Frissítve:

Illegális bevándorlás – Orbán: Magyarország kész részt venni egy kontingens alapú megoldás kidolgozásában, a kvótarendszert ellenzi

Budapest/Kloster Banz (Bajorország), 2015. szeptember 23., szerda (MTI) – Magyarország a menedékkérők elosztására vonatkozó kvótarendszert továbbra is ellenzi, viszont hajlandó részt venni egy kontingens alapú megoldás kidolgozásában – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Bajorországban, miután részt vett a német Keresztényszociális Unió (CSU) tartományi törvényhozási frakciójának tanácskozásán, és megbeszélést folytatott Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel, a CSU elnökével.

hiba beküldése

A kormányfő a Banz kolostorban (Kloster Banz), Seehoferrel közös sajtótájékoztatóján beszélt erről, újságírói kérdésre válaszolva. A két megoldási javaslattal kapcsolatban megjegyezte, a kettő “két különböző kávéház, mást jelent a kvóta és mást a kontingens”.

Elmondta, hogy míg a kvótarendszert a kormány továbbra is elutasítja, a kontingens alapú – a menekültek származási országa szerint meghatározott számú menekült fogadására vonatkozó – megoldás kidolgozásában hajlandó részt venni, azt “egy lehetséges iránynak” tartja.

Orbán Viktor Bajorországból Brüsszelbe utazik tovább, ahol szerda este az Európai Unió tagállamainak vezetői rendkívüli csúcstalálkozón vitatják meg a migrációs válság fejleményeit és a lehetséges megoldásra vonatkozó javaslatokat. Az uniós állam-, illetve kormányfők csúcstalálkozóját Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hívta össze. Az állam-, illetve kormányfők azt követően ülnek össze, hogy kedden a tagállami kormányok belügyminiszterei vitatták meg a kvóták kérdését – s nagy többséggel (Csehország, Magyarország, Románia és Szlovákia ellenszavazatával, valamint Finnország tartózkodásával) el is fogadták 120 ezer menekült szétosztásának a tervét. A magyar álláspont szerint a menekültek szétosztása nem oldja meg a problémát, melynek gyökere nem az Európai Unióban, hanem az unión kívül van, ezért megoldásra is az EU-n kívül van szükség. Emellett Magyarország egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy megkérdezése nélkül frontállammá minősítsék.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Újabb hidegfronttal kezdődik a hét
Budapest - Viharos széllel újabb hidegfront érkezik a jövő hét elején, eső is várható, de sok lesz a [...] tovább »
Daliás izomzat
„Sorakozó, kettő, hadd nézzem. Pattogva, férfiasan, keményen. Neked elöl gyűrött a trikód. – Ja, lány [...] tovább »
FruitVeB: rossz hatással volt az időjárás a hagymafélék termesztésére
Budapest - Rossz hatással volt a száraz időjárás a hagymafélék és a burgonya termesztésére, miközben jó [...] tovább »
Akkor jó, ha megáll benne még a kanál is
Miskolc - Nem kell Olaszországban élnünk, hogy olasz zöldséglevest készítsünk. tovább »
Pszichológus: az óvodai beszoktatás az egymásra hangolódásról szól
Budapest - Az óvodai beszoktatás az egymásra hangolódásról szól, a gyerekeknek a társaira és az óvónőkre, az [...] tovább »
Halálos motorbaleset történt Alsómocsoládon
Pécs - Árokba hajtott és meghalt egy motoros vasárnap reggel Alsómocsoládon - közölte a Baranya Megyei [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Tizenkilenc magyar aranyérem az utánpótláskorúak kick-box vébéjén
Budapest/Jesolo - Tizenkilenc arany-, 17 ezüst- és 28 bronzérmet nyertek a magyarok a kadét és junior korosztály [...] tovább »
Miskolci Vénusz: Új trénerrel kezdik a szezont
Miskolc - A női futsal NB I 1. fordulójában idegenben lép pályára a Miskolci Vénusz. tovább »
Taskenti tenisztorna – Stollár Fanny főtáblás
Taskent - Stollár Fanny két győzelemmel a főtáblára jutott a Taskentben zajló 250 ezer dollár (68,5 millió [...] tovább »
Magyar Kupa: A lehető legerősebb kerettel áll ki a DVTK
Miskolc - Idegenben kezdi a kupakalandot a DVTK NB I-es labdarúgócsapata. tovább »
„A mérkőzésen karácsonyi hangulat volt”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 7. fordulójában szombaton három találkozót rendeztek meg. tovább »
„Szégyellem magam a csapat helyett is”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet csoportjának 7. fordulójában öt meccset játszottak szombaton. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása