Frissítve:

Illegális bevándorlás – Orbán: a horvát-magyar kétoldalú kapcsolatnak kiválónak kellene lennie

Zágráb/Brüsszel, 2015. szeptember 24., csütörtök (MTI) – A horvát-magyar kétoldalú viszonynak kiválónak kellene lennie ahhoz képest, hogy az elmúlt időszakban mennyi energiát fektettünk bele – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök horvát újságíróknak csütörtökön Brüsszelben.

hiba beküldése

Sokat tettünk azért, hogy a kapcsolatok kiválóak legyenek, az a sok erőfeszítés olyan érték, amelyhez méltónak kellene lennünk – mondta rövid nyilatkozatában a horvát sajtó beszámolói szerint.

Zoran Milanovic horvát miniszterelnök a Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozója előtt a sajtónak még úgy nyilatkozott, hogy “a magyar kerítést le kell rombolni”.

Újságírói kérdésre, ezt közölte-e Orbán Viktor miniszterelnökkel is, úgy válaszolt, hogy nem, mert magyar tulajdonról van szó, de továbbra is hibás lépésnek tartja. Zoran Milanovic elmondta, hogy sokat beszélgetett a magyar miniszterelnökkel, aki szerinte nagyon érdekes beszélgetőpartner.

“Orbán hajtogatja a magáét, de igazából nem tudott meggyőzni” – mondta. Hozzátette: számára fontos, hogy ne rontsanak tovább a két ország viszonyán, amely az utolsó 25 évben – az Ina horvát olajipari vállalat körül kialakult ellentéteket leszámítva – jó volt.

“Magyarország “OK” volt Horvátországgal” – szögezte le brüsszeli nyilatkozatában.

Végül megjegyezte: “Megmondtam neki, hogy az én nevemben nem kell megvédenie a kereszténységet, nem kell, köszönöm”.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bukarestben döntik el, hogy kell-e román zászlót kitűzni Sepsiszentgyörgy “magyar megszállás alóli felszabadítása” emlékére
Kolozsvár/Sepsiszentgyörgy - A Kovászna megyei törvényszék a felperes kérésére a bukaresti törvényszékre [...] tovább »
Rákócziak is írtak az albumba Sárospatakon
Sárospatak - Történelmi lenyomat a debrecen-sárospataki könyvritkaság. tovább »
Április 18-ig lehet jelentkezni a Vidék Kaland Programra
Budapest - Április 18-ig lehet jelentkezni a Vidék Kaland Programra, amelyre városi, nem mezőgazdász, ám az [...] tovább »
“Kérdeztem, hogy mi volt ez a hang? Mondták, hogy egy Audi elsodorta az embereket…” – Sokkoló részletek a papi balesetről
Pap - Az aszfalton csikorgó gumik, majd egy tompa puffanás - ennyit hallottak a Kossuth utcán élők abból a [...] tovább »
Ajánljon helyszínt a 2019-es Speedmarathonhoz!
Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar - A rendőrség várja az állampolgárok javaslatait az idei ellenőrzési [...] tovább »
Délmagyarország: Pécs-Szabadka-Nagyvárad-Debrecen vasútvonal épülhet tíz év alatt
Szeged - Pécset, Baját, Szabadkát, Szegedet, Hódmezővásárhelyt, Békéscsabát, Nagyszalontát, Nagyváradot és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC Schaeffler: a sok hiányzó ellenére is tartotta magát a csapat
Debrecen - Jó iramú meccsen kapott ki a DVSC a román élvonalban szereplő Nagybánya csapatától. tovább »
Szlovák-magyar – Védekező felfogású játékosok vannak többségben Rossi kezdőcsapatában
Nagyszombat - A védekező felfogású labdarúgók vannak többségben a csütörtökön Szlovákia vendégeként [...] tovább »
MLSZ – Rasszista megnyilvánulások miatt büntették a DVSC-t
Budapest - Rasszista megnyilvánulások miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága 200 ezer [...] tovább »
Légfegyveres Eb – Női pisztolyban Major és Sike is döntős
Budapest/Eszék - A korábbi három számmal ellentétben női pisztolyban lesz magyar döntős, sőt, Major Veronika [...] tovább »
Jégkorong divízió I/A-vb – Kedden kezdi a felkészülést a magyar válogatott
Budapest - A magyar jégkorong-válogatott kedden kezdi meg felkészülését az április végén rajtoló nurszultáni [...] tovább »
A labdarúgó megyei III. osztály 16. fordulójának eredményei
Miskolc – A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 16. fordulójának eredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása