Frissítve:

Illegális bevándorlás – Szijjártó: csalódást keltő és érthetetlen az osztrák kancellár nyilatkozata

Budapest, 2015. szeptember 1., kedd (MTI) – Csalódást keltő és érthetetlen, hogy egy szomszédos ország vezetője így nyilatkozik abban a kérdésben, amely Magyarországnak és Európának is történelmi kihívást és rendkívüli nehézségeket jelent, ezért délutánra berendelték az osztrák nagykövetet – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek, Werner Faymann osztrák kancellár szavaira reagálva.

hiba beküldése

Werner Faymann hétfő esti nyilatkozatában a magyarországi határkerítésre utalva úgy értékelt, téves azt hinni, hogy a gondot így meg lehet oldani, hiszen az embercsempészeknek megvannak a lehetőségeik arra, hogy kikerüljék az akadályokat. A megoldás csak politikai lehet – hangsúlyozta. Közvetve bírálta Magyarország eljárását, ahogy a menekülteket hagyja továbbutazni Ausztriába.

A magyar tárcavezető mindezzel kapcsolatban kifejtette: “az ember azt várná egy szomszédos ország vezetőjétől, hogy a tények ismeretében nyilatkozzon”, és ne valótlanságokat állítson.

Azért is veszélyes a kancellár nyilatkozata, mert alkalmas a hangulatkeltésre, márpedig az elmúlt napokban világosan látszott, hogy “félreértelmezett és felelőtlen nyilatkozatok” milyen agressziót szülhetnek és milyen veszélyes helyzeteket teremthetnek Magyarországon – mondta Szijjártó Péter.

Kijelentette: nem igaz az osztrák kancellár azon nyilatkozata, hogy Magyarország átengedné a bevándorlókat a területén, ahogyan az sem, hogy az ország nem tesz semmit a bevándorlási helyzet megoldásáért. Éppen azért bírálják Magyarországot az EU-ban, mert “azon kevesek közé tartozunk, akik érdemi lépéseket teszünk”, hogy megvédjük az országot és Európát – mondta.

Szijjártó Péter úgy vélte, Magyarországnak kötelessége, hogy megvédje az unió külső, schengeni határát, és “rendkívül furcsa, hogy egyes európai vezetők arra próbálnak rávenni minket, hogy ezt ne tegyük”. Furcsa helyzet, hogy európai kormányfők arra biztatnak egy másik európai uniós tagállamot, hogy ne tartsa be az uniós jogszabályokat – magyarázta.

A miniszter hangsúlyozta: a schengeni szabályok világos kötelezettségként írják elő a külső határ megvédését, “mi ennek az európai jogszabálynak meg fogunk felelni még akkor is, hogy ha európai vezetők arra biztatnak minket, hogy ezt ne tegyük, és azért bírálnak minket, mert betartjuk az európai uniós jogszabályokat”. Az a jó európai, és az hű az európai értékekhez, aki betartja az uniós jogszabályokat – mutatott rá.

Szijjártó Péter közölte: az elmúlt napokban értelmezést kértek Németországtól és az Európai Bizottságtól, hogy mi a teendő ebben a helyzetben, és mindketten azt válaszolták, hogy “természetesen az a dolgunk, hogy betartsuk az európai uniós jogszabályokat”. “Mi ezt tesszük, ezt fogjuk tenni a jövőben is, és visszautasítjuk azt a hazugságon alapuló, hangulatkeltésre, provokációra alkalmas, agresszív helyzeteket előállítani képes nyilatkozatot”, amelyet ezúttal az osztrák kancellár tett – mondta.

Közölte, a történtek miatt délutánra berendelték a minisztériumba a budapesti osztrák nagykövetet.

A külügyi tárca vezetője úgy látja, az EU hibás politikát erőltet, mert kizárólag a kvótákra alapozni bátorítást jelent a bevándorlóknak és az embercsempészeknek ahelyett, hogy a gyökerénél kezelné a problémát.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Különös egy rangsor, levelet írt az igazgató… A legjobbak miért nem a legjobbak?
Miskolc - Nem kerültek be a legjobb 10 vidéki gimnázium közé megyénkbeli intézmények. Megkérdeztük, miért? tovább »
A fél országban sűrű ködre figyelmeztetnek
Budapest - A tartós, sűrű köd miatt a fél országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. tovább »
Csak az egyik testvér felelős az édesanya haláláért
Miskolc - Ellátatlanság miatt halt meg az édesanya. Emberölés miatt döntött a bíróság: öt év börtönt [...] tovább »
Profession.hu: majdnem minden szakterületre elért a munkaerőhiány
Budapest - Majdnem minden szakterületre elért a munkaerőhiány a profession.hu felmérése szerint, az [...] tovább »
A hosszú hétvégén már esősebb, hűvösebb idő várható
Budapest - Napsütéses, meleg kezdet után az ünnepi hosszú hétvége második felében már borúsabb, esősebb és [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. október 19.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Még egy hajrá Diósgyőr is beleférhet
Miskolc - Közel száz diák sétálhat egészen december­ig az épülő Diósgyőri stadionban. tovább »
Leonardo elköszönt a Diósgyőrtől
Miskolc - Keddtől Diósgyőrben edzett Leonardo, aki a csütörtök délelőtti edzést követően elköszönt a csapattól. tovább »
Jön a Hajós Alfréd Kupa következő fordulója
Debrecen - A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola úszó szakosztálya október 21-én rendezi meg a Hajós Alfréd Kupa [...] tovább »
Magyar labdarúgó-válogatott – Sousa nem akar kapitány lenni, különválik a sportigazgatói poszt
Budapest - Nem vállalná a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztját Paulo Sousa, aki 2011 és [...] tovább »
Moszkvai tenisztorna – Döntős a Babos, Hlavackova duó
Budapest/Moszkva - Babos Tímea és Andrea Hlavackova duója bejutott a döntőbe párosban a moszkvai keménypályás [...] tovább »
UEFA Futsal Cup – Ismét összekerült az olasz Luparense csapatával a Rába ETO
Budapest/Nyon - Az UEFA Futsal Cup elitkörében is összekerült a Luparense csapatával a Rába ETO. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása