Frissítve:

Illegális bevándorlás – Szanyi: mozgósítsák az Európai Polgári Védelmi Mechanizmust

Budapest, 2015. augusztus 13., csütörtök (MTI) – Több európai parlamenti képviselővel együtt Szanyi Tibor felszólította az Európai Bizottság illetékes vezetőit és tagjait, hogy haladéktalanul mozgósítsák az Európai Polgári Védelmi Mechanizmust az egyre súlyosabbá váló menekültügyi gondok enyhítésére. Ezt az MSZP EP-képviselője közölte csütörtökön az MTI-vel.

hiba beküldése

A politikus közleménye szerint az EU- és az EGT-tagállamok, valamint számos balkáni ország és Törökország által már 2001-ben felállított szolidaritási és koordinációs rendszer a természeti és ember által kiváltott katasztrófák következményeinek azonnali, elsősegély jellegű elhárítását szolgálja.

Ez a rendszer alkalmas a katasztrófák súlyosságának arányában, valós szükség szerinti beavatkozásokra – tette hozzá.

Jelenleg eltérő feladatok vannak az európai célországokban, a tranzitországokban, illetve az olyan pontokon, ahol a menekültek váltakozó hullámai megrekednek.

Magyarországon elsősorban a belépési adminisztráció, illetve az alapvető, elsődleges humanitárius segítség (víz, élelem, tisztálkodás, utazás, tájékoztatás) erősítése a feladat. Más országokban, különösen Görögországban és Bulgáriában az ott rekedt menekültek időleges ellátása okoz súlyos problémákat – írta a politikus.

Az MTI megkeresésére az MSZP azt közölte, hogy Szanyi Tiborral együtt csatlakozott a kezdeményezéshez mások mellett a spanyol Clara Eugenia Aguilera García, az olasz Kyenge Kashetu Cécile, a svéd Soraya Post, a brit Julie Ward, valamennyien szocialisták, a horvát Davor Skrlec, aki a Zöldek képviselőcsoportjának tagja, a radikális baloldali olasz Barbara Spinelli, a liberális Renate Weber Romániából, illetve az olasz Lara Comi, a néppárti frakcióból.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A jövő héten marad a száraz és hideg idő
Budapest - A következő napokban folytatódik a száraz és hideg időjárás, többször mínusz 10 Celsius-fok [...] tovább »
Videó: Centimétereken múlt egy tömegszerencsétlenség Győrben
Győr - Tíznél is többen várakoztak a zebránál, amikor szombaton délelőtt egy busz járdára hajtott, miután [...] tovább »
Fotók: 15 trükk, ami megkönnyíti a gyereknevelést
Nem boldogul a gyerekkel? A következő praktikák minden lurkó figyelmét lekötik.  tovább »
Időjárás-jelentés – 2016. december 4.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
A Külügyminisztérium fokozott óvatosságot kér a külföldre látogató magyaroktól
Dunakeszi - Mindenkitől, aki az ünnepeket megelőzően, alatt és a jövő év elején külföldre utazik, fokozott [...] tovább »
OGY – Huszonhat javaslatról szavaz és az óraátállításról is tárgyal a parlament
Budapest - Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő héten. A képviselőknek kedden [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB III – „A csoport egyik legjobb csapata ellen tudtunk egy tüzes mérkőzésen győzelmet aratni”
Miskolc, Tiszaújváros - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 18. fordulójában egy megyei csapatunk játszott [...] tovább »
Kard csapat vk – Hatodikként végeztek a magyarok
Budapest/Győr - A hatodik helyen fejezte be a magyar férfi kardvívó-válogatott a győri csapat világkupa-versenyt. tovább »
Pont nélkül tért haza Gyöngyösről az Újváros
Balmazújváros - Újabb bajnokin maradt alul a Balmazújváros, mely ezúttal Debre Viktor alakulatától kapott ki. tovább »
Kisvárda Master Good – Az is kevés, ha a kapuson túljut a labda
Kisvárda - A Balmazújváros elleni hazai rangadóját sem tudta megnyerni a Kisvárda, az ellenfél így visszaelőzött. tovább »
Labdarúgó NB II – Hét góllal nyert a Nyíregyháza
Budapest - A Nyíregyháza Spartacus 7-0-ra győzött a Cigánd SE otthonában a labdarúgó NB II vasárnapi, 19. [...] tovább »
Női vízilabda Euroliga – Veretlenül zárt a házigazda Dunaújváros
Dunaújváros - A házigazda Dunaújváros 8-5-re legyőzte a BVSC-t a női vízilabda Euroliga selejtezőjének [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása