Frissítve:

IMF/Világbank – Varga Mihály a technikai együttműködésről tárgyal a pénzügyi világszervezetek képviselőivel

Washington, 2013. április 20., szombat (MTI) – A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank képviselőivel a technikai együttműködés lehetőségeiről, svájci partnerével pedig a magyar munkavállalás liberalizálásáról és az alpesi állam bankjaiban vezetett magyar számlákról kért felvilágosítás ügyéről tárgyalt Washingtonban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki a két pénzügyi világszervezet tavaszi gyűlése alkalmából tartózkodik az amerikai fővárosban.

hiba beküldése

Varga Mihály washingtoni konzultációi során Reza Moghadammal, a valutaalap európai főosztályának igazgatójával, Tanosz Arvanitisszel, a Magyarországgal tárgyaló IMF-küldöttség vezetőjével és Johann Schneider-Ammann svájci gazdasági miniszterrel is tárgyalt.
A miniszternek a magyar konvergenciaprogram beterjesztése óta először volt alkalma közvetlenül tájékoztatni a valutaalap illetékeseit. Varga Mihály elmondta, az IMF-nél pozitívan fogadták azt, hogy “rendkívül kedvező” a magyar államháztartás egyensúlyi pozíciója.
“A tavalyi 2 százalékos államháztartási hiány nemcsak számunkra, hanem a valutaalap és a Világbank képviselői számára is kedvező fejlemény volt” – mondta az MTI-nek nyilatkozva a miniszter.
“Megállapodtunk, hogy a kapcsolat konzultációs szinten mindenképpen megmarad, törekszünk arra, hogy azokat az eszközöket, amelyeket a valutaalap és a Világbank segítségként tud nyújtani, azokat mi is használjuk” – hangoztatta Varga Mihály. Példaként említette, hogy a Világbanknál felhalmozott tudás hasznos segítségként szolgálhat a nyugdíjreform vagy a romastratégia ügyében.
Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy felmerült-e valamilyen formában egy esetleges IMF-hitelszerződés ügye, Varga Mihály kijelentette: ez csak olyan értelemben került szóba, hogy a kedvező államháztartási egyensúly ismeretében és a februári devizakötvény-kibocsátás után “az IMF illetékesei is úgy érzik: Magyarországnak most nincs szüksége semmiféle olyan pénzügyi segítségre, amilyet ők kínálni akartak nekünk”. Mint mondta, a valutaalap központjában folytatott tárgyalásain több szó esett a technikai együttműködés kérdéseiről, mint a pénzügyi segítségről.
“Világos, hogy az ország finanszírozása erre az évre biztosított, tehát 2013-ban egy ilyen megállapodás szükségének nem is kell felmerülnie. A kérdés az, hogy 2014-ben szükség lehet-e majd egy ilyen megállapodásra” – nyilatkozta a miniszter.
“Meg tudtam erősíteni, hogy egy biztonsági háló kialakításakor továbbra is látnánk értelmét az együttműködésnek, de nyilván azok a kérdések, amelyekben korábban nem tudtunk megállapodni – nevezetesen a bankadó ügye – akadályozzák, hogy megállapodásra jussunk” – mondta.
A svájci partnerével folytatott megbeszéléséről szólva a nemzetgazdasági miniszter kitűnőnek nevezte a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat. Mint mondta, Svájcból több mint kétmilliárd eurónyi működő tőke érkezett Magyarországra.
Schneider-Ammann svájci miniszter tájékoztatta magyar kollégáját arról, hogy hazájában jövőre jár le az a szabályozás, amely a munkaerő szabad áramlását Magyarországgal kapcsolatban akadályozza.
A tárgyaláson a magyar miniszter felvetette a magyar állampolgárok svájci bankszámláival kapcsolatban kért tájékoztatás ügyét.
“Hangsúlyoztam, hogy Magyarország nem olyan dolgot kér, ami egy ország belügyeibe való beavatkozást jelentene, de igényt tartunk arra, hogy azokat s svájci számlákat megismerhessük, amelyeken adóelkerülési célból, vagy valamilyen illegális forrásból származó jövedelmet helyeznek el” – mondta Varga Mihály, aki az ügyben svájci kollégája hozzájárulását és közreműködését kérte.
Varga Mihály elmondta, hogy a nap folyamán Charles Collyns-szal, a nemzetközi ügyekért felelős amerikai pénzügyminisztériumi államtitkárral át fogja tekinteni a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok, valamint a globális gazdasági folyamatok aktuális kérdéseit.
A miniszter a washingtoni magyar nagykövetségen a helyi magyarság képviselőit is tájékoztatta a magyar gazdaság helyzetéről.



További hírek a Gazdaság kategóriából
Csökkent a gázolaj ára
Budapest - A Mol bruttó 3 forinttal csökkentette szerdán a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, a benzin [...] tovább »
Fizetésemelést kapnak a gyógyszergyárban
Debrecen - Nem lesz sztrájk a Teva debreceni üzemében, miután a szakszervezet megegyezett a munkáltatóval. tovább »
Megőrzik, amit eddig elértek
Tépe - Folyamatosan csökken a közmunkások száma, ma már főleg nők dolgoznak. tovább »
Történelmi visszatekintő a falu központjában
Folyás - A Kossuth utca egy részét, közel fél hektár nagyságú területen a falu múltját bemutató [...] tovább »
NAV: már nem kérhetők postán az adóbevallási tervezetek
Budapest - Már nem kérhetők postán az adóbevallási tervezetek, éjfélkor ugyanis lejárt a határidő - mondta [...] tovább »
Korszerű orvosi rendelő épül Folyáson
Folyás - Év végére elkészülhet a kisfalu új orvosi rendelője. A 36 millió forintba kerülő beruházás [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Fekszik a DEAC-nak a ZTE
Debrecen - Erdei Ádám, a DEAC korábbi kosarasa és jelenlegi sajtósa úgy érzi, sikerül megtörni a rossz [...] tovább »
Ladányi arany és bronz a birkózó ob-n
Püspökladány - A püspökladányi Faragó Zoltán magyar bajnoki címet, Szabó Bence pedig országos harmadik [...] tovább »
Balázs Panni a litvániai felnőtt Eb-re készül
Debrecen - Rácz Csaba tanítványa bronzérmének hála ott lehet áprilisban a kontinenstornán. tovább »
Osztrák jégkorongliga – Kilencgólos meccsen kapott ki a Fehérvár Salzburgban
Salzburg - A Fehérvár AV19 kétgólos előnyről 5-4-re kikapott a Red Bull Salzburg vendégeként az osztrák [...] tovább »
Szlovák-magyar – Pozitív a hangulat a válogatottnál, elszántak a játékosok
Budapest - Pozitív a hangulat a magyar labdarúgó-válogatottnál a szlovákok elleni, csütörtök esti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása