Frissítve:

Illegális bevándorlás – Orbán: a horvát kormányfő a Szocialista Internacionálé megbízottjaként támadja Magyarországot

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában - © MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Budapest, 2015. október 2., péntek (MTI) – Orbán Viktor miniszterelnök szerint Zoran Milanovic horvát kormányfőre a Szocialista Internacionálé megbízottjaként kell tekinteni, akinek az a dolga, hogy támadja Magyarországot.

hiba beküldése

“Amiket a horvát miniszterelnök mond, mi nem tekintjük a horvát emberek véleményének” – közölte Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, jelezve, hogy Zoran Milanovic és pártja a Szocialista Internacionáléhoz tartozik, márpedig e szervezet pártjai támogatják, jó dolognak tartják a bevándorlást.

A magyar kormányfő szerint a visegrádi országok, a V4-ek életösztönei jól működnek a bevándorlással kapcsolatosan, “az ideologikusabban gondolkodó országokkal van baj”. Példaként azt mondta, hogy a francia és az olasz politika, valamint a német és az osztrák politikának egy része egyértelműen pozitív jelenségnek tartja a migrációt, és így bátorítja is.

Az osztrák állásponttal kapcsolatban a miniszterelnök jelezte, az ottani politikai élet “izgalmi állapotban van” a tartományi választások miatt, ezt tudomásul kell venni, és “az osztrákokkal is törekedni kell együttműködésre”. Azt azonban megjegyezte: az nem jó dolog, hogy miközben Magyarország próbálja védeni a határt, “ők közben baráti tűzzel hátulról hátba lőnek bennünket”.

A migráció ügyében a héten tartott New York-i ENSZ-tanácskozásról szólva Orbán Viktor azt mondta: vegyesek voltak a benyomásai, az európai vezetők közül a máltaiak és a magyarok javasolták teljes mellszélességgel és bátorsággal a világkvóták bevezetését. Ezzel összefüggésben hozzátette, a bajok egyike szerinte éppen az, hogy Európa megosztott, nincs egységes válasz a bevándorlásra.

Az európai és a világkvóta közötti különbséget firtató kérdésre úgy fogalmazott: az mégsem járható út, hogy Európa magára vegye a világ összes baját, “erre nem vagyunk képesek”, ezzel ugyanis a kontinens összezúzná az életformáját.

Az nem járja – hangsúlyozta -, hogy az Egyesült Államok nem vagy csak kevés bevándorlót fogad, a gazdag arab országok “minthogyha hezitálnának”, Izrael és Ausztrália pedig egyáltalán nem fogad, és “mindenki Európára tekint”, mert valaki ebbe az irányba indította el a gazdasági bevándorlókat.

A kormányfő szerint egyébként a világban nagyon keveset tudnak a migráció valós természetéről, például az illegális embercsempész-üzletágról, ahogyan arról is, hogy a bevándorlók körülbelül 80 százaléka fiatal férfi, és “inkább hasonlítanak egy hadseregre, semmint menedékkérőkre”.

Azt is mondta, hogy a genfi megállapodások világossá teszik: a bajban lévő embereknek joguk van a segítségre, de “á la carte menekült nem létezik”, vagyis egy bajban lévő ember nem mondhatja, hogy egy biztonságos ország neki nem felel meg, és másikba akar menni. Ez az elv azonban nem érvényesül – folytatta -, mert az európai vezetők egy része örül annak, hogy az országát tízezerszám árasztják el ellenőrzés nélkül érkező külföldiek.

Amíg Európa nem teszi világossá, hogy nem tud mindenkit befogadni, és hogy a kontinensre való belépés előtt mindenkinek át kell esnie egy eljáráson még Európán kívül, addig “jönni fognak” – fogalmazott.

Orbán Viktor megismételte: a magyar kormány álláspontja szerint nem bevándorlással kell megoldani a népesedési problémákat. Ha más európai országok a demográfiai gondokat “fiatal harcosoknak feltűnő férfiakkal” próbálják orvosolni, tegyék, “de azt nem tudjuk elfogadni, hogy ezt a megközelítést rákényszerítsék Magyarországra” – mondta. Megjegyezte, a magyarországi baloldal egy része is nagy lehetőségként tekint a bevándorlókra. Szerinte ez fatális tévedés.

Belpolitikai ügyekre rátérve a miniszterelnök elmondta, hogy péntek délután kormányülést tartanak, és azt követően születik döntés az új egészségügyi államtitkár személyéről, miután áttekintik a helyzetet Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda felállításával kapcsolatban Orbán Viktor úgy fogalmazott: “mindig is ezt szerettem volna, csak nem tudtam végrehajtani”. A tavalyi parlamenti választás megnyerése után ugyanis – mint mondta – nem tudták “kiemelni” Rogán Antalt a Fidesz-frakció éléről, mert a ciklus elején nagyon fontos a képviselőcsoport egysége. Most azonban úgy érezte, lehet frakcióvezetőt váltani, és így megkaphatja azt a segítséget, amelyre a kormányzati munkán belül szüksége van.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Január végéig lehet munkáltatói elszámolást kérni
Budapest - A munkavállalók január 31-ig kérhetik, hogy munkáltatójuk készítse el [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. január 23.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Halálba kergeti a daganatos sejteket egy magyar vezetéssel kifejlesztett új szer
Budapest - A programozott sejthalál serkentésével pusztítja el a daganatokat az a kísérleti gyógyszerjelölt, [...] tovább »
Veronai baleset – Stabil a legutóbb hazahozott sérült állapota
Budapest - Stabil a Veronából legutóbb hazahozott sérült állapota - jelentette be a Honvédkórház [...] tovább »
Szálló por – Debrecenben elrendelték a szmogriadó riasztási fokozatát
Debrecen - Debrecenben a szálló por (PM10) légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke két egymást [...] tovább »
Ne legyen szigorú, ha bűzlik a gyerek, nem ő tehet róla!
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Serdülő korú gyermeke van? Akkor most fog a homlokára csapni! Olyan [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szabó Tünde: 2017 a klubok, az egyesületek és az akadémiák támogatásának éve lesz
Budapest - Szabó Tünde szerint az új sportirányítási rendszer célkitűzései közül a legfontosabb az [...] tovább »
Remivel indítottak az újvárosiak
Balmazújváros - A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő labdarúgói szombaton lejátszották a 2017-es esztendő első [...] tovább »
Egykori Loki-kedvencekkel érkezik a Dunaújvárosi Kohász
Debrecen - A sérült házi gólkirálynő, Karina Jezsikava nélkül kénytelen megvívni a keddi rangadót a Loki. tovább »
Férfi kézilabda-vb – Mikler majdnem rosszul lett örömében
Chambéry - Mikler Roland, a magyar válogatott kapusa elmondta, hogy majdnem rosszul lett örömében vasárnap, az [...] tovább »
Eldőlt: Osváth Attila fél évre a Loki játékosa
Debrecen - A jobbhátvéd június végéig szerepel piros-fehérben, kölcsönveszi a Debrecen. tovább »
Meggyőző fölénnyel nyertek az egyetem férfi kosarasai
Debrecen - Magabiztos győzelmet aratott a DEAC Kamilla Gyógyfürdő férfi kosárlabda együttese a hétvégén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása