Frissítve:

Indul a Design Terminál tavaszi mentorprogramja

Budapest, 2015. március 27., péntek (MTI) – Hat kreatívipari vállalkozás került be a Design Terminál múlt hónapban meghirdetett második mentorprogramjába, amelynek keretében a győztes pályázók féléves szakmai tanácsadásban részesülnek – olvasható a Design Terminál MTI-hez eljutatott pénteki közleményben.

hiba beküldése

A beérkezett 70 pályázat közül a zsűri döntése alapján a háromdimenziós nyomtatással foglalkozó Do3D, a Dori Tomcsányi divatmárka, a fűszermalomgyártó Paprikum, a bútorgyártó AP Faktura és a Studio Nomad bútortervező vállalkozás került be a mentorprogram 2015-ös tavaszi szemeszterébe. Emellett a 2014-es Gombold újra! pályázaton a legjobb magyar tervezői díjat elnyerő November is csatlakozik a most induló programhoz.

“Az első kör tapasztalatai nagyon pozitívak, több céget eredményesen segítettünk a céljaik elérésében, megtették az első lépéseket. A 2015 tavaszi félévre jelentkező cégeknél is a jó termék, vagy szolgáltatás, az innovativitás, a jó csapat, az önállóan megtett első lépések, eredményesen lezárt 1-2 éves munka nyomta a legtöbbet a latban” – idézi a közlemény Nemes Attila mentort, a Kitchen Budapest társalapítóját.

A közlemény szerint a mentorprogram célja, hogy a legígéretesebb kreatívipari kis- és középvállalkozásokat féléves,
elmélyült szakmai együttműködés keretében felkészítse befektetés befogadására, nemzetközi piaci terjeszkedésre. A nyertes
pályázók lehetőséget kapnak külföldi szakkiállításokon való megjelenésre is. A program szakmai stábjának munkáját összesen 10 mentor és szakmai tanácsadó segíti.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Lövöldözés Kemecsénél: sörétes puskával sebesítettek meg két férfit
Kemecse - A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit a helyszínen elfogták. tovább »
Fülöp Attila: a jövőben csak engedéllyel működhetnek a tanodák
Budapest - Jövő júliustól csak az lehet tanoda, amelyet hivatalosan is tanodává minősítettek - [...] tovább »
Karácsony – Növekvő forgalomra számítanak az áruházak
Budapest - Erős karácsonyi forgalomra számítanak az áruházláncok, a legtöbb helyen a forgalom [...] tovább »
Tovább terjeszkedik a Starbucks Magyarországon
Budapest - Az idén még három üzletet nyit az amerikai Starbucks kávézólánc Magyarországon, az egy pesti [...] tovább »
Halálra gázolt egy embert a vonat Dunakeszin
Budapest - Halálra gázolt egy embert a vonat Dunakeszin hétfő este - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t. tovább »
Átadták a Magyar Teátrum Díjakat a Nemzeti Színházban
Budapest - Átadták a színházi háttér- és kiszolgálószakmák művelőit elismerő Magyar Teátrum Díjakat [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Futsaledzőnek tanulhatnak Böszörményben
Hajdúböszörmény - Különböző szintű régiós és országos edzői végzettséget adó képzéseket indít a [...] tovább »
Már biztos: jövőre is az élvonalban indul a DEAC röpicsapata
Debrecen - Fodor Antal együttese csodás sikert ért el a Sümeg ellen. tovább »
Kisvárda Master Good – Értékes egy pontot hoztak Diósgyőrből
Kisvárda - A hazai játékosnak jogosan járt volna a piros, emberhátrányban hősiesen küzdöttek a kisvárdaiak. tovább »
Bajnokok Ligája – A szerdai program
Budapest - A labdarúgó Bajnokok Ligájában szerdán kerül sor a csoportkör utolsó fordulójának záró [...] tovább »
MKC: Csínján kell bánni az energiával
Mezőkövesd - Magyar Kupa-meccset játszik kedden hazai környezetben a Mezőkövesdi KC. tovább »
Jubilálók a Lokiban
Debrecen - Két debreceni labdarúgó számára különös jelentőséggel bírt a Budapest Honvéd elleni bajnoki: [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása