Frissítve:

Illegális bevándorlás – Szijjártó: a migrációs válságot az EU határain kívül kell orvosolni

Illegális bevándorlás - Szijjártó Péter Brüsszelben Illegális bevándorlás - Szijjártó Péter Brüsszelben - © MTI Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)
Brüsszel, 2015. augusztus 31., hétfő (MTI) – Nem helyes az a politika, amely az EU-ba beáramló menekülteknek a tagországok közötti, kvóták szerinti elosztására összpontosít, ehelyett az unión kívül kell törekedni a drámai helyzetet előidéző modernkori népvándorlás megfékezésére – mondta hétfőn magyar újságíróknak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki a nap folyamán Brüsszelben egyebek között a migrációról folytatott megbeszéléseket.

hiba beküldése

Szijjártó Didier Reynders belga külügyminiszterrel tárgyalt, ezt megelőzően pedig Violeta Bulc közlekedésügyi EU-biztossal, illetve belga üzletemberekkel volt találkozója.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a népvándorlás történelmi kihívást jelent Európa számára. Közölte, hogy idén eddig 154 400-an lépték át illegálisan a magyar határt, ebből 153 ezren Szerbia felől. Az illegális bevándorlók közül 140 ezernél valamivel többen jelezték menedék iránti kérelmüket. Ami a kilátásokat illeti, Szijjártó megjegyezte: tapasztalatok szerint októbertől az év további három hónapjában nagyjából ugyanannyian érkeznek, mint az előző kilenc hónap során. Ennek az az oka, hogy az időjárás már nem teszi lehetővé a Földközi-tengeren való átkelést Afrika felől.

A magyar diplomácia irányítója felhívta a figyelmet arra, hogy a tagországok közötti akadálytalan határátlépést biztosító schengeni övezet külső határait csak a hivatalos határátkelő-helyeken, nyitvatartási időben szabad átlépni, és a külső határok mentén fekvő országoknak ezt a követelményt érvényesíteniük kell.

Szijjártó szerint miután Görögország nem tartja be a közösségi jogot, és nem regisztrálja a beáramlókat, a nyugat-balkáni országok pedig képtelenek megfékezni a menekültek beáramlását, Magyarországnak meg kell védenie a schengeni külső határokat.
Ezt – szögezte le – az ország meg is fogja tenni, minden bírálat ellenére.

A magyar miniszter kitért arra: egyes EU-tagországok olyan felelőtlen nyilatkozatokat tesznek, amelyeket az embercsempészek biztatásként értelmeznek, és amelyek agresszívabbá teszik a bevándorlókat.

Ő maga – tette hozzá – a múlt héten telefonon egyeztetett erről Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszterrel.
Azzal kapcsolatban, hogy miként lehet az EU-n kívül enyhíteni a bevándorlási nyomást, Szijjártó Péter kiemelte: az érintett országoknak nyújtott fejlesztési támogatást feltételekhez kell kötni, másfelől nagyon jó gondolat az EU-n kívül úgynevezett “hot spotok”, válságkezelő központok kialakítása, ahol eleve megszűrhetik az Európába bevándorlókat, megkülönböztethetik a ténylegesen védelemre szoruló menekülteket és a távol tartandó gazdasági bevándorlókat.

A megoldáshoz – emelte ki – európai összefogásra van szükség. Magyarország segítségként rendőröket küldött a macedón-szerb határra, de egymaga természetesen nem képes megoldani a Nyugat-Balkánon előállt helyzetet.

Magyarország szorgalmazza, hogy mielőbb tartsanak menekültügyi konferenciát Budapesten az EU-tagállamok, a nyugat-balkáni országok és Törökország részvételével. Erre a dolgok jelenlegi állása szerint október elején nyílhat lehetőség – mondta Szijjártó Péter.

A közlekedésügyi EU-biztossal Szijjártó Péter egyfelől a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal felújítási terveiről, valamint a szlovéniai Koper kikötőjének infrastrukturális fejlesztésében való magyar részvételi szándékról adott tájékoztatást. Találkozott emellett nagyvállalati vezetőkkel is, akikkel magyarországi munkahelyteremtő beruházások lehetőségeiről tárgyalt.

Az egyik vállalat a gyógyszeriparban tevékenykedik, és oltóanyaggyártás Magyarországra telepítésének a gondolata merült fel, a másik cég pedig a Samsonite, amely már ma is nagy gyártó kapacitással rendelkezik Magyarországon – tette hozzá.

– Kárpáti János, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Az Európai Bizottság az áfaszabályok és az alkohol adójának módosítását javasolta
Brüsszel - Az Európai Bizottság javaslatot tett a hozzáadottérték-adóra (általános forgalmi adó - áfa) [...] tovább »
Fókuszban az európai értékek
Budapest - Neves rendezők filmjei mutatják be a fiataloknak, hogyan segíti életüket az EU. tovább »
Újabb iskolai lövöldözés volt az Egyesült Államokban, ezúttal Indiana államban
Washington - Újabb iskolai lövöldözés volt az Egyesült Államokban pénteken, ezúttal a középnyugati Indiana [...] tovább »
Új fúrótechnikával gyűjt mintát a Mars kőzetéből a Curiosity
Pasadena - Új fúrótechnikájával több mint egy év után először sikerült mintát vennie a Mars kőzetéből a [...] tovább »
Maláj utasszállító – Hollandia és Ausztrália Oroszországot vádolja a maláj utasszállító lelövésével
Brüsszel/Hága - - Hollandia és Ausztrália szerint Oroszországnak közvetlen felelőssége van a maláj [...] tovább »
Maláj utasszállító – Porosenko: Ukrajna csatlakozik az Oroszország elleni nemzetközi jogi eljáráshoz
Kijev - Petro Porosenko ukrán elnök utasította pénteken a kijevi külügyminisztériumot: haladéktalanul tegyen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Iseum Rallye – Turán nyerte a kvalifikációt
Miskolc, Szombathely - A kvalifikációs futammal pénteken délután megkezdődött az Iseum Rallye, az idei országos [...] tovább »
Jó időeredménnyel kezdte 2018-as idényét Hosszú Katinka
Budapest - Jó időeredménnyel, 2:11.91 perccel jutott döntőbe 200 méter vegyesen Hosszú Katinka idei első [...] tovább »
Öttusa vk – Földházi Zsófia nem volt éremközelben Szófiában
Budapest/Szófia - Földházi Zsófia a 16. helyen végzett az öttusázók bulgáriai világkupa-fordulóján, Szófiában. tovább »
Genfi tenisztorna – Fucsovics bejutott a döntőbe
Budapest/Genf - - Fucsovics Márton bejutott a fináléba az 501 ezer euró (159 millió forint) összdíjazású genfi [...] tovább »
Vesztett állásból jutott a döntőbe Fucsovics Márton
Nyíregyháza - Fucsovics Márton karrierje első döntőjére készülhet,és péntektől top ötvenes teniszezőnek [...] tovább »
A magyar női kosárlabda-válogatott visszavágott a cseheknek
Budapest/Prága - A magyar női kosárlabda-válogatott húsz ponttal legyőzte Csehország csapatát a pénteken [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása