Frissítve:

Illegális bevándorlás – Sobotka: Európa kissé elaludt a migráció kezelésekor

Prága, 2015. szeptember 8., kedd (MTI) – Az Európai Bizottság kissé elaludt azon intézkedések megvalósításkor, amelyek a migrációs válság leküzdése érdekében születtek – vélekedett Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök kedden Prágában.

hiba beküldése

Újságíróknak nyilatkozva úgy vélte, hogy a befogadandó menekültek új kvótaszámairól, amelyek az Európai Bizottság nyilvánosságra került új javaslata szerint az európai uniós tagállamokra vonatkoznának, még idő előtti a vita.

“Attól tartok, hogy Európa, az Európai Bizottság kissé elaludt azon intézkedések megvalósításakor, amelyek a múltban ezen a téren születtek” – jelentette ki a cseh miniszterelnök.

Európának most nem újabb és újabb tervekre van szüksége – állítja Bohuslav Sobotka -, hanem azon döntések megvalósítására, amelyeket az Európai Tanács hozott a múltban.

Elsősorban a schengeni övezet védelmének megerősítésére, valamint az olaszországi és görögországi befogadóállomások létrehozására, ahol az odaérkező menekülteket regisztrálnák – tette hozzá.

Az Európai Bizottság új javaslatáról további 120 ezer menekült elosztására szerdán tárgyal az Európai Parlament plénuma. Sobotka azzal számol, hogy a cseh EP-képviselők a hivatalos állásponttal összhangban fognak szavazni.

“Elutasítjuk a kvótákat. Nem tartom őket hatékonynak, és nem hiszem, hogy hozzájárulhatnának valamiféle megoldáshoz. Semmiféle számokról jelenleg nem érdemes még vitatkozni” – szögezte le a kormányfő.

Az új javaslat szerint Csehországnak további mintegy 3000 menekültet kellene befogadnia. Az Európai Bizottság első javaslata 1700 menekült befogadását irányozta elő Prága számára.

“Minden számot nagy fenntartással fogadok, már ma új számok lehetnek az asztalon” – jegyezte meg Bohuslav Sobotka, aki szerint meg kellene teremteni a lehetőségeket arra, hogy a Csehországba érkező menekültek minél hamarabb munkát találjanak. Az utóbbi napokban több cseh cég is jelezte, hogy hajlandó munkát és szállást biztosítani néhány menekültnek. A cseh katolikus egyház is megerősítette korábbi nyilatkozatát, miszerint 2400 plébániája nyitva áll a menekültek előtt.

– Kokes János, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Kazahsztán áttér a latin ábécé alkalmazására
Kazahsztán - Nazarbajev tavalyi elnöki rendeletére Kazahsztánban az idén kezdetét veszi a latin betűs írásmód [...] tovább »
Kátyúfotó-pályázatot hirdetett a kárpátaljai elnöki megbízott
Ukrajna - Készítsünk fotókat az útjainkat elborító kátyúrengetegről, és küldjük el a képeket a [...] tovább »
Videó: Kitömött mosómedvével hozta a frászt lányára egy kegyetlen apuka
USA - A net sztárja lett a visszavonult raleigh-i rendőr. tovább »
A Föld “legmagányosabb fája” jelezheti az antropocén kor kezdetét
Canberra - A Föld legmagányosabbnak nevezett fája, a dél-tengeri Campbell-sziget lucfenyője világosan őrzi [...] tovább »
Az eddig véltnél 100 millió évvel korábban hódították meg a szárazföldet a növények
Bristol - Az eddig véltnél 100 millió évvel korábban hódították meg a szárazföldet a növények a Bristoli [...] tovább »
“Áthelyezi” a beszédkészséget az agyvérzésen átesett babák agya
Austin - Egészséges területre "helyezi át" a beszédkészségeket a stroke-on átesett babák agya - állapította [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Bódog Tamás: „Ezen a pályán, a játékosok, amit lehetett megtettek”
Mezőkövesd, Miskolc - „Sajnos, a látványos futball, amit terveztünk, az háttérbe szorult, az egyszerűség [...] tovább »
DVSE: kapós lesz a három pont Kaposváron
Debrecen - Kállay Márk szerint jól bírják a nyomást, hiszen már számtalanszor voltak hasonló szituációban. tovább »
BOON-ÉLŐ – Magyar Kupa: DVTK vs. Vác 2-0 (1-0)
Mezőkövesd, Miskolc - A labdarúgó Magyar Kupa 9. fordulójában a Diósgyőri VTK együttese a Vác gárdáját [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC vs. Dorogi FC 1-2 (0-0)
Debrecen - A labdarúgó Magyar Kupa 2017/2018-as szezonjának 9. fordulójában a DVSC csapata a Dorogi FC együttesét [...] tovább »
Magyar Kupa: DVTK vs. Vác – Így állhat fel a Diósgyőr Mezőkövesden
Miskolc – A kedden 18 órakor kezdődő Diósgyőri VTK - Vác FC Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzése előtt [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Elődöntős a hazaiak női curlingcsapata
Budapest/Kangnung - A Koreai Köztársaság csapata megszerezte hatodik győzelmét a phjongcshangi téli olimpia női [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása