Frissítve:

Illegális bevándorlás – Migránsokat szállító embercsempész okozott balesetet Lajosmizsénél

Lajosmizse, 2015. szeptember 27. Rendőrök állnak migránsok egy csoportja mellett az M5-ös autópálya mellett, Lajosmizse közelében 2015. szeptember 27-én, ahol rendőrök elfogták azt a szerb férfit, aki autójában 14 illegális bevándorlóval az igazoltatás elől menekülve balesetet okozott. Lajosmizse, 2015. szeptember 27. Rendőrök állnak migránsok egy csoportja mellett az M5-ös autópálya mellett, Lajosmizse közelében 2015. szeptember 27-én, ahol rendőrök elfogták azt a szerb férfit, aki autójában 14 illegális bevándorlóval az igazoltatás elől menekülve balesetet okozott. - © MTI Fotó: Donka Ferenc
Kecskemét, 2015. szeptember 27., vasárnap (MTI) – Embercsempészet miatt gyanúsítottként hallgatják ki azt a szerb férfit, aki autójában 14 illegális bevándorlóval az igazoltatás elől két megyén át menekülve több járművel ütközött az M5-ös autópályán, Lajosmizse közelében – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel.

hiba beküldése

Hürkecz Zoltán elmondta: a fiatal szerb férfi kihallgatása jelenleg is tart. A férfit azt követően fogták el, hogy reggel a Csongrád megyei Zákányszéken a járőrök ellenőrizni akartak az általa vezetett német rendszámú személygépkocsit, de az a jelzésre nem állt meg. Miután a jármű felhajtott az autópályára, a rendőrök üldözőben vették. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a történtekről értesítette a Bács megyei rendőröket, akik saját területükön átvették az autó követését.

A nagy sebességgel haladó jármű a sztrádán közlekedő gépkocsik között manőverezett, majd miután egyik első kereke Lajosmizse közelében kitört, öt járművel, három személy- és két teherautóval ütközött. A karambolok során személyi sérülés nem történt – tette hozzá a szóvivő.

Az egyterű gépkocsi szerb sofőrjét és 14, magát szír állampolgárnak valló utasát – nagyobbrészt férfiakat és néhány nőt, illetve gyereket – a helyszínen elfogták – tájékoztatott Hürkecz Zoltán jelezve, hogy az érintett autópálya-szakaszon a helyszínelés, illetve műszaki mentés idejére fenntartott félpályás útlezárást időközben feloldották.

Az MTI úgy tudja: a két megyén át menekülő szerb embercsempész 180-200 kilométeres sebességgel száguldott az M5-ös autópályán.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Kell a friss levegő lakásunk díszeinek
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A szobanövények is reagálnak a télre, másfajta törődést igényelnek. tovább »
Madárinfluenza – Hiány van egyes liba- és kacsatermékekből, ellátási gondokat tapasztalnak az üzletláncok
Budapest - A madárinfluenza-járvány miatt a beszállítók csak részben tudják biztosítani liba- és kacsahúsból [...] tovább »
A magyar kultúra napja – A Himnuszra és alkotójára emlékeznek vasárnap Szatmárcsekén
Nyíregyháza - A nemzeti himnuszra és alkotójára, Kölcsey Ferencre emlékeznek meg a magyar kultúra napjának [...] tovább »
Nemegyszer tévhitekre alapozva alakítjuk táplálkozási szokásainkat
Debrecen - Ehetünk lényegében bármit, csak az legyen ellenőrzött származási helyű és jó minőségű – [...] tovább »
Három kontinensen telelnek a magyarországi gólyák
Budapest - Három kontinensen, mintegy 8 ezer kilométeres vonalon szétszóródva telelnek a magyarországi fehér [...] tovább »
Influenza – Újabb kórházi osztályokon vezettek be látogatási tilalmat
Budapest - Hétfőn újabb kórházi osztályokon rendeltek el látogatási tilalmat az influenzás megbetegedések [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Finn hátvédet igazolt a DVTK Jegesmedvék csapata
Miskolc - A DVTK Jegesmedvék együttese a szezon végéig szerződtette a finn Joni Tuominent. tovább »
Férfi kézilabda-vb – Először nyert a magyar válogatott
Rouen - A magyar férfi kézilabda-válogatott 34-29-re legyőzte Chile csapatát a franciaországi világbajnokság C [...] tovább »
Már türelmetlenül várják, hogy Ciprusra repüljenek
Mezőkövesd - A mezőkövesdiek kedden kelnek útra a télen is napsütötte szigetországba. tovább »
Diósgyőrben edz Szarka Ákos
Miskolc - A 193 centiméter magas középcsatár megérkezett Diósgyőrbe, és keddtől látogatja Horváth Ferenc edzéseit. tovább »
Rövidpályás gyorskorcsolya Eb – Darázs: csapatként bizonyítottunk
Budapest - Elsősorban csapatként bizonyítottak a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók a vasárnap befejeződött [...] tovább »
Női kézilabda BL – Kilenc év után saját pályáján játszik az FTC
Budapest - Kilenc év után játszhat újra Bajnokok Ligája-mérkőzést saját pályáján, az Elek Gyula Arénában a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása