Frissítve:

Illegális bevándorlás – Lezsák Sándor: a próbatételen jelesen vizsgáznak a határrendészek

Lakitelek, 2015. augusztus 31., hétfő (MTI) – Fizikailag, pszichikailag rendkívüli próbatétel a határrendészek és az együttműködő szervezetek számára a magyar-szerb határra zúduló illegális bevándorlók tömege, eddig azonban kiemelkedően jól vizsgáztak – foglalta össze tapasztalatait Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke hétfőn este az MTI-nek, miután az illetékes rendőri vezetők kíséretében végigjárta a magyar-szerb határszakaszt.

hiba beküldése

“Megtapasztalhattam a nyugodt erő jelenlétét, amely erőszak nélkül, rendkívüli nagy önfegyelemmel és szakmai tudással végzi a naponta több ezer illegális átvándorló regisztrálását és továbbítását – hangsúlyozta az Országgyűlés alelnöke.

Szavai szerint, “szakmailag nem tud” a határrendészek munkájához hozzászólni, de sok olyan információt kapott, amit hasznosítani tud kedden, a Nemzetbiztonsági és a Honvédelmi Bizottság együttes ülésén.

Lezsák Sándor elmondta: szoros kapcsolatot tart a déli határokat őrző határrendészekkel, a térség önkormányzataival, de fontos volt számára, hogy a két bizottság együttes ülése előtt “nem a híradós vágóképek, hanem a sokrétű tájékozódás miatt” megkapja a legfrissebb információkat, személyesen megtapasztalja a pillanatnyi állapotokat.

Az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta: van aggodalom, hogy mikor lesz a menekültáradatnak vége, mit hoz a jövő esztendő. Ezek a tapasztalatok, amit élesben érzékelnek a rendvédelmi szervek, fontosak lesznek, a gyors határozott döntések meghozatalakor – mondta, hozzátéve, hogy a tapasztalatai szerint a lakosság körében a rendvédelmi szervek tekintélye megsokszorozódott.

Lezsák Sándor a megbeszélésekből azt is leszűrte, hogy a határrendészek és a polgármesterek pozitívan értékelik az eddig felépített ideiglenes határzárat. Már érzik annak terelőhatását – tette hozzá.

Amint kiépül a teljes határzár, és megjelennek a határvadászok, valamint folyamatos lesz a helikopteres járőrözés, továbbá az Országgyűlés a szükséges törvénymódosításokat elfogadja, nagyobb lesz a biztonság – fogalmazott. Szavai szerint Magyarország a háborús menekülteket menekültekként fogadja.

“De tudomásul kell venni mindenkinek, hogy Európába regisztráció nélkül nem lehet belépni, a magyar határrendészeti szervek csak ezt az uniós előírást tartják be” – tette egyértelművé a beléptetésből Magyarországra háruló uniós kötelezettséget.

Az Európai Unió ebben a formában alkalmatlan Európa nyugalmának, biztonságának a védelmére és “történelmi bűnt” követ el azzal, hogy késlekedik – fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek tükrében a magyar kormány “jó politikai ritmusérzékét” bizonyítják az eddig megtett intézkedések.

Lezsák Sándor a határzár felépítését ” abszurd történelmi” helyzetként értékelte, szavai szerint az “Egyesült Államok háborús konfliktusokat okozó külpolitikája és az Európai Unió tehetetlensége” sodorta Magyarországot jelenlegi helyzetébe.

Az Országgyűlés alelnöke Mórahalmon találkozott Nógrádi Zoltán polgármesterrel is, aki a határrendészek és önkormányzatok jó együttműködését emelte ki. Meglátogatta a kiskunhalasi menekülteket regisztráló állomást, megtekintette a tompai határátkelő mellett épülő ideiglenes határzárat, valamint a röszkei gyűjtőpontot.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bátorság
Adni öröm. Jobb, mint kapni. Gyakorta hallott, hangoztatott bölcselet, amely nem ismeri a természet járását, és [...] tovább »
Videó: Zseniális! 700-szor nézte meg a Mónika Show részt, hogy aztán elbasszusgitározhassa
Így még biztos nem láttad ezt a klasszikus jelenetet, amelyben "Vámpír Ági" és "Csipkés Zoltán" csapnak össze: [...] tovább »
Az emberi jogok vívmánya
Az emberi jogok első génjeit kutatva régre nyúlhatunk vissza, a magyar jogtörténetben az Aranybullát, nemzetközi [...] tovább »
Egymást segítő erdélyi magyarok
Beszterce, Nyíregyháza - A rendezvény végén a résztvevők zárónyilatkozatot fogadtak el. tovább »
Időjárás-jelentés – 2016. december 10.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Rétvári: 2017 a béremelés folytatásának éve lesz az egészségügyben
Budapest - 2017 a béremelés folytatásának éve lesz az egészségügyben - mondta az Emberi Erőforrások [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgás-NBI Labdarúgó NB I – Döntetlent játszott, s élre állt a Videoton
Sopron - A Szombathelyi Haladás 1-1-et játszott a Videotonnal Sopronban a labdarúgó OTP Bank Liga szombati 19., [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Győzött és dobogóra lépett a Honvéd
Budapest - A Budapest Honvéd 1-0-ra legyőzte az újonc Mezőkövesd csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga idei [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Egy góllal nyert a DVTK a Gyirmót ellen
Mezőkövesd - A Diósgyőr az első negyedóra végén szerzett góllal győzött szombaton a vendég Gyirmót ellen a [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Paksi vereségével elveszítette vezető helyét a Vasas
Paks - A Vasas szombaton 1-0-ra kikapott Pakson a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában, így éppen a téli [...] tovább »
Futács Márkó két góljával győzött a Hajduk Split
Budapest/Vinkovce - Futács Márkó két góljával a Hajduk Split 2-1-re győzött a Cibalia otthonában a horvát [...] tovább »
„Végig kontrolláltuk a meccset, és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést”
Mezőkövesd, Miskolc - „Izgalmas lett a vége, de egy ilyen „rangadón” előfordul” - nyilatkozta Horváth [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása