel - Az idén télen nem várhatók problémák az Európai Unió tagállamainak földgázellátásában, [...] tovább »
Több megyére figyelmeztetést adtak ki a havazás miatt
Budapest - Több megyére figyelmeztetést adtak ki keddre a havazás miatt. A Magyar Közút a téliesebb [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Könnyed debreceni sikerrel zárult az alapszakasz
Debrecen - A DEAC magabiztosan nyerte az alapszakasz utolsó mérkőzését a jégkorong Erste Ligában: hétfőn este [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Vereséggel zárta az alapszakaszt a Csíkszereda
Budapest/Brassó - A Csíkszereda elvesztette utolsó mérkőzését az alapszakaszban a jégkorong Erste Ligában, [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Újabb norvég győzelem a magyarok csoportjában
Herning - Norvégia válogatottja három góllal legyőzte Svédország csapat a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Kisvárda Master Good – A szerdai edzőmeccs
Kisvárda - Az egyiptomi tavasz után ismét az itthoni télben folytatja a felkészülését a Kisvárda Master Good [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Regeneráció után közös főzés és wellness szerepelt a magyarok programjában
Herning - A Tunézia ellen 26-21-re megnyert vasárnapi mérkőzést követően a játékosok számára szokás szerint [...] tovább »
Labdarúgás – Ketten távoznak Nyírbátorból
Nyírbátor - Hétfőn elkezdte a felkészülést a harmadosztályú labdarúgóklub. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása