Frissítve:

Illegális bevándorlás – Szerb miniszter: Belgrádot nem értesítette a magyar kormány a tervezett lépésekről

Horgos, 2015. szeptember 15., kedd (MTI) – A magyar kormány nem egyeztetett a szerb kabinettel arról, hogy mi fog történni a határvédelmi szigorítások után, és senki nem számított arra, hogy ennyi ember reked majd a “senki földjén” – jelentette ki Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter kedden Horgoson.

hiba beküldése

Hozzátette: arról nem tudtak, hogy lezárják a forgalom elől az új horgosi és a királyhalmi átkelőt.

“Bennünket hivatalosan senki nem értesített. Tudomásunk van arról, hogy állítólag 48 órán át lesz zárva, de hivatalosan ezt senki nem közölte a szerb hatóságokkal” – mondta a szerb miniszter.

Elmondta, hogy attól tart, a dolgok “kicsúszhatnak a hatóságok ellenőrzése alól”. Ugyanakkor reményének adott hangot, hogy Magyarország mégis megnyitja a határt.

“Szerbia nem utasíthatja Magyarországot semmire, így arra sem, hogy kinyissanak vagy lezárjanak egy határátkelőt. Arra sem utasíthatjuk viszont őket, hogy humánusak legyenek, és viselkedjenek úgy, mintha az Európai Unió tagjai lennének” – fogalmazott a szerb tárcavezető.

“Ezek az emberek a hivatalos átkelőt akarják használni” – mutatott a miniszter azokra a migránsokra, akik a régi horgos-röszkei átkelőnél várakoztak.

“Milyen más lehetőségeik vannak? Embercsempészet? A kerítés átvágása? A hivatalos magyar álláspont szerint azért emeltek kerítést, hogy megakadályozzák a bűncselekményeket, a csempészetet, és hogy ellenőrizni lehessen ezeknek az embereknek a mozgását is” – fogalmazott Aleksandar Vulin.

Elmondta, hogy Szerbia élelmiszerrel, vízzel, ruhával és a szükséges tisztálkodási eszközökkel látja el a migránsokat, valamint ha szükség lesz rá, kisebb ideiglenes befogadóközpontokban helyezik el őket különböző vajdasági településeken.

– Markovics Annamária, MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Szögek, kátyúk és defektek
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A biztonságra veszélyes abroncssérülések ötöde lakott területen kívül [...] tovább »
Ezért egyre nehezebb jogosítványt szerezni
Budapest - Magyarországon egyre csak fogynak az autósiskolák, és az autóvezetést oktatók is. tovább »
15 fotó amely megmutatja, mi történik, ha magára hagyják a gyereket a kedvenccel
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Elég csak néhány percre egyedül hagyni a gyereket a kutyával vagy a macskával [...] tovább »
Kürtőskalács: végre akkor bejegyzik már?
Budapest - Elkezdődött a finom édesség magyar termékként való bejegyzési folyamata. tovább »
Vascsővel verte agyon a 86 éves nőt, életfogytiglant kaphat a nyéstai gyilkos
Miskolc, Nyésta - Előzetes letartóztatásba helyezték a nyéstai emberölés gyanúsítottjait. tovább »
Ki az a Soros György?
Budapest - A vidéki kis településen élők inkább néznek sorozatokat és filmeket a tévében, mint híradót. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Loki: hegyek között, völgyek között
Debrecen - A DVSC-TVP a Vác ellen zárhatja le négymeccses nyeretlenségi szériáját a bajnokságban. tovább »
Az olimpia is téma volt az ófehértói vetélkedőn
Ófehértó - Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyei, valamint a határontúl magyarlakta területei, a [...] tovább »
Sportlegendák a 100 éves nyírbátori sportban
Nyírbátor - Debreceni Lajos, Furkó Kálmán, Oláh Béla is eljött arra az ünnepélyes rendezvényre, amivel a [...] tovább »
Legyőzött pécsi légió: fel a döntőre
Nyíregyháza - Huszonegy pontos előnyről csaknem vesztett a Nyíregyházi Sportcentrum, de az utolsó dobással [...] tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Elődöntőben az első kiemelt
Budapest - Az első helyen kiemelt francia Lucas Pouille elődöntőbe jutott a 482 ezer euró (150 millió forint) [...] tovább »
Orosz Nagydíj – Vettel volt a leggyorsabb a második szabadedzésen
Budapest/Szocsi - Sebastian Vettel autózta a leggyorsabb időt a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása