Frissítve:

Illegális bevándorlás – Lezárták az M1-es autópálya országhatár felé vezető oldalát

Budapest, 2015. szeptember 11., péntek (MTI) – A további torlódások elkerülése érdekében pénteken déltől a magyar-osztrák határ közelében lezárták az M1-es autópálya Bécs felé vezető oldalát a személyautók elől – közölte honlapján a rendőrség.

hiba beküldése

A tájékoztatás szerint a 165-ös kilométerszelvénynél zárták le az utat, a személykocsikat a Pozsony felé futó M15-ös autóút felé terelik.

Pénteken azt jelentette az osztrák APA hírügynökség, hogy reggel hét óra körül biztonsági okokból, a menekültek nagy tömege miatt lezárták a nickelsdorfi (miklóshalmai) határátkelőt Ausztriában, majd kilenc óra körül újra megnyitották azt Magyarország irányába. A határszakasz és az A4-es autópálya Ausztria fele tartó oldalán továbbra is érvényben van a lezárás.

Arra kérik az autózókat, hogy már a határ közelében figyeljenek az utakon gyalogosan közlekedő emberekre és az emiatt érvénybe lépett 60 kilométer per órás sebességkorlátozásra.

Az M1 aktuális csatorna helyszínen tartózkodó munkatársa pénteken reggel számolt be arról, hogy gyakorlatilag leállt a forgalom a magyar-osztrák határon fekvő Nickelsdorfot (Miklóshalma) és Bécset összekötő A4-es autópályán, mert menekültek nagyobb csoportja indult útnak a sztrádán.

A közlés szerint fél hét körül – elunva az őket a bécsi Westbahnhofra szállító buszokra várakozást – több százan keltek útra, majd újabb emberek csatlakoztak hozzájuk. Vannak, akik az úttesten mennek.

A műsorban elhangzott: legalább tízezer ember érkezett csütörtökön a magyar-osztrák határon fekvő átkelő osztrák oldalára; közülük sokan egy depóban töltötték az éjszakát.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása