Frissítve:

Illegális bevándorlás – Nyomozást rendeltek el a migránsokat bántalmazó operatőr ellen

Nyomozást rendeltek el a migránsokat bántalmazó operatőr ellen Nyomozást rendeltek el a migránsokat bántalmazó operatőr ellen - © Fotó: twitter: Stephan Richter
Szeged, 2015. szeptember 10., csütörtök (MTI) – A Szegedi Járási Ügyészség garázdaság vétségének gyanúja miatt nyomozást rendelt el azzal az operatőrrel szemben, aki a feljelentés szerint szerdán több menekültet bántalmazott a röszkei rendőrségi gyűjtőpontnál – tájékoztatta a Csongrád megyei főügyészhelyettes csütörtökön az MTI-t.

hiba beküldése

Törő Sándor közölte, a főügyészségre érkezett feljelentés szerint a helyszínen forgató egyik tévé operatőrnője több menekültet bántalmazott, köztük gyermeket is.

A feljelentés elbírálására jogosult járási ügyészség csütörtökön garázdaság vétsége gyanúja miatt nyomozást rendelt el, amelyet a Szegedi Rendőrkapitányság folytat le fokozott ügyészségi felügyelet mellett.

A nyomozás során a hatóság vizsgálja azt is, megállapítható-e a garázdaságnál súlyosabban minősülő bűncselekmény is – tette hozzá.
A keddi eset után a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd Magyarországért közleményben tudatta, hogy feljelentést tesznek, mert az N1TV operatőre elgáncsolt egy gyerekével a kezében futó édesapát, és erőből megrúgott egy kislányt a röszkei rendőrségi gyűjtőpontnál.

Az N1TV kedd este közleményt adott ki, amelyben azt írták: “Az N1TV munkatársa a mai napon elfogadhatatlanul viselkedett a röszkei gyűjtőpontnál. Az operatőr munkaviszonyát, rendkívüli felmondással megszüntettük.” A főszerkesztő, Kisberk Szabolcs által jegyzett közleményben hozzátették: az ügyet részükről lezártnak tekintik.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Időjárás-jelentés – 2019. március 22.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Hankook – VDSZ: a sztrájk sikere a megállapodás a Hankooknál
Budapest - A március 12-én a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában kezdődött sztrájk sikere, hgy [...] tovább »
Szijjártó: Magyarország szoros gazdasági együttműködésre törekszik az Egyesült Arab Emírségekkel
Budapest - Az Egyesült Arab Emirátusok a világgazdasági változások tempóját diktáló országok közé tartozik, [...] tovább »
Életét vesztette egy gyalogos Hajdúsámsonban
Hajdúsámson - Gyalogost gázolt egy tolató teherautó Hajdúsámsonban. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a [...] tovább »
Nyírbátorban kapták el a TEK-esek az Iszlám Állam magas rangú vezetőjét? – Legalább 20 ember megölésében vett részt
Budapest - Terrorizmus gyanúja miatt, kitoloncolás során a Fővárosi Nyomozó Ügyészség pénteken őrizetbe vett [...] tovább »
Közeledik a strandszezon: itt az ideje az okos, hatékony fogyókúrának
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Orvos, gyógytornász, dietetikus és kozmetikus segít a fogyni vágyóknak. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ferenczi üdvözli az új szezon szabályait
Debrecen - Nemrégiben dőlt el, hogy fontos módosításokat vezet be a 2019/20-as bajnoki idénytől a labdarúgás [...] tovább »
“Mindkét csapat padlón van…”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Labdarúgás: Megyei II. osztály, 19. forduló (kezdés: 15, ifi 13). tovább »
DVSC: Szabó Árpád és Pintér Ádám is hosszabbított
Debrecen - Két fiatal, saját nevelésű játékossal hosszabbított a DVSC: Szabó Árpád és Pintér Ádám 2022. [...] tovább »
Elmosta a Berettyó a Szigetszentmiklóst
Berettyóújfalu - Négy meccsen négy győzelem a berettyóújfaluiak mérlege a rájátszásban. tovább »
Nagy csatában múlták felül a kispestieket
Debrecen - A debreceni együttes máris készülhet a bajnoki döntőre. tovább »
Kozák a mezét ajánlja fel
Debrecen - A Debreceni Sportcentrum országos csúcstartó gátasa is igyekszik segíteni. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása