Frissítve:

Illegális bevándorlás – Tömegesen próbáltak átjutni Angliába a Csatorna-alagúton

London, 2015. július 28., kedd (MTI) – Tömegesen próbáltak illegálisan átjutni a Csatorna-alagúton Angliába a francia oldalon várakozó migránsok keddre virradóra, és ez még este is fennakadásokat okozott a forgalomban.

A vasúti alagutat működtető Eurotunnel társaság kedd esti közleménye szerint előző éjjel mintegy kétezren akartak behatolni az alagút calais-i termináljára, hogy onnan valahogy átjussanak Folkestone-ba, az angliai fogadóállomásra.

A Eurotunnel szóvivője a BBC-nek elmondta: ez volt az eddigi legnagyobb ilyen jellegű illegális átkelési kísérlet.

Calais közelében több ezer migráns gyűlt össze, és kétségbeesett átkelési kísérleteik miatt most már szinte napi rendszerességgel fordulnak elő fennakadások az utas- és a teherforgalomban.
Ezek az átkelési próbálkozások az utóbbi időben többször is a bevándorlók halálával végződtek; brit sajtóbeszámolók szerint előfordult, hogy egyesek 150 kilométeres sebességgel haladó vonatokra próbáltak felugrani.

Theresa May brit belügyminiszter kedd este a BBC-nek elmondta: kedden tárgyalt francia kollégájával, Bernhard Cazeneuve-vel, és megállapodtak abban, hogy a két ország hatóságai fokozzák együttműködésüket a migránsok visszajuttatására kiindulási országaikba.

Theresa May szerint “meg kell törni azt az automatizmust”, hogy aki átkel a Földközi-tengeren, az Európában maradhat.

Hozzátette: London és Párizs együttműködik azoknak az embercsempész bűnszervezeteknek a felderítésében is, amelyek anyagi hasznot húznak a veszélyes útnak nekivágó tömegek nyomorúságából.

A brit alsóház belügyi bizottságának elnöke a minap a BBC-nek nyilatkozva kijelentette, hogy már nem Görögország, hanem az illegális bevándorlás a legsúlyosabb válság az Európai Unióban.
Keith Vaz szerint a franciaországi Calais-ban ezrével várakozó bevándorlók azért akarnak Nagy-Britanniába jutni, mert úgy tudják, hogy ott könnyen vállalhatnak illegálisan munkát.

A munkáspárti politikus szerint azonban Nagy-Britannia “nagyon világos” üzenete az, hogy az illegális bevándorolókat megállítják és kitoloncolják, az őket alkalmazók ellen pedig büntetőeljárás indul.

A konzervatív párti brit kormány már a májusi parlamenti választások után bejelentette, hogy bűncselekménnyé kívánja nyilvánítani a jogcím nélküli bevándorlók illegális nagy-britanniai munkavégzését. A nekik folyósított bér a benyújtott törvénytervezet alapján bűncselekményből származó jövedelemnek minősül, és a brit hatóságok ennek alapján lefoglalhatják e jövedelmeket.

A brit belügyminisztérium legfrissebb statisztikája szerint 2015 első felében 19 ezer illegális határátlépést sikerült megakadályozni csak a Csatornán keresztül, kétszer annyit, mint a tavalyi év azonos időszakában.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A nyári felhőzet csökkenése felelős nagyrészt a grönlandi jégtakaró olvadásáért
Washington - A nyári felhőzet megfogyatkozása jelentősen felerősítette a grönlandi jégtakaró olvadását az [...] tovább »
KKM: az engedély nélkül idénymunkára indulók miatt fordítanak vissza mind több magyart az amerikai hatóságok
Budapest - Az Egyesült Államok határellenőrzésének szigorodása miatt az elmúlt hónapokban rendkívüli [...] tovább »
Egyedül a kakadu képes “hangszerrel” zenélni az állatok közül
Canberra - Egyedül a kakadu képes hangszerrel zenélni az állatok közül: az ausztrál Queensland állam Cape York [...] tovább »
Buddha alakú körték nőnek a fán, amiről ha valaki eszik, állítólag örök életet kap
Kína - Különös gyümölcsök tartják izgalomban a kínaiakat: egy helyi farmer kertjében Buddha alakú körték [...] tovább »
Zsarolóvírus – Helyreállt a kijevi repülőtér információs rendszere, de a vírus még terjed
Kijev - A Boriszpil kijevi nemzetközi repülőtéren helyreállt a kommunikációs rendszer az Ukrajnát és több [...] tovább »
Hét magyar alkotót is meghívott tagjai sorába az Oscar-díjat odaítélő amerikai filmakadémia
Los Angeles - Rekordnak számító 774 új tagot, köztük hét magyar rendezőt, írót, animációs filmest hívott [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szurkolóbusz indítását tervezi a Miskolc Steelers a HFL-döntőre
Miskolc - Kellő számú jelentkező esetén szurkolóbuszt indít a Miskolc Stee­lers amerikaifutball-csapata a jövő [...] tovább »
Balaton-átúszás – Elhalasztják a szombati rendezvényt
Budapest - A főszervező Budapest Sportiroda (BSI) tájékoztatása szerint egy héttel elhalasztják a szombatra [...] tovább »
Csank János Tarpán lett szaktanácsadó
Tarpa - A munka mellett az esti vadászatok is beleférnek majd az új állomáshelyén a korábbi szövetségi kapitány. tovább »
Békési Eszter a serdülők között is második, ezúttal a győri úszóbajnokságon
Hajdúszoboszló - A Hajdúszoboszlói Árpád S.E. nyolc főből álló csapata remekül szerepelt a Győrben [...] tovább »
A kapustábor, ahol legendák is oktatnak
Abaújszántó - Abaújszántón rendezték a 11. abaújszántói kapustábort, amelynek negyvennyolc „lakója” volt. tovább »
A bokszkapitány nem teljesen elégedett az Eb-szerepléssel
Budapest - Balzsay Károly szövetségi kapitány örül az éremnek és a három világbajnoki kvótának, mégsem [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása