Frissítve:

Indul a Balatonfüredi Művészeti Fesztivál

Balatonfüred, 2013. június 30., vasárnap (MTI) – Bár hivatalosan csak kedden nyílik meg az egyebek közt színházi előadásokat és koncerteket magába foglaló egyhetes Balatonfüredi Művészeti Fesztivál, programjai már vasárnap (június 30.) megkezdődnek – tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.

hiba beküldése

Vasárnap este kilenckor Ronald Harwood A nagy négyes című darabját adja elő a Balaton Szabadidő Központban Molnár Piroska, Vári Éva, Benedek Miklós és Szacsvay László.

Hétfőn ugyancsak este kilenckor, ugyanott Daniel Glattauer Gyógyír északi szélre című művét Fullajtár Andrea és Őze Áron adja elő, a Kisfaludy Színpadon ugyanakkor Eastwing Group- és és Monamo-koncert kezdődik, Vincent Mascart közreműködésével.

Kedden a Sforzato Rézfúvós Kvartett előadására kerül sor a mólónál délután hatkor, egy órával később pedig Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója nyitja meg a fesztivált a Vaszary Villában, amelyet az Európa társalgó című kötetlen beszélgetés követ kultúráról, Európáról a fesztivál szereplőivel.

Este nyolckor a Balatonfüredi Világzenei és Improvizációs Tábor tanári karának és diákjainak gálakoncertjére kerül sor a Kisfaludy Színpadon.

Szerdán délután hatkor a Füredi Magyar Játékszínre emlékeznek a Kisfaludy-szobornál, este kilenckor pedig Jean Anouilh Jeanne d’Arc című művét mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház a Papsoka templomromnál.

Csütörtökön este kilenckor Horgas Eszter Carmen Showja lesz látható az Anna Grand Hotelben, pénteken este fél kilenckor Oroszlán Szonja Unplugged – zenés utazás Európából Amerikába című produkcióját láthatja a közönség a Balaton Szabadidő Központ szabadtéri színpadán.

Szombaton délután ötkor a Mesekastély sorozatban A három kismalac című mesét ajánlja a Hepp Trupp társulat a Vaszary Villában.

Jövő vasárnap fél kilenckor Weöres Sándor-est kezdődik a Sebő együttessel, a költő születésének 100. évfordulója alkalmából a Vaszary Villában.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Halálos motorbaleset történt Nyíregyháza határában
Nyíregyháza - Széles körű adatgyűjtéssel indult a rendőrségi eljárás egy közlekedési baleset nyomán [...] tovább »
Megrongálták a csepeli kálváriát
Budapest - Vandálok megrongálták a csepeli Tamariska-dombon lévő kálváriát - tájékoztatta a XXI. kerületi [...] tovább »
Pünkösd – Néprajzkutató: a fiatalságról és a szerelemről is szól az ünnep
Budapest - Pünkösd a harmadik legnagyobb egyházi ünnep, de emellett a fiatalságról, a szerelemről, a [...] tovább »
Maradj hű önmagadhoz, az egyedi!
Debrecen - Légy bátor, és próbálkozz mindennel, mert ez a lehető legjobb és leghasznosabb szenvedélyed lehet. tovább »
Hivatalos totónyeremények – 20/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Nehezen felismerhető kór
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A betegség jellemzően felnőttkorban alakul ki, és többnyire nőknél. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Másodszor lesz erdei LEO-futás
Nyíregyháza - Tavaly hagyományteremtő céllal rendezte meg a Nyíregyházi LEO Klub a jótékonysági futást. tovább »
Fotók: BMX verseny Nyíregyházán
Nyíregyháza - Nyíregyházi Extrém BMX Egyesület szervezésében rendezték meg az I. Nyíregyházi BMX Contest [...] tovább »
Battai-arany és -bronz az előválogatókról
Debrecen - Battai Sugár Katinka a TFSE vívónője őrzi jó formáját, amit ezúttal egy kadet arany- és egy junior [...] tovább »
Kick-box vk – Tíz magyar arany Budapesten
Budapest - A hazai felnőtt versenyzők tíz aranyérmet gyűjtöttek a 24. Magyar Kick-box Világkupán, melyet [...] tovább »
KVTSE: Harmadszor, de először otthon
Kazincbarcika - Az NB I Keleti csoportjának küzdelmeit a KVTSE nyerte. tovább »
Női tenisz-világranglista – Továbbra is Halep az élen, Babos 37.
Budapest - Továbbra is a román Simona Halep vezeti a női teniszezők világranglistáját, előnye azonban tovább [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása