Frissítve:

Illegális bevándorlás – Seehofer: történelmi és kaotikus a helyzet

Berlin, 2015. szeptember 23., szerda (MTI) – Történelmi jelentőségű, de kaotikus helyzet alakult ki Európában a migránsválság következtében, a szabályokat pedig “német döntésre” helyezték hatályon kívül – mondta Horst Seehofer bajor miniszterelnök szerdán a bajorországi Banz kolostorban (Kloster Banz) az Orbán Viktor kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

hiba beküldése

A konzervatív CSU elnöke hangsúlyozta, hogy a német döntés miatt “rendszer, rend és szabályok nélküli” helyzet alakult ki, és emiatt “minden nap rögtönözni kell”. A helyzet fölötti ellenőrzést csak az önkormányzatok, a segélyszervezetek, a lakosság és a rendőrség “kemény és kreatív helytállásának” köszönhetően sikerült eddig megőrizni.

A magyar miniszterelnökkel közösen vallott meggyőződés, hogy “mindent meg kell tenni, ami csak emberileg lehetséges, hogy ismét rendet és rendszert teremtsünk” a káosz helyett – hangsúlyozta Horst Seehofer.

A helyzet rendezéséhez Németországban két irányban kell elindulni: korlátozni kell a bevándorlást, és gondoskodni kell a védelemre szoruló emberek integrációjáról, hogy ne alakuljon ki társadalmi feszültség. Ez a “két oszlop”, amelyre építve meg lehet oldani a válságot – mondta Horst Seehofer.
A háborús menekültek beáramlásának korlátozását egy kontingenseken alapuló megoldással lehet elérni – tette hozzá, megjegyezve, hogy az elképzelést még tovább kell finomítani.

Kiemelte: Orbán Viktor miniszterelnök “nem bírálatot, hanem támogatást érdemel” az uniós szabályok érvényre juttatását szolgáló tevékenységéért, amelyet “nagyon meggyőzően” ismertetett a CSU tartományi törvényhozási frakciójának tanácskozásán tett látogatásán.

A válság megoldásához “egymással beszélni kötelesség, ráadásul Orbán Viktor elengedhetetlenül szükséges a valódi megoldáshoz” – jelentette ki a bajor miniszterelnök.

Manfred Weber CSU-s politikus, az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának vezetője a tájékoztatón hangsúlyozta: Orbán Viktor jogos kérdéseket vet fel az uniós külső határok védelmével kapcsolatban, és mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy jobb javaslatokkal álljon elő, mint a magyar kormányfő. Ilyen megoldási javaslatok azonban nem merültek fel – mutatott rá Manfred Weber.

A válság megoldásában egyensúlyba kell hozni a jogszabályok érvényesítésének, illetve az uniós külső határok biztosításának igényét Európa humanitárius kötelezettségeinek teljesítésével.

Éppen ezért “jó javaslat” menekült-kontingensekről tárgyalni olyan “koldusszegény” országok esetében, mint Libanon és Jordánia, amelyek hatalmas terheket viselnek a szíriai polgárháború miatt megindult menekültáradat következtében – mondta Manfred Weber.

Hangsúlyozta: vissza kell állítani a rendet, hogy “ne az embercsempészek, hanem az államok dönthessenek arról, ki jöhet Európába”.

Az egykori bencés rendi Banz kolostorban – amelyben a CSU-hoz közel álló Hanns Seidel Alapítvány oktatási központot működtet – a CSU tartományi törvényhozási (Landtag) frakciója tart többnapos tanácskozást. Ennek szerdai napján szólalt fel Orbán Viktor, miután szűk körben megbeszélést folytatott Horst Seehoferrel – ismertette a sajtótájékoztatón Thomas Kreuzer frakcióvezető.

Elmondta, hogy a tanácskozás egyetlen témája az európai “menekült- és migrációs helyzet”. Hozzátette: a tanácskozáson egyetértés volt abban, hogy az emberek tömeges, rendezetlen és ellenőrizetlen beáramlásának megállításához gondoskodni kell az uniós külső határok közös védelméről, és végig kell gondolni a “szabályozott bevándorlás” mindazon lehetőségeit, amelyekben “a kontingensek is szerepet játszanak”.

A tanácskozás közben az épület előtt tüntetést tartott a Landtagban ellenzékben lévő szociáldemokrata párt (SPD) és a Zöldek, valamint a Landtagban képviselettel nem rendelkező Baloldal. Az Orbán Viktor meghívása miatt szervezett tiltakozó megmozduláson a Bild című lap online kiadásában megjelent beszámoló szerint néhány tucat ember vett részt. Többen transzparenseket tartottak a magasba, egyebek között azzal a felirattal, hogy “Orbán Viktor nem példakép Bajorország számára”, mert megsérti az emberi jogokat, a sajtószabadságot, a vallásszabadságot és az EU működéséről szóló szerződést.

Közben Berlinben a szövetségi szinten a CDU/CSU pártszövetséggel nagykoalícióban kormányzó SPD parlamenti (SPD) frakciójának vezetője, Thomas Oppermann sajtótájékoztatón azt mondta: miközben “Orbán Viktor sárba tiporja az emberi jogokat, a CSU kiteríti előtte a vörös szőnyeget”. Hozzátette: a magyar miniszterelnök “nem a megoldás, hanem a probléma része”.

Anton Hofreiter, a Zöldek frakcióvezetője azt mondta: a CSU jobboldali populista politikát folytat és “udvarol” Orbán Viktornak, aki szögesdrótkerítést építtet és “megvereti a menekülteket”.

A Bild az online kiadásában egy másik beszámolóban arról írt, hogy Orbán Viktor kedd este megbeszélést folytatott Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnökkel Bambergben. Edmund Stoiber a találkozóról egyebek között elmondta: Orbán Viktort meglepte a németországi kritika, és nem érti, hogy ha a magyar-szerb határon épített kerítést bírálják, akkor miért nincs felháborodás a calais-i kerítések miatt. Edmund Stoiber hozzátette: “azt hiszem, Németországban nem értékelik objektíven” Orbán Viktort.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Földrengés Indonézia partjainál – Nem tudnak magyar sérültről
Budapest - Az indonéziai magyar nagykövetség nem tud arról, hogy magyar áldozata vagy sérültje lenne a szerdai [...] tovább »
Eurostat: minden ötödik uniós állampolgár egészségét károsítja a passzív dohányzás
Brüsszel - Minden ötödik uniós állampolgár egészségét károsítja a passzív dohányzás, az európai lakosság [...] tovább »
Romániában tilos plusz házi feladattal büntetni a diákokat
Bukarest - Romániában megtiltották a tanároknak, hogy nagymennyiségű plusz házi feladattal büntessék a diákokat. tovább »
Rohamai alatt vőlegénye többször is megerőszakolta a fiatal epilepsziás lányt
Longton - A 24 éves Georgina Adams az eset után nyilvánosság elé állt, és azóta más áldozatokat is arra [...] tovább »
Inotai András szerint az olaszok nem lépnek ki
Budapest, Debrecen - Az olaszok referendum keretében mondtak határozott nemet a tervezett reformokra. tovább »
Kreml: Putyin döntött az orosz olajkitermelés csökkentéséről
Moszkva - Vlagyimir Putyin elnök döntött az orosz olajkitermelés csökkentéséről az olajvállalatok vezetőivel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kosárlabda Euroliga – Győri győzelem Törökországban
Budapest/Mersin - A Győr kilenc ponttal nyert a török Mersin vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga [...] tovább »
Rövidpályás úszó-vb – Hosszú a harmadik idővel döntős 200 méter pillangón
Budapest - Hosszú Katinka a harmadik legjobb idővel jutott döntőbe 200 méter pillangón az úszók rövidpályás [...] tovább »
Asztalitenisz Top 12 – Lakatos és Ambrus a bajnok
Budapest - A férfiaknál Lakatos Tamás, a nőknél pedig Ambrus Krisztina nyerte az asztaliteniszezők Top 12 [...] tovább »
Játékos sportversenyt tartottak a Bolyaiban
Debrecen - A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tornatermében rendezték meg [...] tovább »
Női kosárlabda EK – Kikapott Törökországban a PEAC
Budapest/Kayseri - A PEAC-Pécs nagy csatában, egy ponttal kikapott a török Kayseri vendégeként szerdán a női [...] tovább »
Gyémánt Liga – A két döntőben avatnak győzteseket
Budapest/Monte-Carlo - Átalakul az atlétikai Gyémánt Liga lebonyolítása, illetve díjazása: a következő évben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása