Frissítve:

Illegális bevándorlás – Szijjártó: nem közeledtek az álláspontok a migrációs válság megoldását illetően

Prága, 2015. szeptember 21., hétfő (MTI) – Változatlanul másként képzeli el a menekültválság megoldását a négy visegrádi ország, illetve az Európai Unió nyugati tagállamai.

hiba beküldése

“Úgy látom, hogy az EU előtt álló kihívások tekintetében továbbra is más sorrendben szeretnénk megadni a válaszokat” – nyilatkozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI tudósítójának a V4-ek, valamint Lettország és az EU soros elnöki tisztségét ellátó Luxemburg külügyminisztereinek hétfői prágai tanácskozása után.

A magyar külügyminiszter szerint ha az EU nem tudja visszaszerezni a schengeni határok feletti ellenőrzést, és nem tudja biztosítani a schengeni határok őrzését, a migrációs probléma okozta kihívást nem tudja kezelni.

“Jól látható, hogy az EU elnöksége a holnapi napon nem ezt helyezi a prioritási lista élére, hanem a kvótarendszert” – mondta Szijjártó Péter.
“Igazából ha a mai napon a sikerről szeretnék beszélni, akkor a siker az, hogy találkoztunk, és meg tudtuk beszélni egymással az álláspontjainkat” – szögezte le a miniszter.

“Nyilvánvaló, hogy nem tudtunk megoldást találni a problémára, de hidakat kerestünk egymás felé. Hogy sikerült-e ezeket megtalálni, azt a jövő dönti el” – fogalmazott a találkozó után Lubomír Zaorálek, a vendéglátó cseh külügyminiszter.

“A visegrádiak közös álláspontra törekednek – hangsúlyozta Lubomír Zaorálek – mert meggyőződésük, hogy az Európai Uniónak határozott, közös akcióra van szüksége.”

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter azt mondta: az EU soros elnöki tisztségét betöltő Luxemburg mindent megtesz annak érdekében, hogy a migrációs problémára megszülessen a közös megoldás. Elismerte, hogy a prágai találkozón továbbra is fennmaradtak a véleménykülönbségek.

“Mai tárgyalásaink célja nem volt az, hogy megoldást találjunk. A különböző lehetőségeket elemeztük” – szögezte le Jean Asselborn. Úgy vélte: a migrációs válság megoldása ügyében az Európai Unió tagállamainak keddi belügyminiszteri találkozója lesz a döntő.

– Kokes János, MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Az állami támogatáshoz keddig üzembe kell helyezni az online pénztárgépet
Budapest - A januártól online pénztárgép használatra kötelezetteknek még öt napjuk van arra, hogy igénybe [...] tovább »
Kékedi Melczer kastély – Megtaláltuk a bárónő unokáját
Kéked - Kéked hatalmas kincsekkel rendelkezik. De vajon miért nem hasznosítj­­a senki? tovább »
Csökkent az üzemanyagok ára
Budapest - Csökkentette bruttó 4-4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát [...] tovább »
Így tanul a jövő sofőrje
Budapest - Izgalmas kérdés például az, hogy miként fog változni az autók és vezetőik kapcsolata. tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. április 27.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Segédmotorokat és laptopokat kaptak a polgárőrök
Budapest - Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága 37 segédmotor-kerékpárt, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good SE – Nyílt sisakkal a Fradi ellen
Kisvárda - A sportág igazi ünnepe lesz a legnépszerűbb honi klub női kézilabda-csapatának látogatása Kisvárdán. tovább »
Nyíregyházi Kosársuli – „Ez a csapat sosem adta fel, most sem fogja”
Nyíregyháza - A Nyíregyházi Kosársuli a TFSE otthonában kezdi meg az amatőr női kosárlabda NB I rájátszását. tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Péntek, szombat, vasárnap
Budapest - A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
TOTÓ-eredmények – 17/1. hét
Budapest - A TOTÓ 17. heti, első fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei. tovább »
Isztambuli tenisztorna – Elődöntőbe jutottak Babosék
Budapest/Isztambul - Babos Tímea és Cagla Büyükakcay bejutott az elődöntőbe a 250 ezer dollár (71,8 millió [...] tovább »
Divízió I-es jégkorong-vb – Az osztrákok legyőzték a dél-koreaiakat
Kijev - Az osztrák jégkorong-válogatott remek játékkal legyőzte az eddig százszázalékos dél-koreai csapatot a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása