2012.09.20 10:10; Frissítve: 2012.09.20 10:35


IMF/EU-tárgyalások – Varga Mihály az IMF pozitív válaszában bízik

Varga Mihály Varga Mihály - © Fotó: Kovács Tamás | MTI
Budapest, 2012. szeptember 20., csütörtök (MTI) – Varga Mihály bízik benne, hogy pozitív válasz érkezik a magyar kormány IMF-nek szerdán elküldött levelére, és a tárgyalások megállapodásoz vezetnek, de ehhez a valutaalapnak is engedni kell néhány kérdésben. A miniszter szerint van esély arra, hogy a levelében kifejtett intézkedések elegendőek a 2013-as költségvetésben tervezett hiánycél eléréséhez.

alt hiba beküldése

A hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az M1 Ma reggel című műsorában csütörtökön elmondta: az Európai Uniónak és a valutaalapnak küldött magyar levél fontos gazdaságpolitikai részleteket tartalmaz. Megjegyezte, hogy a tárgyalópartnerek a gazdaságpolitikai folyamatokat eltérően ítélik meg.

Kifejtette: a valutaalap a magyar kormánynál pesszimistább forgatókönyvvel tervez, idén és jövőre is lassúbb gazdasági növekedéssel számol, és a nemzetközi szervezet szerint a 2013-as magyar költségvetésben még kellenek intézkedések a 3 százalék alatti államháztartási hiányhoz.

A magyar gazdaságpolitikai elképzelés eltér ettől – mondta Varga Mihály. Rámutatott, bár az utóbbi időben Magyarországon befagyott a fogyasztás, a megtakarítások ugyanakkor növekedtek, és ennek köszönhetően előbb-utóbb a fogyasztás is beindulhat, ami a gazdasági növekedéshez szükséges.
Varga Mihály elmondta azt is: van esély arra, hogy a levelében kifejtett intézkedésekkel elérhető legyen a 2013-as hiánycél.

A magyar kormány nem kíván olyan megállapodást kötni, mint 2008-ban kötött az akkori kabinet. Szó sem lehet arról, hogy a nyugdíjak, a közszférában a jövedelmek csökkenjenek, vagy ingatlanadó bevezetése felmerüljön – fejtette ki Varga Mihály.

- MTI - 

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Zsófi, a nap szépe

Zsófi nyíregyházi szakközépiskolás, akinek nagy álma, hogy egyszer majd sikeres divatfotós legyen.
tovább »


Login2