Frissítve:

Illegális bevándorlás – Lezárták, majd részben megnyitották a nickelsdorfi határátkelőt Magyarország felé

Bécs, 2015. szeptember 11., péntek (MTI) – Pénteken reggel hét óra körül biztonsági okokból, a menekültek nagy tömege miatt lezárták a nickelsdorfi (miklóshalmai) határátkelőt Ausztriában, majd kilenc óra körül újra megnyitották azt Magyarország irányába – jelentette az APA osztrák hírügynökség. A határszakasz és az A4-es autópálya Ausztria fele tartó oldalán továbbra is érvényben van a lezárás.

hiba beküldése

Arra kérik az autózókat, hogy már a határ közelében figyeljenek az utakon gyalogosan közlekedő emberekre és az emiatt érvénybe lépett 60 kilométer per órás sebességkorlátozásra.

Az osztrák autópálya-kezelő (Asfinag) tájékoztatása szerint rövid kerülő útvonal nicsen, hiszen a szintén Bécs irányába vezető B10-es utat már korábban lezárták, ezért az egész határszakaszt lehet csak kikerülni.

Több mint 3600 menekült lépte át péntek éjféltől reggel hat óráig az osztrák-magyar határt. A burgenlandi rendőrség becslése alapján csütörtökön nyolcezer menekült volt úton ezen a határszakaszon. Hans Peter Doskozil burgenlandi rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint hasonló számra számítanak pénteken is.

Miklóshalma (Nickelsdorf) környékén 2600 menekült tartózkodott péntek kora reggel. A hatóságok folyamatosan ellátják az érkező menekülteket. Több száz embert különböző ideiglenes befogadóhelyeken helyeztek el: hatszázan például Nagymartonban (Mattersburg), hatszázan a miklóshalmai Nova Rock csarnoknál kaptak helyet. Az osztrák közszolgálati rádió (ORF) pénteki beszámolója szerint azonban csaknem 1500 embernek kellett az éjszakát a szabadban töltenie. Hajnali két óráig busszal folyamatosan vitték a menekülteket Bécsbe, és kis szünet után hajnalban is folytatták szállításukat az osztrák fővárosba.

A megnövekedett menekültáradat miatt a burgenlandi vöröskereszt további tízezer takarót kért a többi tartományban lévő központjaiból. A segélyszervezet jelenleg 120 segítővel van jelen a tartományban.

A vöröskereszt illetékese szerint Miklóshalmán az éjszaka folyamán 16 menekültet, köztük hét gyereket kellett a köpcsényi (Kittsee) és a kismartoni (Eisenstadt) kórházba vinni.

A tájékoztatás szerint hajnali egy és két óra körül nagyon nagy számú, csaknem ezer migráns érkezett egyszerre. A gyerekek közül többnek ment a hasa, hányt és a kiszáradás jeleit mutatta, a felnőttek közül néhányan cukorbetegségük miatt voltak rosszul, és néhány várandós nőt is kórházba kellett vinni. Többen fejfájásra, meghűlésre és torokfájásra panaszkodtak. Több menekültet a harminc vagy akár ötven kilométeres gyaloglástól keletkező hólyagok miatt kellett ellátni.

Az éjszaka folyamán a határ mentén öt orvos dolgozott, a Nova Rock csarnoknál, ahol 700 ember töltötte az éjszakát, három doktor látta el a betegeket. A vöröskereszt tájékoztatása szerint a menekülteknek fóliákat és takarókat adtak, hiszen az éjszaka nagyon szeles volt, és eső is esett.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Lezuhant a budai Várból és elpusztult egy ló
Budapest - Lezuhant a budai Várból és elpusztult egy elszabadult ló - közölte a Várgondnokság Közhasznú [...] tovább »
Folytatná az áfacsökkentést az Agrárkamara
Miskolc - Az agrárpolitika változásának irányvonalairól és a vidékfejlesztés helyzetéről egyaránt szó esett [...] tovább »
Sokfelé ismét sűrű köd várható
Budapest - A tartós, sűrű köd miatti figyelmeztetést szombatra is a fél országra kiadta az Országos [...] tovább »
Videó: 55 millió forint értékű csempész cigi került elő a mikrobuszból Tiszavasváriban
Tiszavasvári - A rendőrök Tiszavasvári közelében egy mikrobuszban találtak rá a 44.996 doboz csempészett [...] tovább »
Jogerősen négyről hat évre emelték a nyékládházi erőszaktevő börtönbüntetését
Miskolc, Nyékládháza - Megváltoztatta a Miskolci Törvényszék a Miskolci Járásbíróság szexuális erőszak [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. október 20.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Távozott az Újpest FC ügyvezetői posztjáról Gyarmati Eszter
Budapest - Távozott az Újpest FC labdarúgóklub ügyvezetői posztjáról Gyarmati Eszter. tovább »
Baji Balázst az Európai Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába választották
Budapest - A futó Baji Balázst az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) sportolói bizottságába választották. tovább »
Európai kézilabdakupák – Létszámcsökkentést terveznek a férfi BL-ben
Budapest - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) létszámcsökkentést tervez 2020-tól a férfi Bajnokok Ligájában. tovább »
Férfi vízilabda Eurokupa – Orosz ellenfelek a magyar csapatoknak
Budapest/Miskolc - A címvédő Ferencváros a Szintez Kazany, a Miskolc pedig a szintén orosz Szpartak Volgográd [...] tovább »
Szabó Tamás: “A DVTK hazánk egyik meghatározó sportegyesülete lesz”
Miskolc - Szabó Tamás távozásáig közel négy éven keresztül 2014 januárjától irányította DVTK labdarúgó [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Nagy csatában nyert a Cegléd
Budapest - A Cegléd nagy csatában győzte le a vendég Gyöngyös csapatát a férfi kézilabda NB I pénteki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása