Frissítve:

Illegális bevándorlás – Újabb tagját fogták el a hercegszántói embercsempész hálózatnak

Budapest, 2015. augusztus 4., kedd (MTI) – A Központi Nyomozó Főügyészség szegedi regionális osztálya egy újabb civilt hallgatott ki gyanúsítottként bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntette miatt, aki a megalapozott gyanú szerint szintén tagja volt a Hercegszántó térségében működő embercsempész hálózatnak – közölte az MTI-vel Keresztes Imre főügyész.

Közleményében azt írta: a gyanúsítottak száma ezzel hatra emelkedett; hárman a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság volt hivatásos rendőrei, hárman pedig civilek.

A rendelkezésre álló adatok szerint a bűnszövetség úgy működött, hogy a volt rendőrök az 51-es főúton figyelték a járőrök mozgását, a megszerzett információkról egymással és civil társaikkal folyamatosan egyeztettek, és így segítették azt, hogy az illegális határátlépőket szállító gépjármű elkerülje az ellenőrzést.

A Központi Nyomozó Főügyészség indítványára a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa az újabb gyanúsított előzetes letartóztatását is elrendelte, vagyis jelenleg mind a hat ember a legsúlyosabb kényszerintézkedés alatt áll.

Keresztes Imre közleményében arra is kitért, hogy az ügyhöz kapcsolódóan – még az év elején – külföldön is elfogtak egy magyar állampolgárságú férfit, akit az osztrák hatóságok a gyanúsítotti kihallgatását követően szintén előzetes letartóztatásba helyeztek.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Škoda ütközött a Forddal frontálisan Nyékládházánál, többen megsérültek
Nyékládháza - Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt hétfőn este a 3-as számú főúton [...] tovább »
OGYÉI: augusztusban visszavihetők a patikákba a szennyezett valsartan hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek
Budapest - Augusztusban visszavihetők a patikákba a szennyezett valsartan hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek, [...] tovább »
Csökken az üzemanyagok ára
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza, - A Mol bruttó 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 3 forinttal a [...] tovább »
A kolumbiai és a perui külügyminiszterrel tárgyalt Szijjártó Péter
Budapest - Az Európai Unió-Latin-Amerika külügyminiszteri találkozó margóján Kolumbia és Peru [...] tovább »
Tavaly többet, de tudatosan költöttek nyaralásra a magyarok egy felmérés szerint
Budapest - Tavaly többet költöttek a magyarok nyaralásra, mint egy évvel korábban, és a válaszadók kétharmada [...] tovább »
Szijjártó Péter: kiegyensúlyozatlan és veszélyes az ENSZ migrációs csomagja
Brüsszel - Kiegyensúlyozatlan és veszélyes dokumentum az ENSZ globális migrációs csomagja, ugyanis tovább [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – Soha nem látott tömeg és örömujjongás fogadta a horvát válogatottat Zágrábban
Zágráb - Soha nem látott tömeg és éljenzés fogadta a horvát labdarúgó-válogatottat hétfőn Zágrábban: 120 [...] tovább »
Jó hangulatú, színvonalas röplabdaverseny volt Hajdúszoboszlón
Hajdúszoboszló - A Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség által rendezett Traubisoda Hajdú-Bihar Megyei [...] tovább »
EL-selejtező – Supka: sokkal agresszívabb, koncentráltabb játék kell a visszavágón
Budapest - Supka Attila, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint sokkal agresszívabb, [...] tovább »
Futsal NB I – A dobogót célozza meg a Veszprém
Veszprém - Bajnoki dobogós helyezés elérése a cél az 1. Futsal Club Veszprém számára, amelynek négy új [...] tovább »
Bukaresti tenisztorna – Kiesett Jani Réka Luca párosban
Bukarest - Az első fordulóban búcsúzott a Jani Réka Luca, Chantal Skamlova magyar, szlovák kettős a 250 ezer [...] tovább »
BL-selejtező – A Vidi FC vezetőedzője jobb játékot remél a visszavágón
Székesfehérvár - Marko Nikolic, a Vidi FC vezetőedzője az első mérkőzéshez képest jobb játékot remél [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása