Frissítve:

Illegális bevándorlás – Szijjártó: Magyarország minden jogszabályt betart

Budapest, 2015. szeptember 12., szombat (MTI) – Magyarország rendkívül nagy bevándorlási nyomás alatt van, ennek ellenére megfelel minden nemzetközi jogi konvenciónak és a betartja a megfelelő jogszabályokat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az M1 aktuális csatornán.

hiba beküldése

A miniszter egy sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az elmúlt napokban többször is vádolta alaptalanul és “hazug módon” Magyarországot Sigmar Gabriel német alkancellár.

“A jövő héttől egy minőségileg új helyzet áll elő, hiszen mind fizikai, mind jogi szempontból a legkedvezőbb helyzetben leszünk a schengeni határ védelmének tekintetében és ez a legnagyobb szolidaritás, amit Magyarország vállalni tud az Európai Unióval” – tette hozzá.

Szerinte így nem csak Magyarországon, de az Európai Unió más tagállamaiban is csökkenhet a migrációs nyomás.

A dpa német hírügynökség jelentése szerint Sigmar Gabriel német alkancellár szombaton Hildesheimben azt hangoztatta, hogy Orbán Viktornak “kötelessége betartania az európai jogot, és menedéket kell nyújtania a politikai menekülteknek.” Gabriel szerint a magyar kormányfő nem engedheti meg, hogy a menekülteket “annyira rossz viszonyok között tartsák és visszatoloncolják őket.”

A hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor a Bild című német lapnak adott szombati interjújában arra a felvetésre, hova menjen a sok menekült, miután jövő kedden lezárulnak Magyarország határai, kijelentette: vissza, “oda ahonnan jöttek”.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Horvát külügyminiszter: Magyarország támogatja Horvátország OECD-csatlakozását
Zágráb - Magyarország támogatja Horvátország csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési [...] tovább »
Orbán Viktor részvétét nyilvánította Pap Géza erdélyi püspök családjának
Budapest - Pap Géza erdélyi református püspök a visszakapott kollégiumépületek felújításával, a fiatalok [...] tovább »
Téveszmék: kinek szabad hűtlenkedni?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A szakember szerint a férfi is vágyik több figyelemre, elismerésre, és a nő is [...] tovább »
Betáncoltak a középdöntőbe a miskolci Szinvavölgyisek
Budapest - A második elődöntővel folytatódott pénteken a Fölszállott a páva különleges évada, A Döntők [...] tovább »
Még az idén megkezdi működését a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa
Budapest - Még az idén megkezdi működését a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, ennek hatáskörébe tartozik a [...] tovább »
Szendrey Júliát bemutató kiállítást rendez az OSZK
Budapest - Szendrey Júlia (1828-1868), Petőfi Sándor felesége magánéletét és irodalmi munkásságát bemutató [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DEAC: akadozott a gépezet, egy ponttal kellett beérni
Debrecen - A debreceni gárda keményen harcolt, de a csapatjáték nem működött a megszokott olajozott módon. tovább »
Torna ob – Kardos Botond újabb három érmet nyert
Győr - Kardos Botond az egyéni összetett megnyerése után újabb három érmet szerzett a tornászok mesterfokú [...] tovább »
Úszó-vk – Hosszú 200 m vegyesen első Szingapúrban, összetettben második lett
Budapest, Szingapúr - Hosszú Katinka nyerte a 200 méter vegyes döntőjét szombaton az úszó világkupa-sorozat [...] tovább »
Debrecenben vívnak döntő fontosságú meccset az ifjak
Debrecen - Az U19-es bajnokság fináléjára készülnek a cívisvárosi tojáslabdások. tovább »
Szedték a lábukat az ifjak Nemesvámoson
Debrecen - Nemesvámoson folytatódott a Mezei Futó Magyar Liga sorozat nemrégiben. A Debreceni [...] tovább »
ÓAM-Ózdi KC: „Számunkra most kezdődik a bajnokság”
Ózd - Szombat délután a férfi kézilabda NB I/B Keleti csoport, 8. fordulójában játszik a ÓAM-Ózdi KC. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása