Frissítve:

Illegális bevándorlás – Támogatja a német belügyminiszter a repülőtéri eljárás kiterjesztését

Berlin, 2015. szeptember 30., szerda (MTI) – A német szövetségi belügyminiszter támogatja a repülőtéri eljárás kiterjesztéséről szóló bajor javaslatot, amely szerint a határoknál kialakított tranzitzónákban kell eldönteni gyorsított eljárással, hogy a belépésre jelentkezők jogosultak-e menedékjogi kérelem benyújtására.

hiba beküldése

Thomas de Maiziere egy szerdai rádióinterjúban elmondta, hogy ő is hasonló megoldáson gondolkodik, és hangsúlyozta, hogy Németország menekültügyi befogadóképességének van felső határa.

A szövetségi belügyminiszter a Rundfunk Berlin-Brandenburg (rbb) regionális közszolgálati médiatársaság hírrádiójában (rbb-Inforadio) elmondta, hogy Németország adós két, menekültügyi kérdéseket szabályozó uniós irányelv nemzeti jogba átültetésével.

Az egyik irányelv felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy bevezessék határaikon az úgynevezett szárazföldi eljárást.
“Ezt ismerjük a repülőtéri eljárásból, amelynek értelmében fel lehet tartóztatni valakit a repülőtéren és meg lehet vizsgálni, hogy nem nyilvánvalóan megalapozatlan-e a menedékjogi kérelme, és vissza lehet küldeni” – mondta a német belügyminiszter.

“Én is valami ilyesmit képzelek el az irányelv átültetésében, és ez most biztosan megvitatjuk” – tette hozzá Thomas de Maiziere.
Az elképzelés középtávú megvalósításának esélyeit firtató kérdésre azt mondta, hogy az uniós irányelvet “gyorsan” kell átültetni a német jogba, és a koncepció ugyan egyelőre vitatott, “de ha minden vitatott intézkedést leállítunk, csak azért, mert vitatják őket, akkor nem jutunk egyről a kettőre”.

A Németországra nehezedő migrációs nyomás “nagyon erős”, az utóbbi napokban rendre 10 ezer menedékkérő érkezetett. A nyári hónapokhoz képest új jelenség, hogy sok menedékkérő nem hajlandó elfogadni azt a helyet az ellátórendszerben, ahová a tartományok közötti tehermegosztási rendszer alapján besorolják, hanem önállóan akar dönteni arról, hogy hol veszi igénybe az ellátást, pedig a menedékkérőknek “nincs joguk szabadon megválasztani, hogy hol folytassák le ügyükben a menekültügyi eljárást” – mondta Thomas de Maiziere.

Hozzátette, hogy gondoskodni kell a feladatok egyenlő megosztásáról, különben lesznek tartományok, amelyeket túlterhel a menekülthullám.

“Bajorország hatalmas munkát végez és joggal mutat rá arra, hogy ismét rendezett mederbe kell terelni az eljárásokat. Mi ezen dolgozunk” – mondta a szövetségi belügyminiszter.

A bajor konzervatív CSU-ban, illetve az egypárti, CSU-s bajor tartományi kormányban mérlegelt menedékkérő-befogadási moratóriumról azt mondta, hogy ilyesmiről “könnyű beszélni, de nehéz kivitelezni”, hiszen az elképzelésből az következik, hogy le kell zárni a határokat, ami a bajor-osztrák határszakasz “adottságait” tekintve “nagyon nehéz” lenne.

Mindenki egyetért abban, hogy meg kell birkózni a kihívással, és “abban is egyetértés van, hogy meg fogjuk csinálni” – mondta Thomas de Maiziere a CDU/CSU pártszövetségben a kancellár és CDU-elnök Angela Merkel menekültpolitikájával szemben megmutatkozó elégedetlenségre vonatkozó kérdésre, utalva a kancellár sokat hangoztatott kijelentésére, miszerint Németország sikerrel veszi az akadályt. (“Meg tudjuk csinálni! Feltűrjük az ingujjat és legyőzzük az utunkba kerülő akadályokat” – mondta Angela Merkel számos alkalommal.)

Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni – tette hozzá Thomas de Maiziere -, hogy bár a menedékjog nem ismeri a felső határ fogalmát, de a “befogadóképességnek van tényleges határa”.

“Németország nem tudja befogadni az Európába érkező összes menekültet, és Európa sem tud befogadni mindenkit, (…) különösen azokat nem, akik azt gondolják, hogy Európában vagy Németországban gazdasági értelemben jobb jövő vár rájuk” – emelte ki a CDU-s politikus.

Megjegyezte, hogy a törekvés a jobb életre természetes és érthető, de “nem tartozik a menedékjog hatálya alá”.
A német kormány éppen ezért igyekszik javítani a Szíria körüli menekülttáborok helyzetét, és ezért dolgozik Törökországgal együttműködve annak megelőzésén, hogy újabb tömegek induljanak el Európa felé. Döntő jelentőségű az úgynevezett hot spotok kialakítása is Görögországban – fejtette ki Thomas de Maiziere. Hangsúlyozta: a Törökországban és Görögországban végzett munka jelenthet esélyt a menekülthullám csillapítására Németországban és Európában.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Kovács katáng Ferenc kapta a Napút Hetedhét-díjat
Budapest - Kovács katáng Ferenc író, költő és műfordító kapta a Cédrus Művészeti Alapítvány Napút [...] tovább »
Kiskorú diáklánnyal és két férfival csapott orgiát a biszex tanárnő (18+)
Nagy-Britannia - A biszexuális tanárnő két férfival és kiskorú tanítványával csapott orgiát, majd az egyik [...] tovább »
Ukrajna pozitívan fogadja a magyar humanitárius segítséget
Budapest - Ukrajna pozitívan fogadja a Magyarországról érkező humanitárius segítséget, és ez kihat a [...] tovább »
Francia elnökválasztás – Francia sajtó: földrengést okozott az első forduló a politikai berendezkedésben
Párizs  - A francia politikai berendezkedés földrengéseként értékelte hétfőn a francia sajtó a független [...] tovább »
Videó: Cikibb nem is történhetett volna, az anyakönyvvezető elhányja magát az esküvői ceremónia alatt
Ezt az esküvőt soha nem felejti el a násznép, csak nem a jó értelemben. Hiába volt csodás a menyasszony, finom [...] tovább »
Videó: Hátraszaltó három gyerekkel? – A motoros megpróbálta, de csúnyán besült vele
Egy videó, ami talán megkönnyíti a hétkezdést: sírva röhögős videó az elmúlt napok legcikisebb failjeiből. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Úszó ob – A kapitány már látja a tokiói csapat gerincét
Budapest - Az úszók szövetségi kapitánya előzetesen is minden idők legjobb magyar bajnokságára számított, de [...] tovább »
Hemingway: 2019-re készülhet el a Budapest Honvéd új stadionja
Budapest - George F. Hemingway szerint 2019-re készülhet el a labdarúgó NB I-ben jelenleg éllovas Budapest Honvéd [...] tovább »
Vécsei: még egy arany az ob-ról
Miskolc - A debreceni felnőtt úszó országos bajnokságon Vécsei Réka, a Miskolc Városi Sportiskola – mindössze [...] tovább »
Női tenisz-világranglista – Babos maradt a harmincadik, ismét Serena Williams az élen
Budapest - Babos Tímea továbbra is a 30. helyen áll a női teniszezők legfrissebb világranglistáján. tovább »
Kisvárda Master Good – Visszaköszöntek az elmondottak
Kisvárda - Nagy taktikai csata volt, amely után a Kisvárda tovább építette veretlenségi sorozatát. tovább »
Kisvárda Master Good SE – Benne volt a meglepetés
Kisvárda - A dunaújvárosi tisztes helytállás után szombaton fogadja a Ferencvárost a Kisvárda. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása